AlphaLuxe interjú Bruce Meyerrel, a Petersen Automotive Museum alapító elnökével

Amikor Bruce Meyer végzett a Berkeley egyetemen, nem biztos, hogy elképzelte, hogy ott lesz, ahol ma van – beszélgetésünk során nem egyszer említette, hogy elvárások nélkül fogadta az élet meglepetéseit. De miután segített abban, hogy a Gearys (a családi vállalkozás) Beverly Hills egyik legkeresettebb célpontjává váljon, ma már az álmát éli. Ő az egyik legbefolyásosabb autórajongó a világon. Gyűjteményében olyan autók szerepelnek, amelyek a Petersen Automotive Museumban (ahol ő az alapító elnök), valamint filmeken is szerepelnek (a nemrég bemutatott Ford kontra Ferrari című filmben). Bár eredményei, kapcsolatai és gyűjteménye igen lenyűgözőek, úgy tűnik, hogy a legmeglepőbb jellemzője a megközelíthetősége – nos, ez és a mindennapi autója.

ALX: Említetted, hogy fiatal korodban a G.I.-ek hot rodok megfigyelése nagy hatással volt az autók iránti szeretetedre. Ott kezdődött?

BM: Valójában a DNS-emmel kezdődött. Ezzel a mutáns génnel születtem – a szüleimet és a családjukat egyáltalán nem érdekelték az autók. A babakönyvembe anyám azt írta, hogy egyszerűen imádtam a kerekeket – ez az alkatom része volt, még akkor is, ha a családom lebeszélt róla. Az általános iskolám pont szemben volt az Art Center iskolával. Autótervezésre specializálódott, és a diákok közül sokan egyedi autókat és hot rodokat vezettek. Az, hogy láttam őket jönni és menni, felkeltette az érdeklődésemet, és elkezdtem arról álmodozni, hogy lesz egy hot rodom.

ALX: Melyik volt a legkorábbi autó, amelyikért rajongott?

BM: Korán – az 50-es évek eleji Fordok felé hajlottam – V8-asuk volt és sebességváltójuk. Nem volt egy álomautó – akkoriban nem igazán gondoltam ilyenekre, de arra gondoltam, hogy ha 16 éves leszek, szeretnék egy ’32-es Fordot vagy egy ’40-es Fordot. Ezek az autók mind elérhetőek voltak, 100-200 dollár körül. Mindig sok munkám volt, és félretettem a pénzemet. Így 12 vagy 13 éves koromra belevágtam a robogókba és a motorkerékpárokba, amelyeket a barátaim garázsában tudtam elrejteni. A szüleim csak a húszas éveim végén jöttek rá, hogy motoroztam, miután valaki meglátott egy versenyen. A motorkerékpárok nagy szerepet játszottak a korai életemben; és amikor 16 éves lettem, Chevroletre váltottam. Az 55-57-es Bel Airek igazán felkeltették a figyelmemet a formatervükkel és a fej feletti szelepes V8-asukkal. Bár soha nem vettem egyet sem.

ALX: Melyik volt az első autó, amit megvettél, amikor tehetős ember lettél, és miért?

BM: Apám azt mondta, hogy segít megvenni az első autómat, méghozzá úgy, hogy a pénzemet is kiegészíti. Ez 1960 körül volt, amikor 20 éves voltam. Megnéztem ezt a Chevy Biscayne-t, lecsupaszítva, a legnagyobb motorral és négysebességessel. Kipróbáltam az autót, de az évek során kezdtem csodálni “ezeket a kis külföldi autókat”, és megkedveltem a Porsche-t.

ALX:

BM: Nagyon kevés volt belőlük. Pont az utca végén volt egy Porsche-kereskedő, a Competition Motors – John von Neumann. Kíváncsiságból bementem oda, és megtudtam, hogy 2700 dollárért kaphatok egy új, Európába szállított Porschét. Az én Chevrolet-em 2500 dollárba került volna. Így meggyőztem apámat, hogy a 200 lóerős Chevrolet helyett egy 60 lóerős Porschét fogok venni. Őt ez nem zavarta; és ettől kezdve Porschét vezettem. Ha van olyan márka, amelyhez eléggé hűséges vagyok, akkor ez lenne az.

ALX: Az amerikai V8-asok és hot rodok világából érkezve milyen érzés volt a Porschéra váltani?

BM: Azonnal megkedveltem őket. Akkoriban még nem sok volt belőlük az USA-ban. 1961-ben tudomásom szerint én voltam az egyetlen diák a Berkeley-n, akinek Porschéja volt. Az enyém egy élénkpiros autó volt, és nem volt semmi. Amikor lediplomáztam, és munkát vállaltam Michiganben, ez jött velem, és ott is ez volt az egyetlen Porsche. Ezek nagyon is kaliforniai dolgok voltak – akkoriban menők voltak, de nagyon ezoterikusak.

ALX: Téged nem gyűjtőnek, hanem rajongónak tartanak. Mesélj egy kicsit arról, hogyan változott az autók iránti lelkesedésed, és hogyan maradt ugyanaz az évek során.

BM: Azt mondom, hogy lelkes rajongó vagyok. Csak olyan autókat vettem, amelyekkel kapcsolatban álltam, olyan autókat, amelyeket vonzó volt vezetni, és ez még ma is nagyon így van. Szerencsém volt az üzletben – az új autók világában valószínűleg azt veszek, ami tetszik, de csak azt veszem meg, amit látom magam vezetni. A napi autóm egy 25 éves Chevy Suburban, amelyet 1995-ben vettem vadonatújként.

