Alkoholfogyasztás és bűnözés

A közhiedelemmel (és esetenként az első kézből származó tapasztalatokkal) összhangban a laboratóriumi kísérletek eredményei azt mutatják, hogy a túlzott alkoholfogyasztás fokozhatja az agresszivitást és az érzelmi reakciókat, és gátolja a döntéshozatali képességeket.

Ezután lehetséges, hogy a túlzott alkoholfogyasztásnak fontos következménye lehet a bűnelkövetés és az áldozattá válás valószínűségére.

Az amerikai börtönviseltek körében végzett felmérésekből kiderül, hogy 33 százalékuk alkoholos befolyásoltság alatt állt a bűncselekmény elkövetésekor. A börtön- és fegyházifoglyok 47 százaléka számolt be arról, hogy alkoholfüggő volt vagy visszaélt az alkohollal. A 2005-ös National Crime Victimization Survey szerint az erőszakos bűncselekmények áldozatainak 21 százaléka számolt be arról, hogy az elkövető a bűncselekmény elkövetésekor ittas volt. (A bűnözők alkoholfogyasztásának tényleges aránya valószínűleg magasabb, mivel az áldozatok 44 százaléka jelentette, hogy “nem tudta”, hogy az elkövető részeg volt-e vagy sem a bűncselekmény elkövetésekor). Az alkoholfogyasztás növelheti az áldozattá válás valószínűségét is, mivel az alkohol okozta károsodás könnyű bűnelkövetési célponttá teszi az italozót.

De hogyan vizsgálhatjuk, hogy az alkoholfogyasztás növeli-e a bűnözést vagy sem? Mint mindig, az ivás és a bűnözés közötti egyszerű korreláció nem adja meg számunkra az ivásnak a bűnözésre gyakorolt oksági hatását, mivel az emberek ivásra és bűncselekmény elkövetésére vonatkozó döntése korrelálhat más, a bűnözés szempontjából releváns tényezőkkel. Ha például a tivornyázó ivók vakmerőbbek és kockázatvállalóbbak, mint józan társaik átlagosan, akkor a bűncselekmények elkövetési arányában mutatkozó különbséget a személyiségbeli különbségük, nem pedig az alkoholfogyasztási szokásaik okozhatják.”

Söradók és a legális minimális alkoholfogyasztási korhatár

A probléma egyik népszerű gyógymódja az állami adók által az alkoholfogyasztás szintjében okozott változások kihasználása volt. Például, amikor a kormányzat megemeli az alkoholtartalmú italok adóját, ennek az áremelésnek alacsonyabb alkoholfogyasztást kellene eredményeznie (itt az alapvető közgazdaságtan). Eközben az alkoholadó emelésére vonatkozó kormányzati döntésnek általában kevés köze van a bűnözési arányokhoz és más, a bűnözés szempontjából releváns tényezőkhöz, és minden fogyasztóra vonatkozik, függetlenül azok bűnözés szempontjából releváns jellemzőitől.

Számos tanulmány azt mutatja, hogy az alkoholra kivetett magasabb jövedéki adó csökkenti az alkoholfogyasztást és csökkenti a bűnözést. Philip Cook és Michael Moore közgazdászok 1979 és 1987 között elemezték a bűnözési ráta, a söradó és a sörárak adatait az Egyesült Államok államaiban, és azt találták, hogy a magasabb söradót kevesebb nemi erőszak és rablás követte. Jeffrey DeSimone kiterjesztette Cook és Moore elemzését az 1981 és 1995 közötti alkoholár-adatok felhasználásával, és azt találta, hogy a söradók kevesebb támadáshoz, lopáshoz, gépjárműlopáshoz is vezettek.

Alternatívaként egyes kutatók az alkoholfogyasztás alsó korhatárára vonatkozó előírást használták azonosító variációként az alkoholfogyasztás bűnözésre gyakorolt oksági hatásának visszanyerésére. A múlt héten látott regressziós diszkontinuitás-elemzés itt különösen hasznos. Először is, gondoljunk egy hipotetikus randomizált kísérletre. A kutatás résztvevőit véletlenszerűen két csoportba osztanám, az egyik csoportnak engedélyezném az alkoholtartalmú italok fogyasztását, a másik csoportot pedig megakadályoznám, hogy alkoholt fogyasszon. Ezután összehasonlítom a két csoport bűnelkövetési arányát, és a különbséget tekintem az alkoholfogyasztás bűnözésre gyakorolt oksági hatásának. Eltekintve azonban a nyilvánvaló etikai aggályoktól, hogy egyes embereket ivásra, másokat pedig önmegtartóztatásra kényszerítek, óriási költségeket és erőfeszítéseket igényelne számomra a kutatásban résztvevők kijelölt ivási magatartásának figyelemmel kísérése és kikényszerítése. A későbbi bűnözői magatartásuk pontos nyomon követése sem lesz egyszerűbb.

