A GOP Andrew Jackson pártja?

Kép a Wikipédián keresztül

Matt ajánlására olvastam a What Hath God Wrought című kiváló történetet az Egyesült Államokról a 19. század elején.

Az egyik legérdekesebb dolog a történetben számomra a hasonlóság a korabeli és a mai politikai berendezkedés között. Korábban már rámutattam, hogy a 20. század hajnalán a demokraták programja feltűnő hasonlóságot mutatott a mai Republikánus Párt programjával. Ez a minta nyilvánvaló Andrew Jackson korában is.

Jackson 1828-as megválasztása szétzilálta Thomas Jefferson demokrata republikánus pártját. A jacksonista frakció elkezdte magát demokratáknak nevezni, míg Jackson kritikusai a whig kifejezést vették fel. A választás, hogy a monarchikus abszolutizációt ellenző brit politikai párt nevét vették fel, egy nem túl finom célzás volt Jacksonra, akit a whigek “Első András király”-nak tituláltak.”

Retorikailag a demokraták voltak a liberálisabb párt. Ők voltak a laissez faire, a korlátozott kormányzás, a szabad kereskedelem és a kemény pénz pártja. A whigek ezzel szemben a nagy kormányzati jótevők pártja voltak. Támogatták a protekcionizmust, a nemzeti bankot és az aktivista szövetségi kormányt.

Mégis, gyanítom, hogy a legtöbb libertariánus, ha visszarepülne az időben, inkább a whigekhez, mint a demokratákhoz vonzódna. Bár a legtöbb whig nem volt abolicionista, a két nagy párt közül a whigek voltak a rabszolgaság-ellenesebbek. A whigek természetesen a kifejezetten rabszolgaságellenes republikánus párttá fejlődtek, míg a demokraták a fehér felsőbbrendűség pártja maradtak egészen a 20. századig. A whigek viszonylag jobban támogatták a nők jogait is.

A Jackson-kormányzat egyik legjelentősebb jogalkotási eredménye az “indiánok eltávolításának” politikája volt, amely elűzte az indián őslakosokat a mai Georgia, Alabama és Mississippi területén lévő őshazájukból, és a könnyek útjára terelte őket. Sok whig politikus bírálta ezt a politikát, de nem volt elég szavazatuk ahhoz, hogy véget vessenek neki.

Hasonlóan az 1844-es választás is gyakorlatilag népszavazásnak bizonyult a Mexikó elleni háborúról. A demokrata James Polk el akarta annektálni Texast, amire a whig jelölt Henry Clay figyelmeztetett, hogy háborút provokál Mexikóval. Clay-nek pontosan igaza lett, és Polk valóban ürügyként használta fel a Texas körüli vitát arra, hogy szélesebb körű háborút indítson Mexikóval, és mexikói területeket foglaljon el. Becsületükre legyen mondva, hogy a whigek még a háború megkezdése után is élesen bírálták azt, és sok whig ellenezte az amerikai délnyugattá vált területek annektálását.

Mindeközben a “kormányzati méret” frontján a Jacksoniak és a whigek közötti politikai különbségek kisebbek voltak, mint a retorikai szakadék. Míg Jackson és utódai a gazdaságpolitikát a korlátozott kormányzás elveként fogalmazták meg, Howe szerint a gyakorlati különbség abban állt, hogy a whigek egy koherens nemzeti közlekedési rendszer létrehozására törekedtek, míg Jackson inkább ad-hoc alapon osztogatta a projekteket az egyes államoknak. Howe szerint “a Jackson-kormányzat szabadnak érezte magát, hogy ott ossza el a kegyeit, ahol azok a legtöbb politikai hasznot hozhatták”. Jackson “végül kétszer annyi pénzt költött belső fejlesztésekre, mint az összes elődje együttvéve, még az inflációval kiigazítva is.”

Ma vitathatatlanul hasonló helyzetben vagyunk. Szerencsére a modern republikánus pártnak sokkal, de sokkal kevésbé retrográd nézetei vannak a kisebbségek jogairól, mint a jacksonista demokratáknak. Mégis, sok republikánus vezető aggasztóan kevéssé törődik a bevándorlók, a muszlimok, a büntetett előéletű vádlottak és rabok, a kínzások áldozatai, a melegek és leszbikusok vagy más kisebbségi csoportok jólétével. És Ron Paul hősies kivételével a Republikánus Párt éljenezte George W. Bush iraki invázióját, a katonai kiadások hatalmas növelését és a végrehajtó hatalom kiterjesztését.

Mindeközben a modern Republikánus Párt, akárcsak a jacksonista demokraták, furcsán szelektív a korlátozott kormányzás elveihez való ragaszkodásában. A George W. Bush-korszakban rekordot döntött a szövetségi nagylelkűség a katonai vállalkozók, a farmerek, a Medicare kedvezményezettjei, a bankok és más, korábban republikánusan szavazó csoportok felé. Michelle Bachman szereti a korlátozott kormányzásról szóló prédikációit a demokraták elleni támadásokkal összekötni, amiért a Medicare-t megnyirbálták. Egy cinikus azt sugallhatja, hogy a republikánus politikusok, akárcsak jacksonista elődeik, a korlátozott kormányzás retorikáját ürügyként használják arra, hogy a szövetségi bevételek nagyobb részét a republikánus irányultságú érdekcsoportokhoz irányítsák.

Ma, akárcsak a 19. században, egyik nagy párt sem tökéletesen libertárius. De akkor is, mint ma, korántsem egyértelmű, hogy a libertáriusabb retorikát valló párt az, amelyik nagyobb valószínűséggel támogatja az egyéni szabadságot.