Amazon-medence – Brazília
leírás
Helyzet és általános leírás
A Tapajós-Xingu nedves erdei ökorégió Brazília közép-keleti részén, az Amazonas folyótól délre fekszik, és az Amazonas fő mellékfolyói, a Tapajós és a Xingu folyók közötti interfluviális síkságot foglalja magában. A régió dél felé a brazil Pará állam délnyugati sarkában található Serra do Cachimbo lábáig terjed. Ezek a hegyek választják el ezt a vízgyűjtő területet a szomszédos Madeira-Tapajós nedves erdőtől. A régió nagyrészt az egymilliárd évvel ezelőtt keletkezett, jól mállott brazil pajzson fekszik, amely kemény kristályos alapkőzetet biztosít. A környezet heterogén, hullámos domborzattal és számos kisebb folyóval, amelyek a vízgyűjtőt tagolják. E folyók közül a legnagyobb a Rio Iriri, amely a Xingu folyóba ömlik. A többi a Jamanxim, a Curuá, a Crepori, a Curuá-una és a Jarauçu. Ezek mind stabil fekete vizű folyók, olyanok, amelyek kevés vagy egyáltalán nem szállítanak lebegő üledéket, és amelyek partjait néha elönti a víz, fehér homokos igapó erdőt hozva létre. Egyes talajok sok területen eutrófok, azaz tápanyagban gazdagok. Más területeket azonban a hegyvidéki területeken oligotróf, azaz tápanyagban szegény talajok jellemeznek. A tengerszint feletti magasság az Amazonas folyó mentén 5 m-től a déli hegyvidékeken 200 m-ig terjed. A Xingu középső részén az éves csapadékmennyiség 1500-2000 mm.
A topográfiai változatosság biológiai heterogenitást eredményez a Tapajós-Xingu régióban, és ahol eutróf talajok vannak, ott gazdag és változatos élővilágot tartanak fenn, ahol nagy az endemizmus előfordulása. Az erdők általában örökzöld trópusi esőerdők a terra firme (nem elöntött föld) területén. Jellemzőek a sűrű szubmontán erdők foltjai a nyílt lombkoronájú szubmontán erdők mátrixában. A síkvidéki erdők csak az Amazonas folyó mentén fordulnak elő. A Tapajós-Xingu régió egy sajátos erdőtípusnak ad otthont, amelyet a liánok (fás liánok) nagy sűrűsége jellemez. Ezek a liánerdők több ezer négyzetkilométert foglalnak el a régió déli és délkeleti részén lévő magas domborzaton. Ezek jellemzően nyílt erdők, amelyek gazdagabb talajokon fordulnak elő (Prance és Brown 1987), alacsonyabb (25 m-nél alacsonyabb) és nyitottabb lombkoronával, mint a tipikus humid terra firme erdők. A különbség ezek és a tipikusabb nyílt erdők között az, hogy ezekben az erdőkben sok hatalmas fásszárú inda fordul elő az erdei rétegekben. Jelenlétük olyan szerkezeti összetettséget kölcsönöz ennek az erdőnek, amelyhez foghatót máshol nem találunk.
A liánokat tartalmazó legfontosabb család a Bignoniaceae, amelyet a Leguminosae, Hippocrateaceae, Menispermaceae, Sapindaceae és Malpighiaceae követ (Gentry 1991). Mindazonáltal ezek az erdők olyan nagy fáknak adnak otthont, mint az Apuleia molaris, Bagassa guianensis, Caryocar villosum, Hymenaea parvifolia, Tetragastris altissima, Astronium graveolens, A. le-cointei, Apuleia leiocarpa var. molaris, Sapium marmieri, Acacia polyphylla és Elizabetha sp.
Brazil diófa (Bertholletia excelsa) és mahagóni (Swietenia macrophylla) is található itt (Pires 1984). Számos endemikus fa és szőlő fordul elő, köztük a Cenostigma tocantinum, a Ziziphus itacaiunensis és a Bauhinia bombaciflora. A Zollernia paraensis, egy hüvelyes fa, a Theobroma grandiflorum, egy kakaóhoz hasonló gyümölcs, a cupuaçu, és a Cordia goeldiana, egy gyakori fafaj, mind jól ismertek Pará keleti részén. Nyugati határukat a Tapajós folyónál érik el (Ducke és Black 1953). A tiszta vizű Tapajós folyó mentén a fehérhomokos igapó-erdő dominál a Myrtaceae család tagjaival és a Triplaris surinamensis, Piranhea trifoliata, Copaifera martii és Alchornea castaneaefolia fajokkal. Gyakori itt a híres pau d’arco roxo, a Tabebuia ipe, amely értékes faanyag.
Biodiverzitás jellemzői
A régió állatvilágában 161 emlős- és 556 madárfaj található. A Tapajós folyó akadályozza az állatok, növények és rovarok elterjedését. Például a fehér homlokú kapucinus (Cebus albifrons) és a saki (Pithecia hirsutus) a folyó nyugati oldalán fordul elő, de a keleti oldalon nem, míg a szakállas saki (Chiropotes albinasus) csak a keleti oldalon. Az apró titi-majom (Callicebus moloch) szintén itt fordul elő, a szürke nyakú éjszakai majom (Aotus infulatus) és a pókmajom (Ateles marginatus) pedig itt és a keletre fekvő folyók közötti területen endemikus. A folyó élővilágához tartozik a szemüveges kajmán (Caiman crocodilus), a fekete kajmán (Melanosuchus niger), a sárgafoltos oldalnyakteknős (Podocnemis unifilis), az amerikai lamantin (Trichechus inunguis) és a folyami delfinek (Ina geoffroyensis, Sotalia fluviatilis).
