A testmozgás nem kockázati tényező az ALS kialakulásában

Az amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) a motoros neuronok rendellenessége, amely általában hónapok vagy évek alatt halálhoz vezet. Gyógymódja nincs. Amióta a híres sportolót, Lou Gehriget az 1930-as évek végén diagnosztizálták a betegséggel, érdeklődés övezi a fizikai aktivitás és az ALS kialakulása közötti kapcsolatot – egyes tanulmányok szerint a növekvő aktivitással nagyobb a kockázat, feltehetően az oxidatív stressz miatt, amely neuronvesztéshez vezet. Egy nagy, populációs alapú, eset-kontroll vizsgálatban Pupillo és munkatársai (2014) ezt a kapcsolatot igyekeztek szigorúbban feltárni.

A szerzők egy >4 évig tartó vizsgálatot végeztek, amely egy nagy európai konzorcium újonnan diagnosztizált ALS-eseteit rögzítette. A választható betegek 18 évnél idősebbek voltak, és megállapított kritériumok alapján lehetséges, valószínű vagy végleges ALS-t diagnosztizáltak náluk. Minden egyes esethez az adott terület háziorvosai két, nem, életkor (2,5 éven belül) és lakóhely szerint illeszkedő kontrollt toboroztak. Az alapadatok gyűjtése mellett az esetek és a kontrollcsoportok strukturált interjún estek át, amely kiterjedt a foglalkozási előzményekre, a sport- és szabadidős tevékenységekre, a fizikai aktivitásra és a trauma előzményeire. A sporttal és fizikai aktivitással kapcsolatos testmozgást minden egyes tevékenységre vonatkozóan metabolikus egyenértékek (MET) becslésévé alakították át, és megszorozták a tevékenységgel töltött évek és heti órák számával, hogy létrehozzák az egyes alanyok összesített MET-pontszámát.

A vizsgálatba összesen 652 ALS-es beteget és 1166 kontrollt vontak be, és a kockázatokat logisztikus regresszió segítségével számították ki. Az eseteknél a medián életkor 66 év, a kontrolloknál 67 év volt. A testtömegindex (BMI) mediánja az eseteknél 23,9, a kontrolloknál 25,7 volt. Az ALS-betegek közül 301-nél diagnosztizáltak biztos ALS-t, 276-nál valószínű ALS-t, 75-nél pedig lehetséges ALS-t.

A szerzők megállapították, hogy az általános fizikai aktivitás szignifikánsan csökkentette az ALS kialakulásának kockázatát, csakúgy, mint a munkával kapcsolatos fizikai aktivitás (korrigált OR, 0,56; 95% CI, 0,36-0,87) és a szervezett sportban való részvétel (korrigált OR, 0,49; 95% CI, 0,32-0,75). A magasabb kumulatív MET-pontszámok fordítottan korreláltak az ALS kialakulásának kockázatával.

A traumás sérülések vizsgálatakor a szerzők azt találták, hogy csak az egynél több fejsérülés előzménye járt együtt az ALS kialakulásának fokozott kockázatával (OR, 2,82; 95% CI, 1,22-6,56). A traumás sérülések általános előfordulása nem mutatott szignifikáns különbséget az esetek és a kontrollcsoportok között. Az ALS kialakulásának átlagos életkora 67,1 év volt azoknál a betegeknél, akik fizikailag inaktívabbak voltak, és 61,5 év azoknál, akiknek a kórtörténetében munkával vagy sporttal kapcsolatos fizikai aktivitás szerepelt (p<.0001), bár ez az összefüggés enyhült, amikor az adatokat a születési kohorsz szerint kiigazították.

Ez a fontos tanulmány azt bizonyítja, hogy a fizikai aktivitás nem kockázati tényező az ALS kialakulása szempontjából, sőt védő hatású lehet – ellentétben más korábbi tanulmányokkal, valamint számos, sportolóknál előforduló, nagy nyilvánosságot kapott ALS-esetből származó anekdotikus bizonyítékkal. A vizsgálatnak természetesen vannak korlátai, többek között a visszaemlékezés esetleges torzítása és a kérdezőbiztosok nem voltak elvakítva. Ez a munka azonban talán az eddigi legjobb bizonyíték, amely a fizikai aktivitás és az ALS közötti összefüggéssel foglalkozik. A betegséggel frissen diagnosztizált betegek gyakran kérdezik a klinikusokat, hogy a különböző expozíciók okozhatták-e a betegséget; ez a tanulmány kizárja a fizikai aktivitást ebből a lehetséges listából.