Animal Diversity Web

A varangyfélék leginkább vastag, szemölcsös bőrükről ismertek.

Az anuránok e családjában mintegy 26 nemzetségben több mint 350 ma élő fajt ismerünk. A bufonidák több mint fele egyetlen nemzetség, a Bufo tagja. A varangyok kozmopolita elterjedésűek, a mérsékelt égövi és trópusi régiókban egyaránt megtalálhatóak, kivéve a Wallace-vonaltól keletre (Australopapuan régió), Madagaszkáron és Óceániában.

A bufonidák egyedülállóak az anuránok között, mivel a hímek lárvális heréinek elülső végén fejlődik ki a Bidder-szerv, egy kezdetleges petefészek. A kifejlett hímekben való fennmaradását sokan pedomorfikusnak tartják. A varangyok további jellemzője a fogak hiánya, amely ugyan ismert néhány más békánál, de úgy tűnik, hogy azokban a vonalakban külön fejlődött ki. A kiemelkedő bőrmirigyek, különösen a fej poszterodorsalis régiójában elhelyezkedő fültőmirigyek sok (bár nem minden) bufonidára jellemzőek, és hozzájárulnak a sokak által azonosítható “varangyos gesztushoz”. A legtöbb varangynak tompa a színezete. A bufonidák bőrméreganyagai jellemzően peptidek, bár a tetrodotoxin megtalálható az aposematikusan színeződő Atelopus nemzetségben, és a dendrobatákhoz hasonló lipofil alkaloidokat azonosítottak a Melanophryniscus bufonidában. A koponyák erősen csontosodnak, és sok fajnál a bőr a koponyával együtt csontosodik. A varangyok mérete 20 mm és 250 mm között változik.

A legtöbb varangy szárazföldi, bár néhányan részben patakokban élnek, és néhányan őshonosak. A hónalji amplexus jellemzően hosszú petesorozatokat eredményez, amelyeket tavakba vagy patakokba raknak, és amelyekből IV. típusú ebihalak kelnek ki. Egyes bufonidák a víz feletti levelekre rakják petéiket, és néhány faj ebihalai áradó patakokban élnek, és a hasukon szívószálak vannak, amelyekkel az aljzathoz rögzítik magukat. A szaporodási módok átfogják az ismert anurán módok skáláját. A szabadon úszó lárvákkal történő oviparitás a leggyakoribb (és legprimitívebb), de a varangyoknál ismert a közvetlen szárazföldi fejlődés és az iviparitás (az ezzel járó belső megtermékenyítéssel) is.

A varangyok szemölcsös megjelenése és mérgező természete miatt az emberek nem szívesen esznek varangyokat. A rovarkártevők elleni védekezésre tett több sikertelen kísérlet során a Rhinella marina-t több olyan régióba is betelepítették, ahol a bufonidák nem őshonosak, többek között Ausztráliába és Pápua Új-Guineába. A tengeri vagy nádi varangyokat ezeken a területeken általában kártevőnek tekintik, mivel falánk étvágyúak, és nem szorítkoznak a nemkívánatos rovarok elfogyasztására. Az Incilius periglenes, az arany varangy, egy élénk színű, Costa Rica-i felhőerdőben élő állat, amely mára talán kihalt, és a természetvédők figyelmét is felkeltette hanyatlása és látszólagos eltűnése miatt.

A közelmúltig a Bufonidae a Bufonidae és az Atelopodidae fajokra volt felosztva. A Bidder-szerv jelenléte miatt a Bufonidae egyetlen családba, a Bufonidae családba került, a Brachycephalus kivételével (Bidder-szerv hiányzik), amelyet most a Brachycephalidae családba helyeztek. A Bufonidák egyértelműen a Neobatrachia családba sorolhatók, de e “fejlett” békák családjai közötti kapcsolatok ellentmondásosak. A legtöbb szerző egy szupercsaládot azonosít, amelyet felváltva Bufonoidea vagy Hyloidea néven emlegetnek, és amely az összes olyan neobatrachiát magában foglalja, amely nem Ranoidák vagy Microhyloidák. A Bufonoidea csoport tehát a legjobb esetben is csak vázlatos. Továbbá a bufonoideák közötti rokonsági viszonyok sem tisztázottak.

Fosszilis varangyok Dél-Amerika felső paleocénjéből, valamint Észak-Amerika, Dél-Amerika, Európa és Afrika felső harmadidőszaki és negyedidőszaki lelőhelyeiről ismertek. Kizárólag fosszíliákból húsz faj ismert.

Cannatella, D., and A. Graybeal. 1996. Bufonidae: Tree of Life. (Weboldal.) http://tolweb.org/tree?group=Bufonidae&contgroup=Neobatrachia

Cogger, H. G., and R. G. Zweifel, editors. 1998. Encyclopedia of Reptiles and Amphibians, 2. kiadás. Academic Press, San Diego.

Duellman, W. E., and L. Trueb. 1986. A kétéltűek biológiája. Johns Hopkins University Press, Baltimore, MD.

Pough, F. H., R. M. Andrews, J. E. Cadle, M. L. Crump, A. H. Savitzky, and K. D. Wells. 1998. Herpetology. Prentice-Hall, Inc., Upper Saddle River, NJ.

Zug, G. R. 1993. Herpetológia: A kétéltűek és hüllők bevezető biológiája. Academic Press, San Diego.