Anaxagorasz
Anaxagorasz, (született i. e. 500 körül, Clazomenae, Anatólia – meghalt 428 körül, Lampsacus), görög természetfilozófus, akire kozmológiájáról és a napfogyatkozások valódi okának felfedezéséről emlékeznek. Kapcsolatban állt az athéni államférfival, Periklészszel.
480 körül Anaxagorasz Athénba költözött, amely akkoriban a görög kultúra központjává vált, és Ióniából hozta magával a filozófia új gyakorlatát és a tudományos kutatás szellemét. Miután 30 évig Athénban élt, istentelenség vádjával perbe fogták, mert azt állította, hogy a Nap egy izzó kő, amely valamivel nagyobb, mint a Peloponnészosz területe. Az ellene intézett támadást közvetett csapásnak szánták Periklész ellen, és bár Periklésznek sikerült megmentenie, Anaxagorasz kénytelen volt elhagyni Athént. Utolsó éveit visszavonultan töltötte Lampszákoszban.
Anaxagorasz írásaiból csak néhány töredék maradt fenn, és munkásságáról többféle értelmezés született. Az alapvető vonások azonban egyértelműek. Kozmológiája a korábbi görög gondolkodók erőfeszítéseiből nőtt ki, akik egyetlen alapelem feltételezésével próbálták megmagyarázni a fizikai világegyetemet. Parmenidész azonban azt állította, hogy egy ilyen feltevés nem tud magyarázatot adni a mozgásra és a változásra, és míg Empedoklész négy alapvető összetevő tételezésével próbálta megoldani ezt a nehézséget, Anaxagorasz végtelen számú alapelemet tételezett fel. Elődeivel ellentétben, akik olyan elemeket választottak alapanyagnak, mint a hő vagy a víz, Anaxagorasz az élő testekben található elemeket, például a húst, a csontot, a kérget és a levelet is belevette. Máskülönben, kérdezte, hogyan származhatna a hús abból, ami nem hús? Számot vetett a biológiai változásokkal is, amelyek során az anyagok új megnyilvánulásokban jelennek meg: ahogy az emberek esznek és isznak, úgy nő a hús, a csont és a haj. A változások nagy mennyiségének és sokféleségének magyarázatára azt mondta, hogy “minden dologban van egy rész minden dologból, azaz minden elemi anyagból”, de “mindegyik a legnyilvánvalóbban az, és az volt, amiből a legtöbb van benne.”
Anaxagorasz rendszerének legeredetibb aspektusa a nousról (“elme” vagy “értelem”) szóló tana volt. A kozmoszt az elme két lépcsőben alakította ki: először is, egy máig tartó forgó és keveredő folyamat révén, másodszor pedig az élőlények kialakulásával. Az elsőben az összes “sötét” összejött, hogy megalkossa az éjszakát, a “folyékony” összejött, hogy megalkossa az óceánokat, és így tovább más elemekkel. Ugyanez a “hasonlót a hasonlóhoz” vonzási folyamat játszódott le a második szakaszban, amikor a hús és más elemek az elme által nagy mennyiségben kerültek össze. Ez a szakasz az eredeti keverékben rejlő állati és növényi magvak segítségével zajlott le. Az élőlények növekedése Anaxagorasz szerint az élőlényekben rejlő elme erejétől függ, amely képessé teszi őket arra, hogy a környező anyagokból táplálékot nyerjenek. Az elme e felfogásáért Anaxagoraszt Arisztotelész dicséretben részesítette. Platón és Arisztotelész is kifogásolta azonban, hogy az elméről alkotott felfogása nem tartalmazza azt a nézetet, hogy az elme etikusan cselekszik – azaz a világegyetem “legjobb érdekei” érdekében cselekszik.”