Állattenyésztés

Bevezetés: A víz nélkülözhetetlen az emberi élet, a mezőgazdaság és az állattenyésztés, valamint a modern ipari társadalom számára. A víz hiánya kizárja az emberi létet. Az embereknek megfelelő mennyiségű vízhez kell hozzáférniük, valamint olyan tiszta vízhez, amely iváskor nem ártalmas. A víz mennyisége és minősége egyaránt fontos. A víz újrafelhasználása gyakori, és ezen a mechanizmuson keresztül emberi (állati, emberi vagy környezeti eredetű) kórokozók kerülhetnek a vízbe, amelyet az égből való leesése és a tengerbe kerülése között többször is felhasználhatnak. A vízben terjedő betegségek szorosan kapcsolódnak nemcsak a víz lenyeléséhez vagy a víznek való kitettséghez, hanem ahhoz is, hogy az emberi és állati ürüléket hogyan választják el a víz- és élelmiszer-ellátástól (higiénia), valamint a kézmosáshoz és testtisztításhoz szükséges tiszta víz elérhetőségéhez (higiénia).

A székletből származó kórokozók a nem megfelelő vagy hiányzó csatornázás révén felszíni vizekbe (folyókba, tavakba és rekreációs medencékbe) vagy felszín alatti vizekbe (amelyekhez kutakon és fúrt kutakon keresztül jutnak hozzá) kerülhetnek, hogy új gazdaszervezeteket fertőzzenek meg.

Egyes kórokozók nem maradnak életben hosszú ideig a vízben. Mások nem érik el a fertőzés megbízható előidézéséhez szükséges organizmus-koncentrációt (“fertőző dózis”), ha nagy víztömegekben felhígulnak. Történelmileg az emberek gyakran az időre és a hígításra támaszkodtak, hogy csökkentsék a szennyvíz vagy állati hulladékok vízkészleteikbe jutásának kockázatát. Egyes kórokozók (például a kolera) azonban jól alkalmazkodtak az édes- vagy brakkvizekben való túléléshez, vagy csak kis mennyiség lenyelése után okozhatnak emberi megbetegedést (például a Cryptosporidium). A növekvő globális népesség, a növekvő mezőgazdasági vízfelhasználás, valamint az éghajlatváltozás és a szennyezés okozta vízhiány új mintái új globális erőfeszítésekhez vezettek annak érdekében, hogy mindenki számára tiszta vizet és higiéniát biztosítsanak.

Már jóval több mint 400 olyan organizmust dokumentáltak, amelyek vízzel terjedő betegségeket okoznak. Ebben a cikkben az átvitel és a megelőzés legfontosabb alapelveire összpontosítunk, miközben szükség szerint megemlítjük a fontos konkrét betegségeket. A víz útján terjedő betegségek, mint csoport, tartalmazzák az emberiség által ismert, történelmileg legfontosabb betegségek némelyikét, mint például a tífusz (bélhurut), a rotavírusos hasmenés és a kolera világjárványos betegség. Ezek mindegyike a vezető emberi halálozási okok között szerepel vagy szerepelt. A hasmenéses betegségek továbbra is a gyermekek halálozásának egyik vezető oka világszerte. Bár a legtöbb hasmenéses haláleset az alacsony jövedelmű országokban következik be, a vízzel terjedő betegségek kitörésének kockázata még a gazdagabb országokban is állandó fenyegetést jelent, amennyiben a vízszennyezés akadályai (például a higiénia és a vízkezelés) sérülnek. Számos példa van arra, hogy a “fejlett” országokban a modern vízkezelés meghibásodásai olyan vízzel terjedő betegségek járványait eredményezték, mint a gasztroenteritisz vagy a hepatitis A. Bár a vízzel terjedő betegségek a gyermekekre vannak a legnagyobb hatással, a felnőtt lakosság körében is képesek jelentős halálozást és megbetegedést okozni. Amikor például a kolerát az 1990-es évek elején újra meghonosították Dél-Amerikában, sok felnőtt halt meg, megdöbbentve azon társadalmak érzékenységét, ahol a gyermekhalálozás gyakori volt, a felnőtteké azonban nem.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO, 2013) legújabb hiteles becslései szerint a nem biztonságos víz és az alapvető higiéniai feltételek hiánya évente körülbelül 760 000 halálesetet okoz az 5 év alatti gyermekek körében. Ez a szám jelentős javulást jelent az 1998-ban a hasmenéses betegségek miatt bekövetkezett 2,2 millióra becsült halálesethez képest, amelybe felnőttek is beletartoznak, de főként gyermekek. Prüss-Üstün és Corvalán (2006) becslése szerint a hasmenéses megbetegedések legalább 88%-a világszerte a rossz vízellátásnak, higiéniának és higiéniának tulajdonítható. Ezért nyilvánvaló cél a megelőzésre való összpontosítás e szolgáltatások nyújtása révén. Ezt az előrehaladást a klinikai szindrómák, például a hasmenéses megbetegedések vagy a tífusz előfordulásának nyomon követésével lehet nyomon követni. A legújabb tanulmányok kimutatták, hogy ez a fejlődés országonként nagyon eltérő, és hogy az egyes országok által az idők során követett pályák felhasználhatók annak meghatározására, hogy mely országoknak van szükségük további forrásokra vagy kapacitásfejlesztésre.

