Amur
Számos történelmi hivatkozás két geopolitikai egységet különböztet meg az Amur területén: Külső Mandzsúria (Orosz Mandzsúria) és Belső Mandzsúria (Északkelet-Kína). A folyó déli partján fekvő kínai Heilongjiang tartomány a folyóról kapta a nevét, akárcsak az északi parton fekvő orosz Amur terület. Az őslakos mandzsu nép és a kínai Csing-birodalom, amely szentnek tekintette ezt a folyót, a sahaliyan ula (Fekete folyó) nevet használja.
Az Amur fontos szimbóluma és geopolitikai tényezője a kínai-orosz kapcsolatoknak. Az Amur különösen az 1956-1966 közötti kínai-szovjet politikai szakadás időszakában vált kiemelkedő jelentőségűvé.
Az Amur völgyének lakói évszázadokon át a tunguzok (evenkik, szolon, ducher, dzsurcsen, nanai, ulch), mongol (daur) népek, néhány ainu és a torkolat közelében a nivkhok voltak. E csoportok közül sokak számára a halászat az Amurban és mellékfolyóiban jelentette a fő megélhetési forrást. A 17. századig ezeket a népeket nem ismerték az európaiak, és kevéssé ismerték a han kínaiak is, akik néha együttesen vad dzsurcsenekként jellemezték őket. A kínai nyelvű Yúpí Dázi 魚皮韃子 (“Halbőr tatárok”) kifejezés a nanaiakra és a velük rokon csoportokra is alkalmazhatóvá vált, hagyományos, halbőrből készült ruházatuk miatt.
A térségben a Jüan-dinasztia néven uralkodó mongolok a 13-14. században gyenge katonai jelenlétet hoztak létre az Amur alsó folyásán; Tyr falu közelében egy Jüan-kori templom romjait tárták fel.
A Yongle és Xuande császárok uralkodása idején (15. század eleje) a Ming-dinasztia elérte az Amurt, amikor a Ming-birodalommal északkeletre szomszédos, később Mandzsúria néven ismertté váló területek feletti ellenőrzés megteremtésére törekedett. A Yishiha eunuch vezette expedíciók 1411 és az 1430-as évek eleje között többször is elérték Tyr-t, újjáépítették (kétszer) a Yongning-templomot, és elérték, hogy az alsó Amur törzsei legalább névlegesen hűségesek legyenek a Ming-kormányhoz. Egyes források ugyanebben az időszakban kínai jelenlétről is beszámolnak a középső Amur mentén – Aigunban a Yongle-korszakban körülbelül 20 évig létezett egy erőd az Amur bal (északnyugati) partján, a Zeya folyó torkolatától lefelé. Ez a Ming-dinasztia korabeli Aigun a későbbi Aigunnal szemben feküdt, amelyet később, a Csing-dinasztia idején áthelyeztek. Mindenesetre a Ming-dinasztia jelenléte az Amur folyón éppoly rövid életű volt, mint amilyen gyenge; nem sokkal a Yongle-korszak vége után a Ming-dinasztia határai visszahúzódtak Dél-Mandzsúriába.
Kínai kulturális és vallási hatások, például a kínai újév, a “kínai isten”, kínai motívumok, mint a sárkány, spirálok, tekercsek, és olyan anyagi javak, mint a mezőgazdaság, állattenyésztés, fűtés, vasfőző edények, selyem és gyapot terjedtek el az amuri őslakosok, mint az udeghek, ulcsik és nanaik között.
A Vaszilij Pojarkov és Jerofej Habarov vezette orosz kozák expedíciók 1643-44-ben, illetve 1649-51-ben fedezték fel az Amurt és mellékfolyóit. A kozákok létrehozták Albazin erődjét az Amur felső folyásán, a szolonok egykori fővárosának helyén.
A mandzsuk ekkoriban Kína meghódításával voltak elfoglalva; de néhány évtizeddel később, az 1661-1722 közötti Kangxi korszakban a figyelmüket észak-mandzsúriai hátországuk felé fordították. Aigunt 1683-84 körül újraalapították a feltételezett Ming-hely közelében, és egy katonai expedíciót indítottak a folyón felfelé, hogy kiszorítsák az oroszokat, akiknek albazini telepítése megfosztotta a mandzsu uralkodókat a cobolyprém adótól, amelyet egyébként a környék szolonjai és daurjai szolgáltattak volna. Albazin egy rövid katonai hadjárat során 1685-ben elesett. Az 1689-ben megkötött nercsinszki szerződés jelentette az ellenségeskedések végét: az egész Amur-völgyet, a Shilka és az Ergune összefolyásától lefelé, kínai kézben hagyta.
Fedor Szimonovot 1757-ben az Amur akkor még kevéssé feltárt területének feltérképezésére küldték. Feltérképezte a Shilkát, amely részben kínai területen volt, de visszafordították, amikor elérte az Argunba való összefolyását. Az Amur mentén élő őslakosoknak az ortodox kereszténység orosz hittérítését a Qing fenyegetésnek tekintette.
Az Amur-vidék a következő másfél évszázadban a Qing-birodalom viszonylagos hátországa maradt, Aigun gyakorlatilag az egyetlen nagyobb város volt a folyón. Az oroszok a 19. század közepén újra megjelentek a folyón, arra kényszerítve a mandzsukat, hogy az aiguni szerződéssel (1858) minden, a folyótól északra fekvő területet átengedjenek az Orosz Birodalomnak. Az Uszuritól keletre és az Amur alsó folyásától keletre fekvő területeket szintén Oroszország szerezte meg a pekingi egyezményben (1860).
Az Amur és az Uszuri menti területek megszerzését orosz telepesek bevándorlása követte a régióba, és olyan városok építése, mint Blagovescsenszk és később Habarovszk.
A 19. század végére számos, Angliában épített folyami gőzös közlekedett az Amuron. Az akkori cár, II. Miklós cár meglátogatta Vlagyivosztokot, majd felfelé hajózott a folyón. Amerikából bányászati kotrógépeket importáltak, hogy a folyóban lévő aranyat megmunkálják. Az 1918-22-es polgárháború nagymértékben akadályozta az uszály- és folyóforgalmat. A szovjet vörösök rendelkeztek az Amur-flottillával, amely a folyón járőrözött a lefoglalt folyami hajókon. Az 1930-as években és a háború alatt a japánoknak saját flottillájuk volt a folyón. 1945-ben a szovjetek ismét saját flottillát állítottak a folyón. Az 1920-as években a kínai nacionalista haditengerészet szolgálatában álló volt német Jangce ágyúnaszádok, a Vaterland és a Otter járőröztek az Amur folyón.