A metabolikus szindróma kezelésének kérdései

A metabolikus szindrómát vagy kardiovaszkuláris diszmetabolikus szindrómát elhízás, centrális elhízás, inzulinrezisztencia, aterogén diszlipidémia és magas vérnyomás jellemzi. A szindrómához vezető fő kockázati tényezők a fizikai inaktivitás és az aterogén táplálkozás, a klinikai jellemző sarokpontja pedig a hasi elhízás vagy adipozitás. Emellett a betegeknél általában emelkedett trigliceridek, alacsony HDL-koleszterin, emelkedett LDL-koleszterin, egyéb kóros lipidparaméterek, magas vérnyomás és emelkedett éhgyomri vércukorszint jellemző. Károsodott fibrinolízis, fokozott trombotikus eseményekre való hajlam és emelkedett gyulladásos markerek is megfigyelhetők. Tekintettel arra, hogy Indiában él a világon a legtöbb 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő személy, extrapolálható, hogy ebben az országban él a legtöbb metabolikus szindrómás beteg is. Az epidemiológiai vizsgálatok megerősítik a magas prevalenciát. A terápiás megközelítés magában foglalja a makroszintű beavatkozást és a több kockázati tényező ellenőrzését terápiás életmódbeli megközelítésekkel (diéta ellenőrzése és fokozott fizikai aktivitás, farmakoterápia – elhízás elleni szerek) az elhízás és a zsigeri elhízás ellenőrzésére, valamint célzott megközelítéssel az egyes kockázati tényezők ellenőrzésére. A farmakológiai terápia kritikus lépés a metabolikus szindrómában szenvedő betegek kezelésében, ha az életmódbeli módosításokkal nem sikerül elérni a terápiás célokat. Az elhízás elleni gyógyszerek, mint a szibutramin és az orlistat kipróbálhatók a testsúly és a centrális elhízás csökkentésére és a metabolikus szindróma komponenseinek együttes kontrolljára. A testsúlycsökkentésen kívül nincs egyetlen legjobb terápia, és a kezelésnek a metabolikus szindróma egyes összetevőinek kezeléséből kell állnia. Az újabb gyógyszerek, mint például az endokannabinoid receptor blokkoló, a rimonabant, ígéretesnek tűnnek ebben a tekintetben. Az aterogén diszlipidémiát kezdetben sztatinokkal kell ellenőrizni, ha az LDL-koleszterinszint emelkedik. Ha egyéb lipid-rendellenességek is fennállnak, akkor a sztatin és a fibrátok, nikotinsav vagy ezetimib kombinált kezelését kell megfontolni. Inzulinrezisztencia esetén olyan gyógyszerek állnak rendelkezésre, mint a tiazolidindionok és a renin-angiotenzin rendszer blokkolói. A rendelkezésre álló bizonyítékok arra utalnak, hogy az angiotenzin konvertáló enzim (ACE) gátlók és az angiotenzin receptor blokkolók (ARBS) a metabolikus szindrómás betegeknél a magas vérnyomás kezelésében előnyösebbek lehetnek, mint másoknál, mivel ezek a gyógyszerek a cukorbetegség kialakulását is megakadályozzák. A metabolikus szindrómás betegeknél a fibrinogén és más véralvadási faktorok szintje is emelkedett, ami prothrombotikus állapothoz vezet, és az aszpirin előnyös lehet ezeknek a betegeknek az elsődleges megelőzésében. A metabolikus szindróma gyógyszeres kezelésének új fejleményei, például a peroxiszóma proliferátor-aktivált receptor (PPAR) agonisták és a kannabinoid receptor-1 antagonisták szélesítik a jelenlegi kezelési lehetőségek horizontját. Az egyetlen tablettát alkalmazó fix dózisú kombinált polifarmácia érdekes koncepció, amelyet hosszú távú prospektív vizsgálatokban kell értékelni az ilyen betegeknél.