Albert Speer

Albert Speer a németországi Mannheimben született. Építészeti tanulmányokat folytatott a karlsruhei Műszaki Intézetben, majd a müncheni és a berlini egyetemen. Hitler szónoki képességei által inspirálva 1931 januárjában belépett a nemzetiszocialista pártba, ahol szoros barátságot kötött Hitlerrel. Hitt abban, hogy Hitler és a nácik válaszolni tudnak a kommunista fenyegetésre, és visszaállíthatják a német birodalom dicsőségét, amelyet a weimari köztársaság alatt hiányolt.

Speer gyorsan bizonyított a náci rendezvények hatékony és kreatív megrendezésével. Ő tervezte az emlékműveket és dekorációkat, valamint a nürnbergi felvonulási területet, ahol 1934-ben pártkongresszust tartottak, és amelyet Leni Riefenstahl filmre vett Az akarat diadala című filmben. Az a nürnbergi gyűlés volt az archetípusa annak, ami a nyilvános gyűléseknek mint látványosságoknak a náci stílusaként vált azonosíthatóvá, amelyet egyenruhás felvonulók hatalmas tömegei, feltűnő fényeffektusok és Speer által rendezett lenyűgöző zászlóshow-k jellemeztek.

1937-ben Hitler lehetőséget adott Speernek, hogy megvalósítsa ifjúkori építészeti ambícióit, amikor kinevezte őt a Birodalom főfelügyelőjévé. Hitler Speert, “zseniális építészét” választotta ki a berlini birodalmi kancellária és a nürnbergi pártpalota építésére. Hitler megbízta őt Berlin felújításával is, amelyhez Speer grandiózus terveket készített, amelyek soha nem készültek el.

Speer a náci rezsim egyik leghűségesebb tagja lett, és Hitler belső körének tagja volt. 1938-ban megkapta a náci Aranypárti Becsületjelvényt. Egy évvel később Speer hivatala vette át a kilakoltatott berlini zsidók lakásának elosztását. Munkaterhelése 1941-ben megnőtt, miután a berlini zsidókat keletre deportálták.

Amikor Fritz Todt 1942 februárjában légi balesetben meghalt, Speert nevezték ki utódjául a fegyverkezési miniszteri posztra. Később felvette a grandiózusabb címet: fegyverkezési és haditermelési miniszter, és ő lett a német hadigazdaság fő tervezője, aki a stratégiai utak és védművek, valamint a haditechnikai eszközök építéséért volt felelős.

A haditermelés megzavarására irányuló könyörtelen szövetséges bombatámadások ellenére Speernek sikerült drámaian növelnie a fegyvergyártást. Németország 1941-ben 9540 frontgépet és 4900 nehéz harckocsit gyártott, 1944-ben a termelés elérte a 35 350 gépet és 17 300 harckocsit. Ez a lenyűgöző növekedés annak köszönhető, hogy Speer hadifoglyokat és civil rabszolgamunkásokat alkalmazott a lőszergyárakban. 1944 szeptemberére mintegy hét és fél millió külföldi dolgozott rabszolgamunkásként, és a hágai és a genfi egyezményt megsértve Speer kétmillió hadifoglyot használt ki a termelésben.

Speer és Hitler viszonya megromlott, amikor Speer nem engedelmeskedett Hitler parancsának, hogy a náci ipari létesítményeket az előrenyomuló szövetségesekhez közeli területeken megsemmisítse. Később azt állította, hogy önállóan összeesküdött Hitler meggyilkolására, bár a történészek kétségbe vonják, hogy valaha is szándékában állt-e végrehajtani ezt a tervet.

Speert 1946-ban a Nürnbergi Nemzetközi Katonai Törvényszék háborús és emberiség elleni bűnökben találta bűnösnek. Azzal vádolták, hogy kényszermunkásokat és koncentrációs táborok foglyait alkalmazta a német hadiiparban. Tanúvallomása azért volt figyelemre méltó, mert ő volt az egyetlen vádlott, aki vállalta a felelősséget a náci rezsim gyakorlatáért – mind a saját, mind a nem az irányítása alatt állók tetteiért. Húsz év börtönbüntetésre ítélték a spandaui börtönben, ami után megjelentette bestsellerré vált memoárját Inside the Third Reich (1970) címmel. Ebben a beszámolóban politikával nem törődő technikusként jellemezte magát, de mégis felelősséget vállalt a nácik segítésében játszott szerepéért, és sajnálatát fejezte ki, amiért ezt tette. Ismét vállalta a felelősséget azokért a cselekedetekért, amelyekre nem volt közvetlen befolyása, és sajnálatát fejezte ki a zsidók lemészárlása során tanúsított tétlenségéért.

Speer 1981-ben halt meg Londonban.

Források: Gutman, Israel, szerk. A holokauszt enciklopédiája. Vol. 3. Tel Aviv: Sifriat Poalim Kiadó, 1990. 1395-1396.
Shirer, William. The R ise and Fall of the Third Reich: A History of Nazi Germany. New York: Simon and Schuster, 1960.
Wistrich, Robert S. Who’s Who in Nazi Germany. London: Routledge, 1982. 236-239.

Fotó: Némiképp: Bundesarchiv, Bild 146II-277 / Binder / CC-BY-SA 3.0 licenc alatt a Creative Commons Attribution-Share Alike 3.0 Németország licenc alapján.