ALX: Bruce, egy Suburban? Te vagy a férfi.

BM: (nevet) A napi autóim 1980 óta Suburbánok. Az évek során bizonyos autók egyszerűen vonzanak engem és az érzékeimet. Nem igazán vagyok eladó… nagyon kevés autót adtam el. Egy Porsche Speedstert visszaadtam Steve McQueen-nek, egy D-Type-ot egy nagyon jó barátomnak, és egy Gullwinget egy diákszövetségi testvérnek 1965-ben.

ALX: Beszélj nekünk arról, hogyan kerültél kapcsolatba a Petersen Múzeummal.

BM: Robert E. Petersen adta ki a Hot Rod magazint – közel laktunk egymáshoz, ugyanahhoz a szakmai csoporthoz tartoztunk, és a Los Angeles-i Természettudományi Múzeum vezetőségében szolgáltunk. Jó barátok lettünk. Robert tulajdonképpen megtalálta az épületet, és úgy gondolta, hogy egy autómúzeum nagyszerű ötlet lenne. A kezdetektől fogva benne voltam, és a mai napig nagyon sokat foglalkozom vele. Szeretem a személyzetet és az alapítókat (akik nagyszerű barátok). Lehetőségem van találkozni a hőseimmel, mint Dan Gurney, Parnelli Jones, Bobby Rahal, Danny Sullivan – mindazokkal a srácokkal, akik sokat jelentettek nekem, amikor felnőttem, és még mindig nagy hatással vannak rám mindannyian.

ALX: Mire emlékszel leginkább abból, hogy Carroll Shelby barátja voltál?

BM: 75%-ban értékesítő volt – és a többi képességét a csapat megtalálására, felépítésére és motiválására összpontosította. Nagyszerű mesélő volt, nagyon megközelíthető, vonzó, szórakoztató és nagyon okos. Carroll Shelby nem válik az ember véletlenül Carroll Shelbyvé – nagyon keményen megdolgozott azért, hogy azzá váljon, aki. Egyedülálló ember.

ALX: A Petersen Automotive Museumban a Winning Numbers kiállítás 10 autót mutat be, amelyek közül néhányat azonnal felismerek. Biztos vagyok benne, hogy mindegyiknek különleges helye van a szívedben, de van-e olyan pár, amelyik kiemelkedik a többi közül, és miért?

BM: A Ferrari 250 SWB egy világklasszis autó, és minden valószínűség szerint ez a kiállítás legfontosabb autója. Ez egy álomautó volt számomra – a főiskolai diákszövetségi tanácsadómnak volt egy, így mindig is szerettem ezeket az autókat. Számomra a legszebb autó a Ferrari Testa Rossa – gyönyörű. És ha csak egyet birtokolhatnék, az valószínűleg a Shelby Cobra lenne.

ALX: Azzal, hogy azt mondod, hogy hazavinnéd a Cobrát, és hogy egy Suburban a napi sofőröd, rányomod a bélyeget, hogy inkább vagy rajongó, mint gyűjtő. Van valami más, ami a Carrollhoz fűződő személyes kapcsolatodon kívül arra késztet, hogy a Cobrát válaszd a többi helyett?

BM: Történelmi jelentőségű, mivel ez az első sorozatgyártású Shelby Cobra – 1 az 1-ből. Imádom a kinézetét, a hangját és a vezetését! Emellett ikonikus autó – az emberek felismerik és értékelik.

ALX: Az időjáráson kívül mi készteti arra, hogy otthon hagyja a Suburbant, és elvigye az egyik értékesebb autót egy körre?

BM: Amikor az embernek van néhány ilyen autója, felelősséggel jár, hogy megossza őket. Néhányan el akarják zárni őket, és úgy gondolom, hogy a tulajdonlásban rejlő örömök nagy részét kihagyják. Én minden adandó alkalommal vezetem őket – általában hétvégén, amikor kevesebb a forgalom. A Winning Numbers autókat rendezvényekre viszem, és vannak más autók (például a korai Porschék), amelyeket vezetni kell. Tehát ha jó idő van, akkor azokat viszem, ha pedig rossz idő van, vagy egyszerű feladatok, akkor a Suburban-t viszem.

ALX:

BM: Elég sok időt töltök a pályán – és évek óta Bonneville-ben futok. Bizonyos autókban soha nem veszed le a gázt, és én így élem az életemet. Mindig elfoglalt vagyok, mindig túltervezem az időbeosztásomat, és egyik találkozóról (vagy eseményről) a másikra rohanok. A családom csak nevet, mert gyorsan járok, gyorsan eszem, gyorsan mozgok és gyorsan vezetek.

A szerző életrajza: Lance Abraham

Lance azóta foglalkozik autókkal, amióta ő és a szülei az eszüket tudják. Másodikos korában megnyerte a helyesírási versenyt, tehát ő egy igazi indián-amerikai. A főiskola befejezése óta Lance-nek több mint 40 különböző rajongói autója volt. Generalistának tartja magát, aki mindenbe belekóstol, sokat kutat, és szakértőkre támaszkodik a mélységért. A jó dizájnt és a kiegyensúlyozott teljesítményt részesíti előnyben a sebességgel szemben, de meg lehet győzni, hogy vezessen egy gyors, csúnya autót. Amikor nem az autók körül van, Lance szereti szolgálni a közösségét, utazni, jó ételeket és jó embereket szeret.

Megtalálható a @insidetherim és a @launchcontrolcars oldalon, ahol egy autó-központú podcastot vezet jó barátjával, Steve-vel.