Amerikai mese

Gitty a családi farmon él keményen dolgozó apjával, terhes anyjával (Marci Miller) és idősebb bátyjával, Martinnal (Gavin MacIntosh), akinek a kishúgával való “cukkolása” inkább pszichopata kegyetlenség, mint bármi más. Az 1980-as években járunk: Reagan van a tévében, és a katasztrofális középnyugati farmválság, ahol a vállalatok lecsaptak a családi farmok elárverezésére, a család levegője. Gitty magába szívja szülei szorongását, az ajtókon keresztül leskelődik kirobbanó vitáik után. A megyei vásáron egy titokzatos nő (Zuleikha Robinson), aki hosszú fekete bőrkesztyűt visel, és olyan felgöndörített frizurát visel, mint Betty Grable, odalép Gitty apjához, és négyszemközt beszél vele. Úgy tűnik, az apja ismeri ezt a nőt. Sötét erők gyülekeznek. A családi egységet veszély fenyegeti. Gittynek nincs sok barátja, de ez nem baj, ott van neki a csirkéje (akit Happy-nek hívnak), és az élet nagyrabecsülése. Kíváncsi gyerek. Amikor az apja azt mondja neki, hogy maradjon távol egy elhagyatott silótól egy hátsó mező szélén, nem tehet róla. Kioson, hogy utánanézzen, és egy férfit talál bezárva odabent. Mivel az egész film Gitty szemszögéből van felvéve, nagyon kevés eltéréssel, eleinte nem derül ki, hogy a silóban lévő férfi valódi-e vagy sem. Sürgősen odasúgja neki, hogy engedje ki. Azt mondja neki, hogy bármit megad neki, amit csak akar, ha segít neki. Részben troll a híd alatt, részben dzsinn/tündér-istenapa. Kétségbeesése tapintható. A csodálatos Richard Schiff játssza, és ahogy ennek a férfinak a története feltárul, ahogy Gitty egyre közelebb kerül hozzá titkos látogatásai során, feltöri a családja szívében lévő sötétséget, a mély zavarokat, amelyek azzal fenyegetnek, hogy mindannyiukat szétszakítják, mindannyiukat magukkal rántják.

Hamilton és Wyatt Garfield operatőr elárasztják a filmet furcsasággal, szépséggel, árnyékokkal és mély színekkel, szorongató kameraszögekkel, a hétköznapokba szivárgó szürrealitással. (Hamilton az “Élet fája” alatt Terrence Malicknál gyakornokoskodott. Hasonló érzékenységet mutat a természet, a különböző fényviszonyok iránt). Már a film elején, a silóban lévő férfi, a kesztyűs nő előtt nyilvánvaló, hogy semmi sincs rendben ezen a világon. Egy rutinszerű családi vacsora szikrázik a feszültségtől, a kamera az asztal alól kukucskál fel. A film első felvételével, amely Gitty-t mutatja, amint utat tör magának a tornyosuló kukorica sorai között, az “Amerikai mese” bejelenti szándékát. Végül is ez egy “mese”. Egy kisgyerek olyan megfélemlítő és egységes erőkkel száll szembe, mint a kukoricaszárak, ameddig a szem ellát. Gitty félelemérzete mindenütt megnyilvánul körülötte. Egy fekete lovon ülő titokzatos alak tűnik fel a közeli horizonton, átkel a mezőkön, köröz a ház körül. Valami közeleg erre a családra. Talán ez a család hozta magára. Bret August Tanzer díszlettervező félelmetes és gyönyörű térré varázsolta a parasztházat. A falak mélyzöldek, a bútorok vörösek, az ablakokon keresztül hideg és kék az éjszaka. Ez nem egy mindennapi amerikai vidéki parasztház. Ez egy érzelmi rémálom-táj.

A fiatal Peyton Kennedy egy reveláció. Amikor az apja esti mesét mesél neki (ijesztő mesét kér), elkötelezetten és humorral hallgatja, a mondatok között apró megjegyzésekkel és nevetéssel sürgetve őt, és a viselkedése annyira természetes, hogy ezeket a jeleneteket – és ezt a kapcsolatot – a való világba helyezi, szemben egy olyan szentimentalizált változattal, amit már mindannyian láttunk. A film során Kennedynek, aki minden jelenetben ott van, az ártatlanságból a tapasztaltba, a feledékenységből a tudásba kell eljutnia. Felnőtt alakítást nyújt ennek a fájdalmas felnőtté válási ívnek a megértésében.