A globalizáció-ellenes járvány
A koronavírus-járvány potenciálisan súlyosbíthatja ezt a tendenciát. Larry Brilliant, a világ egyik vezető epidemiológusa megfigyelte, hogy a pandémiák “újrateremtik az országhatárokat”. Más szóval, veszélyeztetik a nyitott határokat és a globális kereskedelmet, és a nemzeteket befelé forduláshoz vezetik.
Egy különösen veszélyes fejlemény az, hogy a kormányok hajlandóak vészhelyzeti hatáskörökre hivatkozni annak érdekében, hogy alapvető fontosságú orvosi eszközöket tartsanak fenn nemzeti használatra – mint például Donald Trump elnök a védelmi termelési törvény alkalmazásával -, nem utolsósorban azért, mert ez önsorsrontó lehet. Így például a lélegeztetőgép-alkatrészek kereskedelmének megakadályozásával megszakad a nemzetközi ellátási lánc, ami minden országot rosszabb helyzetbe hoz azáltal, hogy csökkenti a globálisan gyártható gépek számát.
A kérdés az, hogy a kereskedelmi partnerek milyen mértékben lesznek hajlandóak megbocsátani és felejteni, ha a világjárvány véget ér?
A világjárvány miatt az Egyesült Államokban máris felerősödött a Kína-ellenes retorika, mindössze hónapokkal azután, hogy a két ország közötti kapcsolatok ismét kezdtek felmelegedni.
Eközben a járvány újra feszültséget ébresztett az Európai Unióban, mivel az egységes piac hatóságai nehezen tudtak kielégítő választ adni az egészségügyi vészhelyzetre és a vírus által az egész kontinensen okozott gazdasági károkra – még az unió elkötelezett olasz támogatói is meggondolták magukat.
A világ minden táján lezárták az egykor szabadon nyitott határokat. Ha a korlátozások továbbra is fennmaradnak, a migráció, és vele együtt a szükséges készségek és tudás áramlása is szenvedni fog.
A válság rávilágított a technológia növekvő jelentőségére is a globális kereskedelemben. A kormányok minden bizonnyal még inkább tulajdonosi megközelítést alkalmaznak majd az ágazatban, potenciálisan nagyobb korlátokat szabva az importálható és exportálható technológiáknak, valamint a határokon átnyúló vállalati tevékenységeknek. A Huawei amerikai kudarcai csak ízelítőül szolgálhatnak abból, hogy milyen hidegre fordulhat még a globális technológiai háború.
Aztán ott van még a nemzetközi ellátási láncok kérdése. Az elmúlt évtizedek során a gyártók a hatékonyság maximalizálása érdekében bíznak és függnek a határokon átnyúló beszállítói hálózataiktól. A gyártók természetesnek vették a just-in-time szállítást, hogy minimalizálják a pazarló készletek tartásának szükségességét. Lehet, hogy ezt a megközelítést újra kell gondolniuk. Az ellátási láncok lokálisabbá és széttöredezettebbé válnak, nagyobb beépített redundanciával.
És ez nem csak a gyártókat érinti, hanem a kormányzatot is. Például az Egyesült Királyság Nemzeti Egészségügyi Szolgálatát is a legszűkebb hatékonysági határok felé terelték, így a pandémiát megelőzően folyamatosan a kapacitás 95 százalékán működött, szemben az alig több mint egy évtizeddel ezelőtti 85 százalékkal. A világjárvány tanulságait levonó kormányok szinte biztosan nagyobb puffert építenének ki a jövőben. A többletkapacitás létrehozása a gazdaság ilyen jelentős részében azonban szükségszerűen hátráltatja az ország termelékenységét, és így a potenciális növekedési ütemet is. Ugyanakkor az országok igyekeznek majd felpörgetni hazai orvosi és gyógyszerellátó vállalkozásaikat.
A világjárvány minden oldalról sújtotta az államháztartást. A magánszemélyek és cégek támogatására a költségvetési kiadások megugrottak, miközben a gazdasági tevékenység visszaesésével a bevételek is visszaestek. Ahogy a körülmények normalizálódnak, a kormányok igyekeznek majd visszaszerezni valamennyit ebből a költségvetési területből.
A világgazdaság irányításának néhány ilyen korrekciója szükséges. Puffereket kell beépíteni az ellátási láncokba és az alapvető szolgáltatásokba. De nem szabad megengedni, hogy a populizmus megölje a kereskedelmet, az emberi fejlődés egyik legnagyobb motorját.