Körülbelül 660 millió ember, vagyis a világ népességének 9%-a nem fér hozzá “javított” ivóvízforráshoz. Ez a szám 1990-ben 24% volt, tehát a javított vízhez való hozzáférés jelentősen javult (UNICEF, 2015). A javított vízellátás lehet olyan egyszerű, mint egy fúrt kút, egy közösség által közösen használt nyilvános vízvezeték, egy védett kút vagy forrás, vagy összegyűjtött esővíz. A javított víz önmagában nem jelent mikrobiológiailag biztonságos, iható vizet. A javított vízellátás nem feltétlenül felel meg az ivóvízzel szemben támasztott modern kritériumoknak, mégis jelentős javulást jelenthet a nyílt felszíni vízforrásokhoz képest, mivel gyakran csökkenti a vízzel terjedő betegségek kockázatát. Valójában számos közelmúltbeli tanulmány kimutatta, hogy a vezetékes víz gyakran szennyezett. Helyénvaló úgy gondolni a javított vízre, hogy azt valamilyen javított struktúrán keresztül tárolják vagy szállítják, és nem a nem biztonságos víztől a biztonságos vízig terjedő mikrobiológiai kontinuumon gondolkodni. A két terület (strukturális és mikrobiológiai) keresztezheti egymást. Például a fúrt kutak gyakran mikrobiológiailag tiszta, javított vízforrást jelentenek, mivel a talaj szűrőként távolítja el a fertőző kórokozókat.

Ezzel szemben a higiénia terén sokkal kevesebb előrelépés történt az elmúlt 25 évben. Több mint 2 milliárd embernek 2004-ben nem volt hozzáférése alapvető higiéniai létesítményekhez (Prüss-Üstün és Corvalán, 2006). Az UNICEF 2015-ös becslése szerint a világ népességének 13%-a még mindig a nyílt székletürítést gyakorolta, további 10% pedig nem javított illemhelyeket használt. Ilyen körülmények között a közvetlen környezet ürülékkel szennyezett, és bármilyen esőzés emberi (vagy állati) ürüléket sodorhat a vízkészletekbe. A vízzel terjedő betegségek felszámolása, különösen a sűrűn lakott szegény városi területeken és a szétszórtan élő vidéki lakosság körében, a közelmúltbeli fejlesztések ellenére továbbra is nagy kihívást jelent.

A mintegy 40 országban, ahol a gyermekhalálozás 90%-a történik, a fő halálokok a hasmenés, a tüdőgyulladás, a malária és az újszülöttkori rendellenességek. Sok újszülöttkori halálozás fertőzések miatt következik be, amelyek közül néhány a bőrhigiéniával kapcsolatos. A tiszta víz nemcsak ivóvíz céljából fontos, hanem azért is, mert lehetővé teszi a kapcsolódó higiéniai gyakorlatok, például a kézmosás gyakorlását. A szappanos kézmosás nemcsak a hasmenéses epizódokat csökkenti több mint 50%-kal, hanem a tüdőgyulladásos epizódokat is hasonló arányban (Luby et al., 2005). Ennek oka, hogy számos légzőszervi megbetegedés fomitákon keresztül terjed a kézről-szájra terjedés során, ami kézmosással megszüntethető. Azok az intézkedések, amelyek megszüntetik a klasszikusan elismert víz útján terjedő betegségeket, például a hasmenést, fontos hatással vannak más fertőző betegségekre, például a vírusos légúti fertőzésekre és a trachomára. Valóban, 100 évvel ezelőtt a közegészségügyi közösségben széles körben elismerték, hogy minden egyes tífuszos eset, amelyet vízkezeléssel vagy higiéniával megelőztek, valahol 3-10 további halálesetet előzhet meg (a Mills-Reincke-jelenség; lásd az alábbiakban).

