Ange Mlinko költészete (HOGYAN2)
Ange Mlinko
MUNKAMEGJEGYZÉS Ange Mlinko
Amikor Paul Valery kihívta Andre Bretont, hogy magyarázza meg, miért ír verseket, Breton azt válaszolta, hogy olyan lelkiállapotokat akar visszahozni, amelyekbe más költők korábbi versei juttatták. És így van ez velem is: hogyan lehet ezt az érzést – nevezzem inkább eufóriának – visszaszerezni? Az eszközök, amelyekkel egy vers ezt teszi, folyamatosan változnak….
Hogyan lehet egy verset valósággal gazdaggá tenni? És miért térek vissza állandóan az álmodó elméhez? Azzal birkózom, hogy ha nem is két lábbal, de legalább fél lábbal a földön maradjak ezekben a versekben. Valóban teljesebben élek-e, releváns felfedezéseket teszek-e azáltal, hogy folyamatosan elmerülök ezekben az álomszerű elbeszélésekben?
Mitől lesz egy vers igazán életszerű (mindkét értelemben: a legélőbb és a legfontosabb)? Szerettem volna visszahozni a régi csodát, de én inkább vagyok gyakran zaklatott, mint eufórikus.
NÉGY VERS
Gyújtófolyadék és írógépzsír
A dzsinn a születésednél
Vihar & Villám
Mesterművek egyesüljetek!
Gyújtófolyadék és írógépzsír
A graffitim kirúg Shakespeares bulijából; hazasétáltak
társak, kollégák a tollakon és fenyőkön
keresztül, árnyékot vetnek a kövesek, mint férfi drótok, nem emlékeznek Christopherre
míg meg nem mutatja a tetoválásait, ugyanúgy a körök
a hirdetőtáblák alatt a kereskedésnél kérdezzük,
“Van-e tudásom, van-e értelme vagy sokszorozódik-e az érzés?
Még mindig a daimónokra kell hagyatkoznom?” Ryan elhagyja a csoportot
, hogy meghosszabbíttassa a vízumát a spanyol protektorátusban. Steve felpattan
és csatlakozik a tábortűz gitárosához. “Ezek nem önéletrajzok
de nem is teljesen feltétlenek.” Utolsó hívás
egy slagfújás egy szemetesládán, és ahogy az amerikai térképek bombázzák a pincérnőt
a tanúnk, a táblás rejtvények versenyekké fajulnak
, hogy ki látja a szavakat az erdőnek. A horizont
már világosodik, és ahogy egy szerszámosláda felborítja az égbolt
teli sirályokat, komp a dokknál utasra várva,
megkérdezem: “Ez lesz a következő?”, és mindenki megcáfolja. Mit lehet szeretni?
A zászlók a csillagokkal, az evezőknél alvó ember?
Köröket róva velük elérjük a túlsó partot.
Egy festmény vagy stencilezett jelenet az ablakon
Lovakon vágtázó emberekről, akik valami kietlen réten
fák kopott vesszői, hó, összekuporodott alakok félve néznek
tanácskozva, ahogy leszállnak, ferdén, keménykalapjukat
a földre hajolva; és könnyen csorba, mint egy perem, egy pata.
A sablonon keresztül az igazi december, kéményfüst,
egy örökzöld, amely körül egy város nőtt menetrendre
mint pékek a hajnalra. És Gilles defenesztrációjára gondolva
mikor az ablakon kinézve oly közismert a távolságtartás!”
Mint a szegecsek, amelyek túlélik a kabátodat, a repülőgép bőre
rongyokban varrva marad, az áloméleted törékenyebb, mint a repülés
vagy a szemüveg a párnádon minden este; és mégis engem hibáztatnál
az utolsó szakaszért a magas fülkében a kamionossal, aki nem beszél angolul!
Oh maradj még egy kicsit velem, szoptass még egy sört
közelebb és közelebb a középkorúak szépségéhez, életben tartva
a sör szeretetét az alvás felett.
A dzsinn a születésednél
Félsz a haláltól? Ha a válasz
a) Nem, ugorj a vers végére; Ha b)
Transzformátorállomás fogékony kaktuszok között
Mikor a levegő összepréselődik & megingatja az egész házat
Oktopusz-szerte, parabolaantennák
Hívd fel a bátyádat & tömörítsd a számlát
Lendületes kis hibiszkuszok majdnem mint a karácsony
Causális mobiltelefonok minden üzlet
Lent a konzulátusok és bankok
Az aláírásért garantáltan
Minden időkre előre& visszafelé
A vendéglista bővítése
A csoportos otthonos skizók, mint a kommunikáló pékségek
Még ha az univerzum karját fonja köréd
Még ha az univerzum karját fonja köréd
Még ha az egész univerzum széttárja karjait, hogy átöleljen
Mégis a galaxis két saját karját veszi igénybe, hogy átöleljen
Nem tudtam aludni az éjjel
Francia nyelvű New York-i rendőrségi műsorok
Algériaiak TV minden magány a banlieues-ban
Spanyol kalandfilmek a hetvenes évekből
Új szemetet ürítünk a fenségesbe, ahol halászunk
Mint Halloween demokratizálja Kleopátra parókáját
Tökre esik, barna hajam
Vihar& Villám
Mesterművek egyesüljetek!
Mint a hátsó ablak páramentesítőit szalagcsíkokban lerakva
majd lecsupaszítva őket, a drótokat csíkként
hagyva egy zászlóról, sok híd kivilágított izzókból
meghalványította a tényleges hidakat.
Sétáltunk a korlátok körül
megszámoltuk a fedélzetre meszelt mentőcsónakokat
ahol a könyökükkel
kéjesen hurkolták a kötelet
olyan férfiak, akik azt mondják: “Ez nem férfiaknak való!”.
Oh igen? Mintha a nagynénéddel vadásznál! a parkban!
Hőseid lovai abszurd módokon leselkednek
az időn át egyensúlyozva, és csak a fák által túlnőttek.
A secondhandtől a jelmezboltig
történelmi sétába varrt lábnyomaid.
Börtönben, viccelődve
két pezsgőspohár a szekrényben, pezsgő nincs…
Mindent bezárva
jégcsizmába, mint rendőrcsizma a növekvő ágra
Mert ha nem veszed ki
a szálkát, az a véráramba kerül és a szívbe megy
amely egy gondolatra szétrobban:
Párizs! Az orvosi kellékeket árusító kereskedő bámul…