A tizenéves fiúknak szervezett önkéntes kiképzőtáborok nem működnek
Az 1980-as évek eleji bevezetésük óta, a tinédzser bakancsos táborok a problémás tinédzserek iparágában bekövetkezett egyik legjelentősebb fejlesztéssé váltak, amely a kétségbeesett szülőknek, akik a problémás, veszélyeztetett és dacos tinédzser fiaik kezelésének módját keresik, nagyon szükséges megoldást nyújt.
A közelmúltban azonban a terület kiemelkedő kutatóinak egy csoportja arról számolt be, hogy a tinédzser bakancsos táborok és a hasonló stílusú, tizenéves fiúknak szóló nem önkéntes bakancsos táborok nem voltak sikeresek abban a kitűzött céljukban, hogy beavatkozást és kezelést nyújtsanak a résztvevőknek. Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma által támogatott 10 éves tanulmány tanulsága szerint ezek a programok soha nem voltak sikeresek, és el kellene hagyni őket olyan jobb alternatívák javára, amelyek bizonyítottan hatékonyak a problémás tizenévesek beavatkozásában és kezelésében.
Mit tanultunk egy évtizedes kutatásból
A fiatalkorúak növekvő bűnözési arányára válaszul az 1970-es évek végén létrehozták a nem önkéntes bakancsos táborokat, hogy reményt és alternatívát nyújtsanak a börtönnel szemben a bebörtönzött fiataloknak, akik akkoriban túlzsúfolták a börtönrendszereket. Ezeknek a táboroknak az volt a célja, hogy csökkentsék a börtönnépességen belül a fiatalok számát, a fiatalkorú résztvevők visszaesésének csökkentésével adjanak egy újabb esélyt az életre (a pszichiátriában a visszaesés a problémás tinédzserek negatív viselkedési mintáinak megismétlődésére való krónikus hajlam), és csökkentsék a börtönök működési költségeit.
A kezdetekben az önkéntelenül szervezett táborok sikeresnek bizonyultak, a résztvevő fiatalok sikereket értek el a programokban, mondván, hogy a tábor fegyelme és struktúrája valóban megtanította őket arra, hogy jobban irányítsák magukat. A katonai kiképzőtáborokhoz hasonlóan, amelyekről mintázták őket, a tinédzser kiképzőtáborok résztvevőinek is programozott menetrend szerint kell felkelniük, felöltözniük, dolgozniuk vagy játszaniuk. Egyenruhát kell viselniük, és gyakorolniuk kell a drillt és a szertartásokat, a feletteseket pedig rang és cím szerint szólítják meg. Osztályokba vagy szakaszokba csoportosítják őket, és csoportosan lépnek be a létesítményekbe, például az étkezdébe, és általában maguk menetelnek a tevékenységekhez. Kutatások megállapították, hogy az ilyen erősen strukturált környezet pozitív hatással van az ilyen programokban részt vevő tizenévesekre. Azt is megállapították, hogy a tizenévesek nem csak betartják a szabályokat és előírásokat, hanem hajlamosak arra is, hogy elkötelezzék magukat a tevékenységek mellett. Sajnos ezek a pozitív változások hosszú távon nem vezettek a résztvevők körében a visszaesés csökkenéséhez.
Doris MacKenzie, az egyik vezető boot camp kutató szerint, aki 1997 óta tanulmányozza a tini boot campeket, az ok, amiért ezek a programok nem tudtak hatékony beavatkozási kezelést nyújtani a problémás tizenéveseknek, az, hogy ezekből a programokból hiányzik a hatékony terápia szükséges összetevője, amely tartós változást tud kiváltani. Ahhoz, hogy egy beavatkozás sikeres legyen, az azonnali pozitív változást a jövőbe is át kell vinni.
MacKenzie 2007-es jelentésében azt állította, hogy a hatékony programok az egyéni szintű változásra összpontosítanak. Például a kognitív készségeket fejlesztő programok, amelyek a gondolkodás, az érvelés, az empátia és a problémamegoldás egyéni szintű változásaira helyezik a hangsúlyt, sokkal hatékonyabb programok, amelyek csökkenthetik a visszaesési arányokat.
Terápia, nem fegyelmezés
A kognitív viselkedésterápia (CBT) egy pszichoterápiás kezelési megközelítés, amelyet több amerikai pszichiáter, leginkább Aaron T. Beck fejlesztett ki az 1960-as években, majd az 1980-as és 1990-es években. Többféle megközelítést foglal magában, amelyek közé tartozik a kognitív terápia, a racionális érzelmi viselkedésterápia és a multimodális terápia. Beszélő terápia, és az érzelmi és viselkedési problémákat célorientált, szisztematikus eljárással oldja meg a jelenben. Számos kutató szerint a CBT a legjobban alkalmas a problémás tizenévesek beavatkozására, és empirikus bizonyítékok támasztják alá, hogy számos probléma kezelésében hatékony, többek között szorongás, depresszió, álmatlanság, skizofrénia, kábítószerrel való visszaélés, pszichotikus zavarok és még sok más probléma kezelésében.
1998-ban Kaslow és Thompson tanulmányt tett közzé a depresszió bizonyítékokon alapuló pszichoszociális kezeléséről, és bebizonyította, hogy a CBT két formája: a gyermekeknek szóló önkontrollterápia és a tizenéveseknek szóló megküzdési készségek különösen kedvező kezelési módszer más megközelítésekhez képest. Az orvosi jelentés azt is bizonyította, hogy a terápia hogyan csökkentheti a visszaesés arányát a depresszióban szenvedő tizenéveseknél.
A terápiás bentlakásos iskolák jobb alternatívái a tinédzser bakancsos táboroknak
Hogy tartós pozitív változást idézzünk elő egy problémás tinédzserben, elsősorban nekik maguknak kell vágyniuk a változásra. Ezért van az, hogy egy tinédzser bakancsos táborban, ahol a problémás tinédzserek tudják, hogy utána kiszabadulnak, a vége az lesz, hogy a tinédzserek megpróbálják “átvészelni a következő néhány hetet” a felszínes megfeleléssel, ami szükséges ahhoz, hogy átvészeljék a tanfolyamot. Ezek a programok azért fognak kudarcot vallani, mert nem foglalkoznak a mögöttes, elsődleges problémákkal, amelyek a negatív viselkedést egyáltalán előidézték.
A terápiás bentlakásos iskolák általában olyan módszereket alkalmaznak, mint a kognitív viselkedésterápia, az ismert klinikai kezelési módszerekkel összekapcsolva, és ezek a programok következetesen jó eredményeket produkálnak. Ezek az iskolák és kezelőközpontok stílusukban és kivitelezésükben nagyon eltérőek, de általában közös céljuk a fegyelem és az értéktudat erősítése a résztvevő tizenéveseknél.