20 időtlen istentiszteleti idézet A.W. Tozertől
By David Manner
Aiden Wilson Tozer amerikai lelkész, író, szerkesztő és mentor volt. Az A. W. Tozernek tulajdonított több mint 60 könyv nagy részét halála után állították össze az általa prédikált prédikációkból és az általa írt cikkekből. Tozer legalább két művét, Az istenkeresést és A szent ismeretét keresztény klasszikusnak tartják.
Tozer legtöbb szava, köztük ezek a válogatott idézetek az istentiszteletről, az Istennel való mélyebb kapcsolat szükségességét sulykolják az olvasóba.
Talán tisztább hit kell ahhoz, hogy dicsérjük Istent a meg nem valósult áldásokért, mint azokért, amelyeket egyszer már élveztünk, vagy azokért, amelyeket most élvezünk.
A keresztények nem hazudnak, csak templomba járnak és éneklik őket.
Elképzelte már, hogy száz zongora, amelyet mind ugyanarra a villára hangoltak, automatikusan egymásra hangolódik? Azáltal egyhangúak, hogy nem egymáshoz vannak hangolva, hanem egy másik mércéhez, amely előtt mindegyiknek külön-külön meg kell hajolnia. Így száz együtt gyülekező imádkozó, akik mindegyike Krisztusra tekint, szívükben közelebb vannak egymáshoz, mint amennyire lehetnének, ha “egységtudatossá” válnának, és elfordítanák tekintetüket Istentől, hogy szorosabb közösségre törekedjenek.
Száz vallásos ember, akiket gondos szervezéssel egységbe kötnek, éppúgy nem alkot egy gyülekezetet, mint ahogy tizenegy halott ember nem alkot focicsapatot.
Az egyház, amely nem tud imádkozni, el kell, hogy szórakozzon. És azoknak az embereknek, akik nem tudnak istentiszteletre vezetni egy gyülekezetet, gondoskodniuk kell a szórakoztatásról.
Az Isten Igéjében kinyilatkoztatottak alapján bátran állíthatom, hogy bármely férfi vagy nő ezen a földön, aki unatkozik és kikapcsolódik az istentisztelettől, nem áll készen a mennyországra.
Néha odamegyek Istenhez, és azt mondom: “Istenem, ha soha többé nem válaszolsz egy imára sem, amíg ezen a földön élek, akkor is imádni foglak Téged, amíg élek, és az eljövendő korokban is azért, amit már megtettél. Isten már annyira eladósított, hogy ha egymillió évezredig élnék, akkor sem tudnék Neki fizetni azért, amit értem tett.”
Milliók nevezik magukat az Ő nevén, ez igaz, és némi jelképes tisztelettel adóznak Neki, de egy egyszerű próba megmutatja, hogy valójában milyen kevéssé tisztelik Őt közöttük. Tegyük próbára az átlagembert abban a kérdésben, hogy ki vagy mi FELETT áll, és valódi helyzete ki fog derülni. Kénytelen legyen választani Isten és a pénz között, Isten és az emberek között, Isten és a személyes ambíció, Isten és az önzés, Isten és az emberi szeretet között, és Isten minden alkalommal a második helyre kerül. Azok a többi dolog fölé fog emelkedni. Bárhogyan is tiltakozik az ember, a bizonyíték az a választás, amelyet nap mint nap, egész életében meghoz.”
Elgondolkoztál már azon, hogy Isten ugyanolyan boldog lesz, ha vele leszel a mennyben, mint amilyen boldog leszel te ott?
Az egyház feladta egykor magasztos elképzelését Istenről, és helyébe egy olyan alacsony, olyan alantas elképzelést állított, amely teljesen méltatlan a gondolkodó, imádó emberekhez. Ezt nem szándékosan tette, hanem apránként és tudta nélkül; és éppen a tudatlansága teszi csak még tragikusabbá a helyzetét.
Emlékeztetem, hogy vannak olyan egyházak, amelyek annyira teljesen kikerültek Isten kezéből, hogy ha a Szentlélek kivonulna belőlük, még hónapokig nem jönnének rá.
A hívő ember nem állítja, hogy érti. Térdre borul, és azt suttogja: Isten. A földi ember is letérdel, de nem azért, hogy imádja. Azért térdel, hogy megvizsgálja, hogy kutassa, hogy megtalálja a dolgok okát és hogyanját.”
Mi azért vagyunk üdvözülve, hogy Istent imádjuk. Minden, amit Krisztus a múltban tett, és minden, amit most tesz, ehhez az egy célhoz vezet.”
Kétségtelen, hogy a mai keresztény tanításban a hangsúlyt az imádatra kell helyezni. Nem áll fenn a veszélye annak, hogy pusztán istentiszteletté válunk, és elhanyagoljuk az evangélium gyakorlati következményeit. Senki sem imádhatja sokáig Istent lélekben és igazságban, mielőtt a szent szolgálat kötelezettsége túlságosan erőssé válna ahhoz, hogy ellenálljunk neki. Az Istennel való közösség egyenesen az engedelmességhez és a jó cselekedetekhez vezet. Ez az isteni rend, és ezt soha nem lehet megfordítani.”
Az, ami eszünkbe jut, amikor Istenre gondolunk, a legfontosabb dolog rólunk… Az istentisztelet tiszta vagy alantas, ahogy az imádónak magas vagy alacsony gondolatai vannak Istenről.”
Ha hétfőn nem úgy imádod Istent, mint előző nap, akkor talán egyáltalán nem is imádod őt.
Az istentisztelet már nem istentisztelet, ha jobban tükrözi a körülöttünk lévő kultúrát, mint a bennünk lévő Krisztust.
A legtöbb helyen aligha lehet bárkit is rávenni, hogy részt vegyen egy olyan összejövetelen, ahol az egyetlen vonzerő Isten.
Vajon volt-e valaha olyan időszak, amikor az igazi lelki istentisztelet mélyponton volt? Az egyház nagy részei számára az istentisztelet művészete teljesen elveszett, és helyébe az a furcsa és idegen dolog lépett, amit “programnak” hívnak. Ezt a szót a színpadról kölcsönözték, és szomorú bölcsességgel alkalmazták arra a nyilvános istentiszteletre, amely ma már istentiszteletnek számít nálunk.”
Soha nem nyugodhatunk, amíg minden, ami bennünk van, nem imádja Istent.”