Akinetopszia

Potzl és Redlich betegeSzerkesztés

1911-ben Potzl és Redlich egy 58 éves női betegről számolt be, akinek a hátsó agyféltekéje kétoldali károsodást szenvedett. A mozgást úgy írta le, mintha a tárgy mozdulatlan maradna, de különböző egymást követő pozíciókban jelenne meg. Emellett a látótér jelentős részét is elvesztette, és anomikus afáziája volt.

Goldstein és Gelb betegeSzerkesztés

1918-ban Goldstein és Gelb egy 24 éves férfiról számolt be, aki lőtt sebet szenvedett a hátsó agyféltekén. A beteg arról számolt be, hogy nem érezte a mozgást. Meg tudta mondani a tárgy új helyzetét (balra, jobbra, fel, le), de a kettő között “semmit sem látott”. Bár Goldestein és Gelb úgy vélte, hogy a beteg a bal nyakszirti lebeny laterális és mediális részét károsította, később jelezték, hogy valószínűleg mindkét nyakszirti lebeny érintett, a látótér kétoldali, koncentrikus elvesztése miatt. A látómezejét 30 fokos excentricitáson túl elvesztette, és nem tudta a látott tárgyakat tulajdonnevükkel azonosítani.

“LM “Edit

A legtöbbet, amit az akinetopsiáról tudunk, LM-től tudtuk meg, egy 43 éves nőtől, aki 1978 októberében került a kórházba fejfájásra és szédülésre panaszkodva. LM-nél a sinus sagittalis superior trombózisát diagnosztizálták, ami a látókéreg hátsó részén kétoldali, szimmetrikus elváltozásokat eredményezett. Ezeket az elváltozásokat 1994-ben PET és MRI segítségével igazolták. LM-nek minimális mozgásérzékelése volt, amely talán a V1, egy “magasabb” rendű vizuális agykérgi terület funkciójaként, vagy a V5 bizonyos funkcionális kímélete miatt maradt meg.

LM nem talált hatékony kezelést, ezért megtanulta elkerülni a több vizuális mozgásingerrel járó körülményeket, azaz nem nézte vagy fixálta azokat. Ehhez nagyon hatékony megküzdési stratégiákat fejlesztett ki, és ennek ellenére élte az életét. Emellett hangérzékeléssel becsülte meg a mozgó járművek távolságát, hogy továbbra is át tudjon menni az utcán.

LM-et három területen vizsgálták egy 24 éves, normális látású női alannyal szemben:

A mozgáslátástól eltérő vizuális funkciók

LM-nek sem a látómező közepén, sem a perifériáján nem volt nyoma színdiszkriminációs deficitnek. A vizuális tárgyak és szavak felismerési ideje kissé magasabb volt, mint a kontrollé, de statisztikailag nem szignifikánsan. A látómezejében nem volt korlátozás és nem volt szkotóma.

A mozgáslátás zavara

LM mozgásról alkotott benyomása függött a mozgás irányától (horizontális vs. vertikális), a sebességtől és attól, hogy a mozgáspálya közepén fixált-e, vagy a tárgyat követte a szemével. Ingerületként kör alakú fénycélokat használtak.

A vizsgálatok során LM arról számolt be, hogy a mozgáspálya közepén fixálva a vízszintes mozgásról bizonyos benyomást keltett az előre meghatározott látómezejének másodpercenkénti 14 fokos sebességével (deg/s), miközben a mozgást e sebesség alatt és felett is nehezen látta a mozgást. Amikor hagyta, hogy kövesse a mozgó pontot, 18 fok/s-ig némi vízszintes mozgást látott. A függőleges mozgás esetében a páciens csak 10 deg/s alatt látta a mozgást fixálva, illetve 13 deg/s alatt, amikor a célpontot követte. A páciens a 18, illetve 13 fok/s-nál nagyobb ingersebesség esetén az észlelési élményét “egy fénypont balra vagy jobbra” vagy “egy fénypont felfelé vagy lefelé” és “néha a kettő közötti egymást követő pozíciókban”, de soha nem mozgásként írta le.

