AlmohádokMaribel FierroLAST MODIFIED: 21 January 2016DOI: 10.1093/obo/9780195390155-0217

Bevezetés

Az Almohádok (al-muwahhidun) a maszmudai berber Ibn Tumart (megh. 524/1130), aki azt állította magáról, hogy ő a Mahdi (a helyesen vezetett), és politikai és vallási mozgalmat indított az Almoravidák (szanhaja berberek) ellen. Az Almoravidákat azzal vádolták, hogy antropomorfisták és a maliki tanok (taqlid) vakon való követését hirdették. Az Almohád Birodalom Tripolitól (Líbia) az Atlanti-óceánig terjedt, beleértve al-Andaluszt (muszlim Spanyolország és Portugália), Ibn Tumart tanítványa, ʿAbd al-Muʾmin (Zanata berber) (uralk. 524/1130-558/1163) uralma alatt, aki arab genealógiát elfogadva kikiáltotta magát kalifának. ʿAbd al-Muʾmin átalakította a berber törzsi hadsereget, bevonva az 548/1153-ban Sétifnél legyőzött arab törzseket (Sulaym, Hilal) az Ifriqiya (Tunézia) felé irányuló terjeszkedés során. Megkezdte a talaba néven ismert új vallási és politikai elit kialakítását is. Abu Yaʿqub Yusuf (r. 558-580/1163-1184) és Abu Yusuf Yaʿqub (r. 580-595/1184-1199) Észak-Afrikában az Almoravid Banu Ghaniya és az Ajjubidák beavatkozásával és számos belső ellenféllel kellett szembenézniük, míg az Ibériai-félszigeten a helyi független uralkodók és a keresztények ellen is harcoltak. A 7/13. század első felében a Muʾminidák dinasztiáját meggyengítették a belső szakadások, a nagyobb andalúziai városok keresztényekkel szembeni elvesztése, valamint a Hafszidok (Ibn Tumart egyik társának leszármazottai) autonóm uralma Tunéziában. A Marinidák (Zanata) 668/1269-ben bevonultak Marrákesbe, véget vetve az Almohád kalifátusnak, míg Algériában a ʿAbd al-Wadidák vették át az irányítást. A közelmúltig az Almohádokról szóló tanulmányok ritkák voltak, és számos aspektusuk még mindig nagyrészt feltáratlan, annak ellenére, hogy úttörő munkát végeztek I. Goldziher, F. Codera, É. Lévi-Provençal, R. Brunschvig, A. Huici Miranda és D. Urvoy. Az 1990-es évek óta egyre nagyobb az érdeklődés az almohád politikai történelem és államalakulás iránt (Y. Benhima, A. Fromherz, M. Ghouirgate, P. Guichard, J.-P. Molénat, M. J. Viguera), a doktrína (M. Brett, M. Fletcher, T. Nagel), a numizmatika (R. Benhsain-Mesmoudi, S. Fontenla, P. Guichard, S. Peña, M. Vega), az epigráfia és a művészet (P. Cressier, M. A. Martínez Núñez), az intellektuális és vallási fejlemények (A. Akasoy, M. Aouad, H. Ferhat, M. Fierro, M. Forcada, M. Geoffroy, M. Marín, D. Serrano, S. Stroumsa), belső szerveződés (A. al-ʽAzzawi, H. El Allaoui, M. Benouis, P. Buresi, E. Fricaud), valamint egyéb kérdések, mint például a mozgalom dél-marokkói eredete (J.-P. van Staevel és A. Fili). Még számos terület vár tanulmányozásra, mint például az Almohádok hatása mind az iszlám keleti országokra, mind a kereszténységre. A rendelkezésre álló tudományos munkák nagy része arab, francia és spanyol nyelven jelent meg, jelentős hozzájárulásokkal német nyelven. Csak a közelmúltban jelentek meg egyre több tanulmányok angol nyelven.