Anatóliai nyelvek

Az ókori Anatólia történeti háttere

A legkorábbi nem indoeurópai szövegek – és a legrégebbi anatóliai szöveges bizonyítékok – az úgynevezett kappadókiai táblák (i. e. 2000-1735), a közép-anatóliai kereskedők által őrzött ékírásos dokumentumok. Ezek a sémi nyelvek egyikén, óasszír nyelven íródtak, és főként olyan kereskedelmi központokból származnak, mint az ókori Nesha városa (más néven Kanesh; ma Kültepe, Tur.).

Az a feltételezés, hogy az indoeurópaiak valamikor a 3. évezredben érkeztek Anatóliába, bár nincsenek olyan konkrét régészeti adatok, amelyek alapján a tudósok pontosabban be tudnák azonosítani a behatolás időszakát vagy a betolakodók útvonalát. Az indoeurópai hettiták bejövetele előtt Anatólia középső és északi részén beszélt alapnyelv volt a hattita (vagy hattíciai). Az összes fennmaradt hattita szöveget hettita levéltárakban találták meg. A hattita teljesen független a hettitától és testvérnyelveitől, valamint a hurritól, egy szintén Anatóliában beszélt, de eredetileg keletről származó nyelvtől. A Van-tó körüli Kaukázus térségében az i. e. 3. és 2. évezredbeli hurri nyelvet az 1. évezredben felváltotta a rokon urartiai nyelv. Ez utóbbi azonban nem tekinthető a hurri nyelv közvetlen folytatásának. A hattita, a hurri és az urartiai mind nem indoeurópai nyelv.

A hattita és a hurri népek ugyan hatással voltak a hettita kultúrára, de a hettita nyelvhez való hozzájárulásuk többnyire a helyi növény- és állatvilágra, valamint néhány más kategóriára vonatkozó kifejezésekre korlátozódott. A hettita mezőgazdasági kifejezések és más indoeurópai alcsoportok kifejezéseinek összehasonlítása azt mutatja, hogy az “anatóliaiak” még a közös mezőgazdasági nomenklatúra kialakulása előtt, de a túlvilág közös indoeurópai fogalmának kialakulása után váltak el az anyacsoporttól, amelyet legelőként ábrázoltak legelésző marhákkal, “ahová a halott király elindul”. Ez arra utal, hogy a hettita, palai és luwiai nyelvek későbbi beszélőinek, valamint e csoport kisebb tagjainak indoeurópai elődei együtt, egy közös útvonalon haladva jutottak be Anatóliába, mivel az anatóliai nyelvek jelentős számú veszteséget és újítást is megosztanak, ami hosszú közös múltat feltételez.

Az Anatólia középső részein, a Halys folyó (ma Kızıl folyó) kanyarulatán belül, valamint az északi területeken a hettita és a palai nyelvre a hattita mint szubsztrátumnyelv hatott. A hattita kultúra befolyásolta az újonnan érkezők politikai és vallási elképzeléseit is, és nyilvánvaló az indoeurópaiak egyértelmű kulturális függősége a régebbi hattita népességtől. Egyes tudósok hangsúlyozták annak valószínűségét, hogy délebbre a luwiaiak egy másik szubsztrátumnyelvet beszélhettek. Tekintettel a szöveges bizonyítékok hiányára, és mivel a luwiai szókincs ismerete meglehetősen korlátozott, talán nem meglepő, hogy ez a lehetséges szubsztrátum-elem elkerülte a meghatározást.

A hettita birodalom bukása után (i. e. 1180 körül) Anatólia legfontosabb betolakodói a frígiaiak voltak, de a feljegyzett történelembe való belépésük csak az i. e. 8. században kezdődik. Ettől kezdve egészen az i. e. 3. századig az ófrizsiait mint Közép-Anatólia fő nyelvét tanúsítják. Az indoeurópai nyelv, az ófrizsiait nem tekintik az anatóliai nyelvcsoport részének; ehelyett a trák, illír vagy esetleg a görög nyelvvel tartják rokonnak.

Az 1. évezred első felében Anatólia déli és nyugati partvidéke görög nyelvű népeket vonzott; a nyugati partvidékre már a mükénéi időktől kezdve, több évszázaddal korábban görög telepesek érkeztek. Az évezred második felében a görög az uralkodó kaszt nyelveként jutott be Közép-Anatóliába; a latin vette át ezt a szerepet i. e. 200 körül.

A keletre fekvő Kaukázus térségében örmény nyelvű betolakodók már jóval a perzsa korszak kezdete előtt, valószínűleg az i. e. 7-6. században behatoltak az egykori urartiai területre. A perzsa időkben (i. e. 559-331) egy perzsa uralkodói kaszt hatolt be Anatóliába, amely még a hellenisztikus és római korban is egyértelműen felismerhető volt (pl. Bithyniában, Pontusban, Kappadókiában és Kommagéniában). A késői névadatok és az egyházatyák elszórt megjegyzései arra utalnak, hogy a késő római, sőt talán még a bizánci időkig néhány anatóliai dialektus használatban maradt a belső terület egyes elszigetelt részein. (Lásd még: Anatólia: Ősi Anatólia.)