A növények védelmében
Az Amborellának először is tracheidái vannak, de nincsenek érelemek, így érrendszere inkább hasonlít a gymnospermákéra, mint az angiospermákéra. Apró virágai az örökzöld levelek hónaljában nyílnak. Nincsenek sziromlevelei, csak spirálisan elhelyezkedő, tépőlevelekbe rendezett fellevelek. A nőivarú virágok 4-8 szabad porzóból állnak, és nem hoznak létre virágzatot. A hímvirágok nem tűnnek másnak, mint rövid fonalakon álló spirális porzókupacoknak.
Ha a növényi anatómia nem elég meggyőző, akkor a genetikai elemzések sokkal meggyőzőbb történetet mesélnek el. A DNS-szekvenálás következetesen a virágos növények családfájának aljára helyezi az Amborellát. Ez nem azt jelenti, hogy ez a cserje bármilyen módon “primitív” lenne, hanem azt, hogy a vonalvezetése már jóval azelőtt szétvált, hogy kialakult volna az, amit mi virágos növényként ismerünk fel. Mint ilyen, az Amborella ablakot nyújt számunkra a virágos növények korai napjaira. Azáltal, hogy a kutatók összehasonlítják az Amborellán és az Amborellán található tulajdonságokat, jobban megérthetik, hogy a növények legdominánsabb csoportja hogyan találta meg helyét a világban.
A másik érdekes dolog akkor történt, amikor a kutatók megnézték az Amborella DNS-ét. Amit találtak, az nem csak az Amborella génjei voltak. A mitokondriális DNS-ben soha nem látott mennyiségű idegen DNS található, amely algákból, zuzmókból és mohákból származik. Valójában egy egész DNS-tömb megfelelt egy moha teljes mitokondriális genomjának! A kutatók most úgy vélik, hogy ez az Amborella és a rajta és körülötte növekvő szomszédai közötti szélsőséges horizontális génátvitel esete. Az Amborellát mind a vadonban, mind a termesztésben egyfajta “biofilm” borítja. Hogy ez a génátvitel segített-e ennek a vonalnak a konzervativizmusában az idők során, azt még nem tudjuk.
Ezzel a ponttal kapcsolatban felmerülhet a kérdés, hogy hogyan tudott ez a vonal több mint 130 millió éven keresztül fennmaradni. Nagyrészt valószínűleg a véletlennek köszönhető. Van azonban egy olyan aspektusa az ökológiájának, ami igazán kiemelkedik ebből a vitából, ez pedig a földrajzi elterjedése. Az Amborella Grande Terre-en, Új-Kaledónia fő szigetén honos. Ez egy nagyon különleges hely a biológiai sokféleség szempontjából.
Új-Kaledónia az egykor hatalmas szuperkontinens, Gondwana egy kis töredéke. Új-Kaledónia, amely akkoriban Ausztrália része volt, akkor szakadt el a Gondwanától, amikor a szuperkontinens mintegy 200-180 millió évvel ezelőtt elkezdett felbomlani. Új-Kaledónia ezután mintegy 66 millió évvel ezelőtt vált el Ausztráliától, és azóta nem kapcsolódik más szárazföldi tömeghez. A meleg, stabil éghajlat lehetővé tette, hogy a legkülönlegesebb növény- és állatvilág némelyike ennyi időn keresztül fennmaradjon. Az Amborella csak egy a számtalan endemikus növény közül, amelyek Új-Kaledóniát hívják otthonuknak. Például a trópusi tűlevelűek 43 faja, amelyek ezeken a kis szigeteken nőnek, sehol máshol a világon nem fordulnak elő. Az egész régió egy rég elveszett világ refúgiuma.
A biológiai sokféleség forró pontjaként Új-Kaledónia nem menekült meg a modern ember fenyegetéseitől. A bányászat, a mezőgazdaság, az urbanizáció és a klímaváltozás mind azzal fenyegetnek, hogy sok mindent tönkretesznek abból, ami ezt a helyet oly egyedivé teszi. Egy olyan faj elvesztése, mint az Amborella, súlyos csapást jelentene a biológiai sokféleségre, a természetvédelemre és az egész világra. Nem engedhetjük meg, hogy ez a faj csak a termesztésben létezzen. Új-Kaledónia egy olyan hely, amelyet kétségbeesetten meg kell próbálnunk megőrizni. A találkozás ezzel a fajjal nyomot hagyott bennem. Soha nem fogom elfelejteni, hogy közelről és személyesen megfigyelhettem az élő Amborellát, mivel elég kicsi az esélyem arra, hogy ezt a fajt a vadonban láthatom. Annyira örülök, hogy olyan helyek, mint az atlantai botanikus kert, elkötelezettek e faj megértése és megőrzése mellett, mind a vadonban, mind a termesztésben. Az Amborella egyelőre itt van, hogy maradjon. Maradjon is így sokáig.