A 'rossz' memória elfeledett előnyei

A memória pszichológiai működésünk lényege, minden mozdulatunkhoz – öltözködés, reggeli, munkába vezetés, keresztrejtvényfejtés, teakészítés – elengedhetetlen. Nincs olyan tevékenységünk a tudatos mindennapi életünkben, amely ne igényelné az emlékezetet.

Mi lehet az oka annak, hogy a memória néha – vagy gyakran – cserbenhagy minket? És van-e okunk aggódni emiatt, vagy lehet, hogy ez valójában egészséges?

Gondoljunk csak bele, milyen sokféleképpen érezhetjük úgy, hogy az emlékeink nem működnek megfelelően. Ott van például a név, amit egy új emberrel való találkozáskor mondanak, amit pillanatokon belül elfelejtünk; az, amikor felmegyünk valamiért az emeletre, majd elfelejtjük, hogy miért mentünk oda; vagy a több évvel ezelőtti külföldi nyaralásra való boldog emlékezés anélkül, hogy emlékeznénk a repülőtéren történt incidensre, ami felzaklatta a családot.

Valószínűleg mindenki tud azonosulni ezekkel az emlékezeti “hibákkal” – és valóban hibákról van szó. De lehet, hogy nem kellene túlzottan aggódnunk miattuk.

A felejtés különböző típusai különböző kérdéseket érintenek. Néha például egyértelmű, hogy egyszerűen csak nem rögzítettünk eleve megfelelő emléket az elménkben, például amikor elfelejtjük, hogy miért mentünk fel az emeletre.

Más esetekben egyértelműen van ott egy emlék, csak nem tudjuk előhívni – például amikor egy ismert név van a nyelvünk hegyén. Vagy talán az emlékezetet valamilyen szempontból megváltoztatták útközben, amikor meg vagy győződve arról, hogy valami csütörtökön történt, pedig minden tény arra mutat, hogy kedden volt.

Mire való tehát az emlékezet, és miért ilyen gyakori a feledékenység? Az emlékezet arra szolgál, hogy feljegyzést adjon az életünkről, hogy elhelyezzen minket a jelenben, és hogy megtervezzük a jövőt. Elengedhetetlenül fontos az énérzetünkhöz. És bár a memóriazavarok frusztrálóak lehetnek, vannak olyan módszerek, amelyek néha jótékonyan hatnak az önismeretre.

Ha állandóan elfelejtem, hová tettem a kulcsaimat, kialakítok egy rutint a helyzet kezelésére. Ez egy egyszerű, de hatékony megoldás, ami gyakorlást (és emlékezést igényel): mindig ugyanarra a helyre tedd a kulcsokat.

Vagy, ha valakinek a nevét szeretném megjegyezni, gondoskodom róla, hogy a vele való találkozáskor extra erőfeszítést tegyek, hogy regisztráljam az arcát, hangosan kimondjam a nevét, és esetleg megpróbáljam összekapcsolni egy másik, azonos nevű emberrel. (Állítólag Bill Clinton volt amerikai elnök egyik erőssége karizmatikus politikusként az volt, hogy mindig emlékezett az emberek nevére – de ez bizonyára nem ment volna tudatos koncentráció nélkül.)

És ha egy teljesen boldog nyaralásra emlékszem, és elnyomom a reptéri negatív incidenst, az valóban segít abban, hogy jobban érezzem magam és a tapasztalataimat. Tudat alatt kiszerkesztettem a negatív aspektust, hogy egy pozitívabb visszaemlékezést hozzak létre.

Egy másik érdekes példa erre a fajta jótékony “önszerkesztésre” az, amikor hosszú ideje együtt élő párok azt mondják a másik felüknek: “Ma jobban szeretlek, mint tegnap”. Amikor pszichológusok megvizsgálták ezt az elképzelést, azt találták, hogy nem teljesen igaz. Ehelyett azt találták, hogy a hosszú távú párok olyan elkötelezettséget tanúsítanak egymás iránt, amely fontos a saját személyes jólétük szempontjából. Ha tehát úgy érzem, hogy jobban szeretlek, mint tegnap, az végső soron jótékony hatással van arra, hogy pozitívan érezzem magam – még akkor is, ha ez objektíve nem igaz.

Emlékezzünk a felejtésre

A legtöbb ember emlékezete rendszeresen cserbenhagyja őket, és ez azért van, mert az elménk csak korlátozottan képes feldolgozni a környezetünkben lévő összes információt. Egyszerűen nem kivitelezhető, hogy mindenre emlékezzünk, amit megtapasztalunk.

Ezzel együtt vannak ritka esetek, amikor az emberek azt állítják, hogy “szuper emlékezetük” van. Emlékeznek például arra, hogy milyen volt az időjárás 2016. március 6-án, vagy hogy mit ettek ebédre 2004. szeptember 15-én. Az egyik ilyen “szuper mnemonista” úgy írta le ezt a képességét, hogy “egy átok újra és újra lejátszódik a fejemben”.

A valóságban mindenre emlékezni nyomasztó élmény lenne. Tehát legtöbbünk számára a dolgok elfelejtése nem csak normális – hanem kívánatos is.

A rendszeres emlékezetkiesések gyakran szándékosan és módszeresen leküzdhetők, míg a memóriában idővel bekövetkező változások gyakran annak köszönhetőek, hogy az emberek fenntartják pozitív énképüket. És erre érdemes emlékezni.