4 – A szexualitás mint identitás: meleg és leszbikus nyelv

Az előző fejezetben a nem és a szexualitás kapcsolatát vizsgáltuk, ahogy az a heteroszexuális férfiak és nők nyelvhasználatában megjelenik. Vitánkat a feministák és a queer-teoretikusok által felhozott érvek kontextusába helyeztük, amelyek szerint a kötelező heteroszexualitás/heteronormativitás olyan strukturális elv, amely általánosságban szervezi a szexualitást. Ha ezt az érvet elfogadjuk, akkor a szexualitás kutatóinak van értelme, hogy a heteroszexuálisok viselkedése heteroszexuálisokként – azaz nem csupán nemi kategóriáik általános képviselőiként – érdekelje őket. Ennek ellenére viszonylag szokatlan, hogy a nyelvész kutatók kifejezetten a nyelv és a heteroszexualitás kérdéseivel foglalkoznak. Sokkal gyakoribb, hogy az érdeklődés a homoszexualitás nyelvi megnyilvánulásaira összpontosít. A társadalomtudósok, köztük a szociológusok és pszichológusok, valamint a nyelvészek csaknem egy évszázada vitatják, hogy a homoszexuálisok olyan módon használják-e a nyelvet, amely megkülönbözteti őket a heteroszexuálisoktól. Ez a folyamatos vita a témája ennek a fejezetnek, és ennek tárgyalása során két kérdésre fordítunk különös figyelmet.

Az egyik, folytatva az előző fejezetben megkezdett vitát, a nemek kérdése. A viták arról, hogy a homoszexuálisoknak van-e megkülönböztető nyelvezete, kétféleképpen kapcsolódnak a nemhez. Először is, az érvek általában (nyíltan vagy burkoltan) sokkal inkább a meleg férfiakról szóltak, mint a leszbikusokról. A tudományban és a populáris kultúrában is sokkal hangsúlyosabbak és elterjedtebbek a meleg férfiak hangzásáról vagy beszédmódjáról alkotott elképzelések, mint a leszbikusok hangzásáról vagy beszédmódjáról alkotott elképzelések.