Alkibiadész

Alkibiadész (vagy Alkibiadész) tehetséges és extravagáns athéni államférfi és hadvezér volt, aki a Kr. e. 5. században a peloponnészoszi háborúban az oldalát váltva ravaszságáról és árulásáról szerzett hírnevet. Jóképű és gazdag volt, ugyanakkor hírhedt volt pazarló életmódjáról és laza erkölcseiről. Sosem szűkölködött ellenségekben és csodálókban – köztük Szókratészben -, a klasszikus Athén történetének egyik legszínesebb vezetője volt.

Koraélet

Alkibiadész Kr. e. 451/450-ben született, az athéni politikus Kleiniasz fiaként, anyja, Deinomache az ókori Alkmeonidai arisztokrata családból származott. Alkibiadész a nagy athéni államférfi, Periklész unokaöccse is volt, és gyermekkorát híres nagybátyja családi házában töltötte. Fiatalemberként Szókratész tanítványa és barátja volt.

C. Kr. e. 420-ban Alkibiadészt tábornokká vagy stratégosszá nevezték ki (minimum 30 éves korában), és így tagja lett a stratégoi-nak, a befolyásos athéni katonai tanácsnak, amely javaslatot tehet a közgyűlés napirendi pontjaira. Alkibiadész nem vesztegette az időt új szerepében, és azonnal szövetséget kötött Athén, Argosz, Ellisz és Mantineia között, amely 100 évig tartott. Alkibiadész ezt követően 15 egymást követő éven át töltötte be a stratégoszi tisztséget.

A szicíliai expedíció

i. e. 415-ben Alkibiadész beszédet tartott, hogy rávegye az athéniakat egy szicíliai katonai expedíció elindítására. Az expedíció ürügye Kr. e. 416/415-ben merült fel, amikor Segesta, egy Szicília nyugati részén fekvő városállam segítséget kért Athéntól a Szirakúszákkal szövetséges helyi rivális Szelinosz ellen. Az imperialista ambíciók mellett Alkibiadész valószínűleg a szicíliai faanyagra, az athéni haditengerészet számára mérhetetlenül fontos alapanyagra pályázott. Alkibiadész azzal érvelt, hogy Szicília vegyes fajú lakossága és politikai instabilitása valószínűtlenné tenné az erős és egységes katonai választ. Továbbá Alkibiadész megígérte, hogy a perzsákat rá lehet venni, hogy segítsenek Athénnak, ha bizonyos alkotmányos változtatásokat hajtanak végre. Végül Alkibiadész megnyerte a gyűlés szavazatát riválisa, Nikias kételyei ellenére, és a két hadvezér Lamadosszal (vagy Lamachusszal) együtt megkapta a strategoi autokratores (korlátlan hatalommal rendelkező) egyenrangú státuszt, és 6000 emberrel és 60 hajóval együtt Segesta védelmére küldték őket.

Röviddel az expedíció athéni indulása előtt azonban Alkibiadész talán egy hírhedt összeesküvés áldozatává vált. Hermai (Hermész isten fejét és egy nagy felegyenesedett falloszt ábrázoló szobrok) megrongálódtak szerte a városban. Az athéni flotta tengerészei, mint minden tengerész korábban és azóta is, babonásak voltak, és mivel Hermész volt az utazók védőszentje, a támadások súlyosan érintették a bizalmukat. Ráadásul a közvélekedés szerint a hermaiak elleni támadások valamilyen módon összekapcsolódtak az athéni demokratikus rendszer elleni támadással. Alkibiadészt, akit az arisztokrácia könnyelmű és istentelen “aranyifjúságának” egyikeként ismertek, többekkel együtt fő gyanúsítottként tartották számon. A helyzetet súlyosbította, hogy Alkibiadésznek azzal a súlyosabb váddal is szembe kellett néznie, hogy egy ivóünnepség vagy szimpózium során meggyalázta az eleuszi misztériumokat. Talán abban bízva, hogy bebizonyítja ártatlanságát, Alkibiadész azonnali tárgyalást követelt, de a város halogatta a tárgyalást, és így is Szicíliába küldték. Alkibiadészt azonban hamarosan hivatalosan is visszahívták Athénba, hogy szembenézzen a bíróság bűnös ítéletével. Tekintettel arra, hogy a büntetés halálos ítélet volt, talán nem meglepő, hogy Alkibiadész ekkor inkább Spártába menekült, minthogy otthon szembenézzen a felelősséggel.

Tanácsadás Spártában

Alcibiades hasznossá tette magát új vendéglátói számára, és athéni vádlói szerint Athénban szabadon átadott athéni államtitkokat a spártaiaknak. Azt is tanácsolta a spártaiaknak, hogy erőszakkal vegyék be Dekeleia athéni erődjét (amit Kr. e. 413-ban meg is tettek). Eközben a szicíliai athéni hadjárat teljes katasztrófába fulladt: Kr. e. 414-ben teljes vereséget szenvedett, és elvesztette Nikiászt és a tehetséges hadvezért, Démoszthenészt. Xenophón szerint Alkibiadész azt tanácsolta a spártaiaknak, hogy Gylipposz hadvezért küldjék az ostromlott szicíliaiak megsegítésére. Alkibiadész azonban hamarosan kiesett a spártaiak, különösen Agisz király kegyeiből, és ezért Tiszafernész perzsa szatrapához csatlakozott (Perzsia azért nyújtott támogatást Spártának, hogy az Athénnal vetekedő flottát építhessen). Alkibiadész arra biztatta Perzsiát, hogy tartsa fenn baráti kapcsolatait Athénnal és Spártával egyaránt, ugyanakkor Alkibiadész megpróbálta meggyőzni a Szamoszon állomásozó athéni flottát arról, hogy ő a megfelelő ember az athéni-perzsa szövetségről szóló tárgyalásokra. Alkibiadész tudta, hogy ez csak akkor lehetséges, ha Athénban egy oligarcha megszerzi a politikai irányítást. E célból Peiszandrosz Athénba küldték, ahol rábeszélte az elégedetlen arisztokratákat, hogy kíséreljenek meg államcsínyt. Ez sikerült, és így a demokrácia átadta helyét a 400 fős oligarchiának. Alkibiadészt a szamoszi haditengerészek (akik valójában demokráciapártiak voltak) tették meg stratégává, és annak ellenére, hogy a 400-at egy 5000 fős, szélesebb körű oligarchia váltotta fel Athénban, ő vezette a flottát a spártaiak feletti győzelemre a Hellészponton lévő Kükikosznál i. e. 410-ben. További győzelmei közé tartozott a perzsa szatrap Pharnabazosz legyőzése Abüdosznál és Bizánc elfoglalása.