A hiba a csillagainkban

Augustus sok tekintetben saját létezését alakítja. Ezért van a regényen belül a karakterének két változata. Az első verzió, amellyel találkozunk, az Augustus Waters nevű homlokzat. A meglehetősen grandiózusan az első római császárról elnevezett Augustus erős, magabiztos, vicces és bájos fiút alakít. Folyamatosan fetisizálja saját grandiózusságát. Meg van győződve arról, hogy az élet fontossága abban áll, hogy hősies legyen, nemes örökséget hagyjon hátra, monumentális hatást gyakoroljon az emberiségre. Augustusnak ez a változata kiszámított monológokat tapogatózik a parkban. Túltervezi a holland témájú piknikeket, az utolsó gyötrelmes részletig, pusztán a színpadi hatás kedvéért. Saját maga által kitalált, mutatós metaforákkal áltatja magát, például amikor egy videojátékban feláldozza magát azzal, hogy egy gránátra ugrik, hogy megmentse a gyerekeket.

Amint azonban a rákja visszatér, mindez az előadásmód elenyészik. Ami marad, az Gus, egy tizenéves fiú Indianapolisban, aki korábban sztársportoló volt, most pedig a rák miatt haldoklik. Gus az a fiú, akit a szülei mindig is láttak. Valójában Hazel csak azért tudja meg, hogy a beceneve “Gus”, mert a szülei így szólítják. De Hazel nem szereti őt kevésbé azért, mert Gus. Épp ellenkezőleg: Csak akkor kezdi el Gusnak hívni Augustus helyett, amikor már alaposan megismerik egymást, amikor Hazel már minden oldalát ismeri a fiúnak, és nem csak az előadott változatot, amellyel először találkozik. Látja, hogy a romantikus gesztusok és a színpadias nagyképűség mögött Gus egy kedves, gondoskodó és érthetően rettegő tizenhét éves srác. Mi több, a Hazel Grace iránti szerelme az, ami megtanítja Augustusnak, hogy rendben van, hogy Gus lehet. Ahogy fizikailag leépül, kénytelen szembesülni azzal a ténnyel, hogy úgy fog meghalni, hogy nem tesz semmi olyat, amit az egész emberiség rendkívüli dolognak tart, és egy mélyebb lelki átalakulás következik be. Hazel miatt rájön, hogy ha nem tesz valami rendkívüli dolgot, az nem egyenlő a jelentéktelenséggel.

A regény folyamán az igazi Gus Augustus legemblematikusabb gesztusával tárja fel magát: azzal, hogy cigarettát dug a szájába. A cigaretta-metafora a két eltérő identitást összekötő kapocsként szolgál. A cigaretta ugyanis az ellenkezőjét tárja fel annak, amit kivetíteni hivatott: Augustus azt akarja, hogy a cigaretta azt jelképezze, hogy ő irányítja azt, ami megölheti őt, de valójában ez egy olyan eszköz, amelyre akkor támaszkodik, amikor a legsebezhetőbbnek érzi magát, amikor leginkább Gushoz hasonlít. A cigarettához a bizonytalanság pillanataiban nyúl, például amikor először találkozik Hazellel, vagy a repülőgép fedélzetén, amikor fél a repüléstől.

Peter Van Houten: Egy regényben, amely némiképp a metafikció köré épül, az Egy birodalmi csapás főszerepet játszik az általunk olvasott fikcióban, Van Houten ennek legélesebb képviselője. Mint ilyen, feltárja a fikció mágikus erejét, miközben egyúttal demisztifikálja a szerzőségnek tulajdonított romantikát. Hazel a regény nagy részében Van Houtent valóságos istennek, vagy legalábbis nagyhatalmú prófétának tartja. Az An Imperial Affliction Hazel személyes bibliája. A regény olyan módon szól hozzá a halálos betegségről, ahogyan egyetlen más médium, személy vagy támogató csoport sem teszi ezt soha. Van Houten regényének olvasása olyan hihetetlenül személyes dolog Hazel számára, hogy tévesen összekeveri a regény varázsát a szerző nagyságával. Amikor azonban Hazel először találkozik Van Houtennel, a varázslatos érzés elszáll. Meglátja benne azt a hanyag és gyakran gonoszkodó részeget, aki valójában. Megtanulja, hogy az író nem több, mint egy emberi lény, emberi tulajdonságokkal és problémákkal.”

Van Houten sok maszkot visel a regény során. Az egyik legfontosabb szerepe az, hogy bemutatja, milyen sokféleképpen kezelik az emberek a fájdalmat. Amikor megtudjuk, hogy az Egy császári bánat valójában Van Houten lánya, Anna életének fiktív elbeszélése, aki fiatalon rákban halt meg, sokkal együttérzőbben tudunk tekinteni a szerzőre. Ő a regényében a fiktív Anna édesanyjának a valós élet tragikus változata. Őt teszi Gesztenye legnagyobb félelmének élő megtestesítőjévé: hogy a szüleit annyira megrázza a halála, hogy nem lesznek képesek továbblépni.