A többi nagyemlős közé tartoznak a fehér ajkú pekari (Tayassus pecari), a galléros pekari (T. tajacu), a pumák (Puma concolor), a párducok (Panthera onca), a tapírok (Tapirus terrestris) és a szarvasok (Mazama spp.). Az itt található számos érdekes madár közé tartoznak a halászsasok (Pandion haliaetus), hárpiasasasok (Harpia harpyia), tukánok (Ramphastos vitellinus), kis csahalacák (Ortalis motmot), kilenc tinamous (Crypturellus spp.), Tinamus spp.), hét ara (Ara spp.), köztük a kevés helyen élő jácintarák (Anodorhynchus hyacinthinus), számos papagáj (Paratinga spp., Pyrrhura spp., Brotogeris spp.), papagájok (Amazona spp., Pionus spp.) és hoatzinok (Opisthocomus hoazin).
Jelenlegi állapot
A Tapajós-Xingu nedves erdővidéken halad át a Transamazon autópálya és a Cuiabába vezető út. Ezen utak mentén a gyarmatosítás, a fakitermelés, az állattenyésztés és a nagyszabású fejlesztési projektek nagymértékű erdőirtást és földpusztulást eredményeznek. A városi központok közé tartozik Altimira az Iriri folyónál, Santarém a Tapajós torkolatánál és Aveiro az Alsó-Tapajósnál. Nagyon kevés védett területet hoztak itt létre. Az Amazónia Nemzeti Park a Tapajós folyó mentén, Itaituba közelében terül el, területe 9 935 km2 , de nem rendelkezik megfelelő igazgatási kapacitással. A Tapajós Nemzeti Erdők kevés védelmet nyújtanak az Aveiro melletti erdők számára.
A fenyegetések típusai és súlyossága
A gyors ütemű terjeszkedés, az utak és a folyami útvonalak mentén a növekvő kolonizációval együtt a legnagyobb veszélyt jelentik a környezetre és az ott élőkre. A nagy antropogén tüzek, amelyek gyakran kontroll nélkül égnek le, mind az élőhelyek elvesztése, mind a víz- és levegőminőség romlása szempontjából fenyegetik a megmaradt erdőket és a környezetet. A fakitermelés szintén számos, a Madeira folyó és az autópályák közelében lévő erdőt leromlott állapotba hozott. Az arany és más ásványi anyagok bányászata továbbra is veszélyezteti a vízi élővilágot és pusztítja a tájképi elemeket. Ez egy határvidéknek tekinthető, ahol a folyamatos fejlődés komoly veszélyt jelent az élővilágra és az ökológiai integritásra. A megmaradt erdőket súlyosan veszélyeztetik az emberi tevékenységek.
Az ökorégió lehatárolásának indoklása
Ezt az interfluviális ökorégiót nyugaton a Tapajós folyó, keleten a Xingu folyó, északon pedig a Solimőes (Amazonas) folyó és várzea határolja. Ez a három igen nagy folyó félelmetes akadályt képez számos faj elterjedése előtt, így az ökorégió számos endemikus fajnak ad otthont (da Silva 1998). A vonalvezetés az IBGE (1993) “alföldi sűrű ombrofil erdő”, “szubmontán sűrű ombrofil erdő” és “szubmontán nyílt ombrofil erdő” besorolását követi e folyók paraméterein belül. Délen ez az ökorégió határozott szezonális erdő-szavanna átmenethez csatlakozik.
Ducke, A., and G. A. Black. 1953. Fitogeográfiai jegyzetek a brazil Amazonasról. Anais da Academia Brasileira de Ciências 25: 1-46.
Fundação Instituto Brasilero de Geografia Estatástica-IBGE. 1993. Mapa de vegetação doBrasil. Térkép 1:5 000 000. Rio de Janeiro, Brazília.
Gentry, A. H. 1991. A kúszónövények elterjedése és evolúciója. Pages 3-49 in J. Putz and H. Mooney, editors, The biology of vines. Cambridge: Cambridge University Press.
Pires, J. M. 1984. Az amazóniai erdő. Pages 581-602 in H. Sioli, editor, The Amazon: Egy hatalmas trópusi folyó és medencéjének limnológiája és tájökológiája. Junk, Dordrecht.
Prance, G. T., and K. S. Brown Jr. 1987. A brazil Amazonas fő vegetációtípusai. Pages 30-31 in T. C. Whitmore and G. T. Prance, editors, Biogeography and Quaternary History in Tropical America. Oxford: Clarendon Press.
Silva, J. M. C. 1998. Um método para o estabelecimento de áreas prioritárias para a conservação na Amazônia Legal. A WWF-Brazília számára készített jelentés. 17 pp: Robin Sears
Leviewed by: Folyamatban