A törvényes minimális alkoholfogyasztási korhatár ideális empirikus környezetet biztosít, amely nagyon hasonlít ehhez a hipotetikus kísérlethez. A 21 év alatti amerikai fiataloknak tilos alkoholt fogyasztaniuk, de amint betöltik a 21. életévüket, legálisan vásárolhatnak és fogyaszthatnak alkoholtartalmú italokat bármelyik bárban és italboltban. Bizonyára vannak kiskorúak, akik illegálisan fogyasztanak alkoholt, de a bűnüldöző szervek aktívan érvényesítik a minimális korhatárra vonatkozó előírást, és büntetik a szabályszegőket. (Ez azt jelenti, hogy a kutatóknak nem kell erőfeszítéseket tenniük a kijelölt ivási magatartások megfigyelésére és betartatására. A rendőrök már megteszik ezt helyettük). Ráadásul az ivásra való legális jogosultságot leszámítva minimális különbségnek kell lennie az egészségi állapot, az iskolai végzettség, a foglalkoztatási szokások stb. tekintetében a 21 év alatti és a 21 év feletti egyének között. Így a bűncselekményekben való részvételben az éppen 21 év alatti és az éppen 21 év feletti egyének közötti bármilyen különbség plauzibilisen tekinthető a megnövekedett alkoholfogyasztás okozati hatásának.

Christopher Carpenter és Carlos Dobkin közgazdászok egy nagyszabású kaliforniai egészségügyi interjús felmérést és hivatalos letartóztatási adatokat elemezve megállapították, hogy az alkoholfogyasztás mértéke átlagosan 30 százalékkal ugrik meg, amikor az emberek betöltik a 21. életévüket. Továbbá azt találták, hogy a 21 éves korhatár elérésekor a testi sértés, a rablás, az ittas vezetés és a kellemetlen bűncselekmények (beleértve az ittasságot és a rendzavarást) miatti letartóztatások aránya is meredeken emelkedik. A növekedés 100 000 főre vetítve 63-mal több testi sértés és 8-mal több rablás miatti letartóztatást jelent.

Ezek az eredmények összességében meggyőző bizonyítékot szolgáltatnak arra, hogy a fiatal felnőttek fokozott alkoholfogyasztása kriminogén hatású. Carpenter és Dobkin ugyanezen adatok alapján vizsgálta az alkoholfogyasztásnak a halálozásra és a nem halálos kimenetelű sérülésekre gyakorolt oksági hatását is. Az eredmények azt mutatják, hogy a legális alkoholfogyasztási korhatárt éppen csak betöltött személyek nagyobb valószínűséggel keresik fel a sürgősségi osztályokat és halnak meg öngyilkosság, gépjárműbaleset és alkoholmérgezés következtében.

A jól megtervezett és végrehajtott regressziós diszkontinuitás-elemzés erős belső érvényességgel rendelkezik (azaz megállapítása az adott kutatási környezet sajátosságai mellett hitelesen tekinthető az érdeklődésre számot tartó oksági hatásnak), de külső érvényessége megkérdőjelezhetőbb lehet. Látja, hogy Carpernter és Dobkin megállapítása nem általánosítható könnyen a népesség más szegmenseire?

• Carpernert, Christopher és Carlos Dobkin. “A legális minimális alkoholfogyasztási korhatár és a közegészségügy”. Journal of Economic Perspectives 25.2 (2011): 133-156.
• Cook, Philip J., and Michael J. Moore. “Az alkoholfogyasztás és az iskoláztatás”. Journal of Health Economics 12.4 (1993): 411-429.
• DeSimone, Jeff. “A kokain árának hatása a bűnözésre”. Economic Inquiry 39.4 (2001): 627-643.