A prosztaglandinok gyulladáscsökkentő hatása | Journal of Investigative Medicine

Abstract

A prosztaglandinok (PG-k) gyulladáscsökkentő hatásúak is. Úgy tűnik, hogy mind a prosztaglandin D2 (PGD2), mind annak dehidratációs végterméke, a 15-deoxi-Δ12,14-prosztaglandin J2 (15d-PGJ2) fontos szerepet játszik a gyulladás szabályozásában, mind receptorfüggő (DP1 és DP2 receptorok), mind receptorfüggetlen mechanizmusokon keresztül. A PGD2 és a 15d-PGJ2 intracelluláris hatásai, amelyek elnyomhatják a gyulladást, magukban foglalják a nukleáris faktor-κB (NF-κB) gátlását több mechanizmuson keresztül (IκB-kináz gátlása és az NF-κB nukleáris kötődésének blokkolása) és a peroxiszóma proliferátor-aktivált receptor-γ (PPAR-γ) aktiválását. A prosztaglandin F2α (PGF2α) szintén fontos gyulladáscsökkentő hatással bírhat, bár a jelenlegi adatok korlátozottak. Állatmodellekben mind a PGD-, mind a PGF-szintázok expressziója csökken az akut gyulladás során, hogy aztán a feloldódási fázisban ismét emelkedjen, ami arra utal, hogy lehetséges szerepük van a gyulladás feloldásában. A prosztaglandin E2 (PGE2), a proinflammatorikus lipidmediátor klasszikus modellje, szintén gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik, amely egyszerre erős és kontextusfüggő. Így a felhalmozódó adatok arra utalnak, hogy a PG-k nemcsak a gyulladás megindulásában vesznek részt, hanem aktívan hozzájárulhatnak a gyulladás feloldásához is. Valójában a PG-szintézis klasszikus gátlói, mint például a nem szelektív és a ciklooxigenáz-2 (COX-2) szelektív gátlók (nem szteroid gyulladáscsökkentők) a feloldási fázisban adva ténylegesen meghosszabbíthatják a gyulladást. Ezek a hatások nemcsak a szöveti gyulladást, hanem az érrendszeri betegséget is szabályozhatják, ami esetleg fényt deríthet a nem szteroid gyulladáscsökkentők alkalmazása és a szívinfarktushoz való viszonya körüli ellentmondásokra. Ebben az áttekintésben összefoglaljuk a PG-k mint a gyulladásos folyamatban szerepet játszó dichotóm molekulák jelenlegi ismereteit.