A növény- és állathisztológia atlasza

A vért sok szerző a kötőszövet egy speciális típusának tekinti, amely sejtekből, sejttöredékekből és egy folyékony extracelluláris mátrixból, a vérplazmából áll. A vér az erekben és a szívben található folyadék. A szívverés és a test mozgása nyomja a vért a szív- és érrendszeren keresztül, amely a test minden részébe eljut. Az emberi testben lévő vér mennyisége a testmérettől függ. Egy 70 kg-os test körülbelül 5-6 liter vért tartalmaz. A vér hőmérséklete körülbelül 38 ºC, egy fokkal magasabb, mint a test általános hőmérséklete. Ez a magasabb érték a vér súrlódásának következménye az erekben, főként a kis átmérőjű erekben.

A vérnek számos funkciója van. A következő három kiemelkedő funkció a következő. 1) Kommunikációs útvonal. A vér szállítja a tápanyagokat és az oxigént a bélből, illetve a tüdőből a test többi részébe. A salakanyagokat a vesébe és a tüdőbe szállítja. Emellett ez a fő kommunikációs útvonal a test távoli sejtjei közötti kémiai jelek, például hormonok számára. 2) Homeosztázis. A vér hozzájárul a szervezet általános homeosztázisához. Például viszonylag állandóan tartja a testhőmérsékletet és a szövetek pH-értékét. 3) Védekezés. A vér hozzájárul a sebek helyreállításához azáltal, hogy a sérüléseket eritrocitákkal, vérlemezkékkel és plazmával, azaz a véralvadással lezárja. Tartalmazza továbbá az immunrendszer sejtjeit, amelyek a keringési rendszert használják a szervezet bármely szövetében lévő kórokozó szállítására és megtámadására.

Vérsejtek

A vérsejteket két csoportba soroljuk: az eritrociták vagy vörösvérsejtek és a leukociták vagy fehérvérsejtek (1. és 2. ábra). A vérben vannak olyan sejtdarabkák is, amelyeket vérlemezkéknek nevezünk. A leukociták lehetnek szemcsés leukociták: neutrofilek, bazofilok és eozinofilek, és agranulárisak: limfociták és monociták. A legtöbb vérsejt az eritrociták (a sejtek 99%-a). Minden vérsejt egy közös őssejtből fejlődik, amely felnőtt állatokban a csontvelőben található.

A vér különböző összetevői sűrűséggradiens centrifugálással különíthetők el. A legnehezebb elemek az eritrociták, amelyek a centrifugálócső aljára esnek. A leukociták és a vérlemezkék valamivel feljebb találhatók, fehéres réteget alkotva. A plazma a legkönnyebb komponens, és a centrifugált felületén marad. Emberi férfiaknál a vér 47%-ban tartalmaz eiritrocitákat, míg az emberi nőknél kb. 41%-ban. Az eritrocitáknak a teljes vértérfogathoz viszonyított arányos térfogatát hematokritnek nevezzük. A leukociták aránya kisebb, mint 1 %. A vér többi részét a plazma alkotja. A vér vörös színe az eritrociták magas hemoglobintartalmából adódik, amely alacsony oxigénszint esetén sötétebb színű. A vérszérum a vérplazma a véralvadékanyagok nélkül.

Az eritrociták a magas hemoglobintartalom miatt adják a vér vörös színét, amely egy vasat tartalmazó fehérje a szerkezetében. Az eritrociták fő feladata az O2 és a CO2 szállítása. Az emlősöknél az eritrocita e funkció szempontjából erősen módosított sejtnek tekinthető, mivel nincs sejtmagja, és hiányoznak belőle a mitokondriumok és más sejtorganellumok. Alakja kb. 7,5 µm átmérőjű bikonkáv korong, amely a vérplazmával érintkezve nagyobb cserefelületet biztosít.

A vérlemezkék vagy trombociták kis sejtmag nélküli citoplazma részek. Fénymikroszkópos vizsgálattal kb. 2-5 µm átmérőjű, színtelen vagy enyhén bazofil kis struktúrákként figyelhetők meg. Tartalmaznak néhány belső membránkompartmentumot, mint például sűrű specifikus azurofil szemcséket, mitokondriumokat (egy vagy kettő vérlemezkénként), valamint átlátszó vezikulákat és tubulusokat. Glikogénszemcséket is tartalmaznak. A vérlemezkék fő funkciója az agglutináció és a véralvadás során való együttműködés. Az emlősökben jelen vannak, de az alacsonyabb rendű gerincesekben nem. A vérlemezkék a csontvelőben található megakariociták citoplazmájának fragmentációjával keletkeznek.

A leukociták (fehérvérsejtek) sejtmag nélküli sejtek és színtelenek a friss vérben. Fő feladatuk a szervezet védelme a külső agresszió, például a kórokozók, valamint a testszövetek működési zavarai és elváltozásai ellen. Ezeket a funkciókat a vérkeringésen kívül végzik, mivel képesek átjutni az erek falán, és a sérült szövetekben hatni. Tulajdonképpen a keringési rendszert használják a testben való utazáshoz. A leukocita citoplazma kétféle szemcsét tartalmaz: azurofil vagy elsődleges szemcséket, amelyek lizoszómák, és specifikus vagy másodlagos szemcséket, amelyek különböző típusú anyagokat tartalmaznak. A leukocitákat granuláris és agranuláris csoportba sorolják. Mindegyiküknek vannak azurofil szemcséi, de a specifikus szemcsék csak a granuláris leukocitákban találhatók meg.