Mozgás a mélyben

A mozgás mélyben történő észlelésének meghatározására olyan vizsgálatokat végeztek, amelyekben a kísérletvezető egy asztallapon lévő fekete festett fakockát vagy a páciens felé, vagy a látóvonalban távolabb mozgatott. A 3 vagy 6 fok/s sebességgel végzett 20 kísérlet után a páciensnek nem volt egyértelmű benyomása a mozgásról. Tudta azonban, hogy a tárgy helyzete megváltozott, ismerte a kocka méretét, és helyesen tudta megítélni a kocka távolságát más közeli tárgyakhoz képest.

Belső és külső látómezők

A mozgás érzékelését a belső és külső látómezőkben vizsgálták. A belső látómezőben LM érzékelt némi mozgást, a vízszintes mozgást könnyebben megkülönböztetve, mint a függőleges mozgást. A perifériás látómezőben a beteg soha nem volt képes mozgásirányt észlelni. LM sebességmegítélési képességét is vizsgálták. LM 12 fok/s-nál nagyobb sebességeket alulbecsült.

Mozgási utóhatás és Phi-jelenség

Vízszintes irányban mozgó függőleges csíkok és egy forgó spirál mozgási utóhatását vizsgálták. Mindkét mintában képes volt a mozgást észlelni, de a 10 kísérletből csak 3-ban jelentett mozgás-utánhatást a csíkok esetében, és nem jelentett hatást a forgó spirál esetében. A spirál mélységében sem számolt be semmilyen mozgásérzetről. A Phi-jelenségben két kör alakú fényfolt váltakozva jelenik meg. Úgy tűnik, hogy a folt egyik helyről a másikra mozog. A páciens a körülmények egyetlen kombinációja esetén sem számolt be semmilyen látszólagos mozgásról. Mindig két független fényfoltról számolt be.

Vizuálisan irányított üldöző szem- és ujjmozgások

LM-nek a jobb mutatóujjával egy táblára szerelt drót útját kellett követnie. A tesztet tisztán taktilis (bekötött szemmel), tisztán vizuális (üveg a tábla felett) vagy taktilis-vizuális állapotban végezték. A páciens a tisztán taktilis állapotban teljesített a legjobban, a vizuális állapotban pedig nagyon gyengén. A vizuális információból a taktilis-vizuális állapotban sem profitált. A páciens arról számolt be, hogy a nehézség az ujja és a szeme között volt. Nem tudta követni az ujját a szemével, ha túl gyorsan mozgatta az ujját.”

További kísérletek

1994-ben számos további megfigyelést végeztek az LM képességeiről egy olyan inger segítségével, amely sötét háttéren összefüggően mozgó világos négyzetek véletlenszerű eloszlását tartalmazta. Ezzel az ingerrel LM mindig meg tudta határozni a mozgás tengelyét (függőleges, vízszintes), de nem mindig az irányt. Ha a mozgó kijelzőhöz néhány statikus négyzetet adtunk, az irány azonosítása a véletlenre esett vissza, de a mozgás tengelyének azonosítása még mindig pontos volt. Ha néhány négyzet az uralkodó iránnyal szemben és arra merőlegesen mozgott, a teljesítménye mind az irány, mind a tengely tekintetében a véletlenre esett vissza. Nem tudta azonosítani a mozgást ferde irányokban sem, például 45, 135, 225 és 315 fokban, és mindig kardinális irányokban, 0, 90, 180 és 270 fokban adott válaszokat.

