A tökéletes anatómiai beállítás a distalis radius törésekben nem jelent jobb eredményt a betegek számára

Egy új tanulmány azt vizsgálta, hogy a distalis radius törések (DRF) pontos anatómiai helyreállítása összefügg-e a jobb funkcionális és a betegek által jelentett eredményekkel, és megállapította, hogy ezek nem feltétlenül függnek össze.

Évente körülbelül 90 000 felnőtt az U.A tanulmány szerzői szerint a DRF-törések csaknem minden ötödik, orvosok által látott törésből egyet jelentenek, és a második leggyakoribbak az idősebb felnőttek körében.

A jelenlegi vizsgálat elvégzésének indoklásában a kutatók a következőket írták: “A 60 éves és idősebb személyek DRF-eredményeivel kapcsolatos korábbi tanulmányok arról számolnak be, hogy a pontos anatómiai redukció nem szükséges a kielégítő funkcionális eredmények eléréséhez, mivel ez a populáció kevesebb funkcionális helyreállítást igényel, mint a fiatalabb betegek. Ezek a következtetések azonban nem alkalmazhatók az idősebb felnőttek jelenlegi populációjára, akik sokkal aktívabbak és funkcionálisan függetlenebbek, mint a korábbi generációk. A DRF okozta rokkantság észlelt hatása a jelenlegi 60 éves és idősebb, a funkcionális képességekben nagyobb igénybevételt jelentő populációban kifejezettebb lesz.”

A kutatók elemzésükhöz a Wrist and Radius Injury Surgical Trial (WRIST) adatait gyűjtötték össze. A multicentrikus, randomizált klinikai vizsgálat a DRF-ek kezelését értékelte 60 éves és idősebb felnőttek körében. A betegeket 2012. április 10. és 2016. december 31. között vették fel; az adatokat 2019. január 3. és 2019. augusztus 19. között elemezték. A betegeket véletlenszerűen osztották be a következő kezelések egyikébe: volaris zárólemez, perkután tűzés vagy külső rögzítés; a nem operált betegek gipszelésben részesültek. Az elsődleges eredmények a 12 hónapos kézfogás erőssége, a csukló mozgási íve, a radiális deviáció, az ulnáris deviáció, a Michigan Hand Outcomes Questionnaire (MHQ) teljes pontszáma, az MHQ funkció pontszáma és az MHQ mindennapi élettevékenységek (ADL) pontszáma voltak.

Perfection Does Not Equate to Satisfaction in DRF

A végső elemzés 166 WRIST beteget (átlagéletkor 70,9 év; 144 volt nő) tartalmazott. A tanulmány szerzői szerint “a 84 kiszámított korrelációs együtthatóból csak 2 volt statisztikailag szignifikáns”. A 70 éves vagy idősebb betegek körében a radiális dőlés minden fokos növekedése a 22 fokos normális fogóerőtől távolodva a törött kézben 1,1 kg-mal gyengébb volt a kontralaterális kézhez képest (95%-os konfidenciaintervallum , 0,38-1,76; P=0,004). 0 mm-es normális ulnaris eltérés felé minden milliméteres növekedés esetén 10,4 pontos javulás volt megfigyelhető az MHQ ADL-pontszámban (95% CI, -16,84 -3,86). Mégis, egyik mérés sem korrelált az MHQ teljes vagy funkcionális pontszámokkal.

A tanulmány a JAMA Network Open-ben jelent meg.

“Ezen bizonyítékok birtokában a sebészek dönthetnek úgy, hogy csökkentik a műtéti időt, az erőforrások felhasználását és a kapcsolódó költségeket, amelyeket a tökéletes vagy közel tökéletes redukció elérésére fordítottak volna” – írták a tanulmány szerzői következtetésükben, hozzátéve: “A kezelési döntéshozatali folyamatban a sebészek a beteg preferenciáit előnyben részesíthetik a pontos újrarendezés elérésének szükségességével szemben.”