Granuláris leukociták a neutrofilek, az eozinofilek és a bazofilek. Az agranuláris leukociták közé tartoznak a limfociták és a monociták. A neutrofilek a legnagyobb mennyiségben előforduló granuláris leukociták, és az összes leukocita 60-70%-át teszik ki. Könnyen felismerhetők a többlebenyűs magjukról, és bőséges specifikus szemcséket és néhány citoplazmatikus azurofil szemcsét mutatnak. A specifikus granulumok lizozimeket, komplementaktivátorokat, kollagenázokat és más enzimeket tartalmaznak. Ezek nagyon fontosak a bakteriális fertőzések elleni védekezés során. Az eozinofilek a leukocita-populáció legfeljebb 2-5%-át teszik ki. A sejtmagjuk kétkaréjos, és citoplazmájuk specifikus granulumai erős affinitást mutatnak az olyan savas festékekhez, mint az eozin. Ezek a granulumok olyan bázikus fehérjéket tartalmaznak, mint a fő bázikus fehérje és az eozinofil kationos fehérje, amelyek részt vesznek a parazita fertőzések ellenőrzésében, valamint hisztaminázokat, amelyek semlegesítik a hisztamin hatását az allergiás reakciókban. A bazofilok a kevésbé gyakori és kisebb szemcsés leukociták, amelyek az összes leukocita 0,5%-át teszik ki. Magjuk enyhén karéjos. Speciális szemcséket tartalmaznak, amelyeket bázikus festékekkel, például hematoxilinnal festenek meg. A bazofilok sejtmembránja immunglobulin E receptorokkal rendelkezik, a specifikus citoplazmatikus granulumok pedig hisztamint és heparint tartalmaznak. Így feltételezhető, hogy ezek a sejtek a hízósejtekkel együttműködve a kötőszövetben fejtik ki hatásukat.

A granuláris leukociták citoplazmájában nincsenek specifikus granulumok, de van egy kis populációjuk nem specifikus granulumokból. A neutrofilek után a limfociták a második leggyakoribb leukocita-típus, az összes leukocita 20-35%-át teszik ki. Kicsik és némi méretbeli változékonyságot mutatnak, ami nyilvánvalóan nem függ össze a különböző típusú limfocitákkal. A limfociták két fő csoportja a B és a T. Mindkettő fontos szerepet játszik a szervezet immunvédelmében. A monociták a másik agranuláris leukocita típus. A monociták nagy méretet mutatnak a vérkenetben, és vese alakú maggal rendelkeznek. A szervezet védekezésében úgy segítenek, hogy elhagyják a vért és a fertőzés vagy sérülés helyére vándorolnak, ahol makrofágokká alakulnak.

Általában a vér sejtes összetevőinek élettartama nagyon rövid, néhány órától néhány hétig terjed (kivéve néhány memória limfocitát, amelyek akár évekig is élhetnek). Ezért a vérsejtek folyamatosan termelődnek a vérképzésnek nevezett folyamat révén (3. ábra). Emberben a vérképzés a fejlődés során különböző szervekben megy végbe: embriókban a vértasakban, magzatokban a májban, a lépben és a nyirokszövetekben, majd a vörös csontvelőben. Születés után a vérképző folyamat a hosszú csontok csontvelőjébe kerül. Felnőtteknél a fő vérképző központok a csontok: koponyacsontok, medence, csigolyák, szegycsont, valamint a combcsont és a felkarcsont epifíziséhez közeli régiók. Bizonyos körülmények között a vérképzés megindulhat a felnőttkori májban és lépben is.

Plazma

A plazma a vér folyékony része, amely a vér térfogatának több mint felét teszi ki. Ennek 90 %-a víz, a többi fehérjékből, ionokból, aminosavakból, lipidekből és gázokból áll. A plazma a tápanyagok és a salakanyagok fő szállítója.

Az albumin a plazma legnagyobb mennyiségben előforduló fehérjéje (az összes fehérjetartalom 54%-a), és számos funkciót lát el. Számos molekula társul az albuminhoz, hogy a véráramban szállítsák, például a zsírsavak és a szteroid hormonok. Az albumin a vérnyomás fenntartásának fő tényezője is, ami viszont a vér térfogatát szabályozza. A globinok a második legnagyobb mennyiségben előforduló fehérjék a plazmában. A plazmafehérjék mintegy 38%-át kitevő fehérjék csoportját alkotják, és három típusra oszthatók: alfa, béta és gamma. Az alfa- és béta-globinok a májban szintetizálódnak, és vasat, lipideket és zsírban oldódó vitaminokat szállítanak. Hozzájárulnak a plazma ozmolaritásához is. A gamma globinok vagy gamma globulinok az immunrendszer oldható antitestjei, más néven immunglobulinok. A fibrinogén a plazma egy másik fehérjéje. Nem túl nagy mennyiségben fordul elő, de nagyon fontos a véralvadás szempontjából. A fibrinogén a májban szintetizálódik. A plazmát alkotó fehérjék lehetnek plazmaspecifikusak, vagy más szövetekben is jelen lehetnek, mint például az enzimek, immunglobulinok és hormonok.