“TD “Edit

2019-ben Heutink és munkatársai egy 37 éves, akinetopsziás női beteget (TD) írtak le, akit a Royal Dutch Visio, a vakok és gyengénlátók szakértői központjába vettek fel. TD a jobb félteke occipitotemporalis régiójában ischaemiás infarktust, a bal occipitalis féltekében pedig egy kisebb infarktust szenvedett. Az MRI megerősítette, hogy a károsodott agyterületek mindkét féltekén a V5-ös területet tartalmazzák. A TD problémákat tapasztalt a vizuális mozgás érzékelésében, és arról is beszámolt, hogy az élénk színek és az éles kontrasztok rosszullétet okoznak neki. TD-nek problémái voltak a tőle ± 5 méternél távolabb lévő tárgyak érzékelésével is. Bár TD-nek volt némi károsodása az alacsonyabb vizuális funkciókban, ezek nem magyarázták a mozgásérzékeléssel kapcsolatos problémáit. A neuropszichológiai vizsgálat nem mutatta ki a Balint-szindróma, a féltekei elhanyagolás vagy a vizuális extinctio, a prosopagnosia vagy a tárgy agnosia jeleit. Némi bizonyíték volt a térbeli feldolgozás zavarára. Számos viselkedési tesztben a TD a mozgásérzékelés specifikus és szelektív károsodását mutatta, amely összehasonlítható volt a LM teljesítményével.

A célsebesség hatása a mozgásérzékelésre TD-nél

A TD mozgásirány-meghatározási képességét olyan feladat segítségével vizsgálták, amelyben kis szürke blokkok mind ugyanabba az irányba, azonos sebességgel mozogtak fekete háttér előtt. A blokkok négy irányban mozoghattak: jobbról balra, balról jobbra, felfelé és lefelé. A mozgás sebessége másodpercenként 2, 4,5, 9, 15 és 24 fok között változott. A sebesség és az irány véletlenszerűen változott a próbák között. A TD tökéletesen érzékelte a mozgás irányát 9 fok/másodperc sebességig. Amikor a célpontok sebessége 9 fok/másodperc felett volt, a TD teljesítménye drámaian visszaesett, 15 fok/másodperc sebességnél 50%-os, 24 fok/másodpercnél pedig 0%-os volt a helyes teljesítmény. Amikor a blokkok másodpercenként 24 fokos sebességgel mozogtak, a TD következetesen a tényleges mozgással pontosan ellentétes irányt jelentett.

Pelak és Hoyt Alzheimer-kóros betegEdit

2000-ben egy 70 éves férfi akinetopsziával jelentkezett. Két évvel korábban abbahagyta a vezetést, mert már nem tudta “látni a mozgást vezetés közben”. Felesége megjegyezte, hogy nem tudta megítélni egy másik autó sebességét vagy azt, hogy milyen messze van. Nehezen nézett olyan televíziót, amelyben jelentős akció vagy mozgás volt, például sporteseményeket vagy akciódús tévéműsorokat. Gyakran megjegyezte a feleségének, hogy “nem lát semmit, ami történik”. Amikor a tárgyak mozogni kezdtek, eltűntek. A híreket azonban tudta nézni, mert nem történt jelentős cselekvés. Emellett a Balint-szindróma jelei is jelentkeztek nála (enyhe szimultanagnózia, optikai ataxia és optikai apraxia).

Pelak és Hoyt TBI-betegEdit

2003-ban egy 60 éves férfi arról panaszkodott, hogy képtelen érzékelni a vizuális mozgást egy két évvel korábbi agyi traumát követően, amikor egy nagy cédrusfa villanyoszlop lezuhant és a fejére csapódott. Példákat hozott fel a vadászként jelentkező nehézségeire. Képtelen volt észrevenni a vadat, követni más vadászokat, vagy látni a felé közeledő kutyáját. Ehelyett ezek a tárgyak előbb az egyik, majd a másik helyen jelentek meg, anélkül, hogy a két hely között bármilyen mozgást látott volna. Nehézségei voltak a vezetésben és a csoportos beszélgetés követésében. Elvesztette a helyét, amikor függőlegesen vagy vízszintesen átolvasott egy írott dokumentumot, és képtelen volt kétdimenziós tervrajzokból háromdimenziós képeket megjeleníteni.