Bakteriális kórokozók, mint a Salmonella, a Shigella, az Escherichia coli és a Campylobacter okozzák a vízzel terjedő betegségek terhének nagy részét. Más nagy hatású emberi betegségek (vírusos, bakteriális és parazita), mint a hepatitis A, amebiasis, calicivírusok, leptospirosis, polio és más enterovírusok, schistosomiasis, giardiasis és cryptosporidiosis szintén víz útján terjednek. Ezeknek a betegségeknek közös jellemzője, hogy a víz a kórokozók más emberekből, más állatokból vagy a környezetből az új emberi gazdaszervezetekbe történő átvitelének hordozójaként szolgál. Ha egyszer megfertőződtek a szennyezett vízben lévő organizmusoktól, akkor viszont mások számára is fertőzési forrásként szolgálhatnak. A víz egy vízzel kapcsolatos betegség szaporodásának helyszínéül is szolgálhat, mint például a schistosomiasis esetében, ahol a parazita kötelezően a vízhez kötődő csigákban szaporodik, mielőtt megfertőzhetné az embert.

Ebben a cikkben elkülönítjük a vízzel terjedő betegségeket azoktól, ahol a betegség vektorának vízre van szüksége, de a kórokozónak nincs, mint például a maláriát terjesztő szúnyogok. Meg kell azonban jegyezni, hogy ez a kettő társadalmi és környezeti szempontból összefügg, mivel a tiszta vízhez való hozzáférés javítását célzó víztározó építése új élőhelyet biztosíthat a betegség vektorainak. Számos hatóság a vízzel kapcsolatos fertőzéseket “vízzel terjedő” (a kórokozót lenyelik, mint például a tífusz vagy a kolera); “vízzel mosott” vagy “vízhiányos” (személyről személyre történő átvitel a higiéniához szükséges víz hiánya miatt); “vízalapú” (vízi köztigazdán keresztül történő átvitel, mint például a skisztoszómia); és “vízzel kapcsolatos rovarvektor” (vízben szaporodó vagy víz közelében csípő rovarok által történő átvitel). Ezek a megkülönböztetések hasznos intellektuális konstrukciók, de a gyakorlatban a felosztás néha kevésbé egyértelmű, amint azt az alábbiakban kifejtjük. A víztározók építése valóban összefügg a malária és a skisztoszómia növekvő előfordulási gyakoriságával.

Egy betegség, amely a vízen keresztül jut be egy népességbe, aztán más úton is terjedhet, emberről emberre történő átvitellel vagy a termények szennyvízzel való szennyeződésével. Hasonlóképpen, egy betegség, amely először emberről emberre történő érintkezés útján terjed, ezután a székletáramláson keresztül kerülhet a vízkészletekbe, majd víz útján terjedhet. Ugyanaz a betegség lehet vízzel, élelmiszerrel és közvetlenül emberről emberre terjedő. A víz útján terjedő betegségek vizsgálatakor az ökológiai szemlélet gyakran hasznos az emberek és e betegségek között fennálló összetett kapcsolatrendszer megértéséhez. Az egyik ok, amiért a víz útján terjedő betegségek ellenőrzése olyan fontos, az az, hogy csökkentheti a későbbi emberről emberre vagy élelmiszer útján történő átvitel valószínűségét is.

A víz útján terjedő betegségek emberi viselkedéssel és a helyi infrastruktúrával való összefüggésének megértése is érdemleges. Egyes víz útján terjedő betegségek, mint például a parazitás fertőzések, a schistosomiasis és a dracunculiasis, megkövetelik, hogy az emberek közvetlen bőr-víz (dermális) érintkezzenek a víztestekkel, ahol a paraziták fertőző formái élnek (“vízalapú” átvitel). Világszerte az ilyen érintkezés nagy része annak köszönhető, hogy az embereknek vizet kell gyűjteniük háztartási célokra, mezőgazdasági tevékenységekhez, valamint szabadidős fürdőzéshez vagy úszáshoz. Ilyen körülmények között a jobb vízellátás – például egy víztározóból származó vezetékes víz – megvédheti az embereket a betegség átvitelétől. Például a vezetékes víz vagy kutak (az infrastruktúra formái) biztosítása a közösségekben enyhítheti annak szükségességét, hogy a gyermekek és mások kézzel gyűjtsenek vizet fertőző folyókból vagy felszíni vizekből. Ez azonban valószínűleg nem befolyásolja a meleg éghajlaton élő gyermekek azon normális vágyát, hogy az esetlegesen szennyezett vízben játsszanak (viselkedési formák).