Anobiidae

Coleoptera (bogarak)

Ez a probléma különösen akut az Ambrosia bogarak esetében, amelyek a frissen kivágott rönkökbe hatolva kis alagutakat képeznek, amelyek mélyen behatolhatnak a fahasábokba, és később a fahasábokhoz társulhatnak. Az ambrózia bogarak az alagutak falát speciális struktúrákban, úgynevezett mycangiumokban hordozott gombák spóráival oltják be. Táplálékukat a gombák növekedéséből nyerik, amelyek sekély, szürke foltot hagynak az alagút falán. Ezek a gombák különösen akkor jelentenek gondot, ha a frissen kivágott fákat nedves körülmények között tárolják, de a frissen fűrészelt fát is megtámadhatják, ahol a károsodást gyakran összetévesztik a puskaporos bogarak támadásával. A fa nedves állapota egyértelműen kizárja a porfészekbogár-támadást. Megfigyelték, hogy az ambrózia bogarak még a rézalapú vizes tartósítószerekkel kezelt fába is befúródnak, mivel a kifejlett egyedek nem táplálkoznak a fából, és ezért a kezelés nem hat rájuk. Egyes ambrózia bogarak élő fákat is megtámadnak. A Columbia fakitermelő bogár (Corthylus columbianus) az Egyesült Államok keleti részén gyakran megtámadja az élő juhar-, tölgy- és platánfákat. Az egymást követő bogártámadások során a rönkvégeken vagy a deszkafelületeken tapasztalt egyedi foltmintázatot gyakran összetévesztik a korai korhadással. Az ambrózia bogár támadása korlátozható a tározással, a gyors feldolgozással és a rönkök rovarölő szerekkel történő permetezésével (Fisher és mtsai., 1954; Gray és Borden, 1985; Mclean, 1985). A vegyszeres kezelés általában nem vonzó lehetőség a költségek, valamint a lefolyás és a szennyeződés lehetősége miatt. A kéregbogártámadás elleni védekezést részletesebben a későbbi, a fakopáncsokról szóló fejezetben tárgyaljuk.

Kitermelés utáni bogarak: A vágott, őrölt és szárított fát még mindig megtámadhatják az Anobiidae, Bostrichidae, Lyctidae, Cerambycidae és Buprestidae bogárfajok tagjai. Az előbbi három csoportot a lárvák által az alagútjaikban hagyott lisztszerű szennyeződés miatt együttesen porrá tört bogaraknak nevezik (Moore és Koehler, 1980). A jelentések szerint a porkolábbogarak a legfontosabb fatermékeket megtámadó bogarak.

Anobiidae: Az ebbe a családba tartozó porkolábbogarakat halálfigyelő vagy bútorbogárnak is nevezik. A név a kifejlett bogarak fejükkel párzási jelként kiadott kopogó hangjairól származik. Ez a hang a legkönnyebben egy csendes szoba falain hallható, például egy beteg ember által elfoglalt helyiségben, innen ered a név eredete.

Az Anobiidae-nak számos faja van, de az Anobium punctatum (betelepített kártevő), a közönséges bútorbogár (Xyletinus peltatus) és a (Hemicoelus carinatus) jelentős fakárt okoz. Az Anobiidae az Egyesült Államok délkeleti részén a déli fenyő építési faanyagában és az Egyesült Államok északkeleti részén a keményfa szerkezetekben gyakori. A porfészekbogarak elsősorban a háncsfát támadják meg, bár a szívfa sem teljesen mentes a támadástól. Az Anobiidae az emésztőrendszerükben található élesztősejtek segítségével emésztik meg a fa sejtfalában lévő cellulózt. Általánosságban elmondható, hogy az ebbe a családba tartozó bogarak 15%-os vagy annál magasabb nedvességtartalomnál képesek megtámadni a fát, bár a fejlődéshez a 30% feletti nedvességtartalom vagy a korhadt fa optimális nedvességtartalma (Moore, 1979). A károsodott fán számos apró, korpával teli alagutat és kis kijárati lyukakat találunk a fa felületén.

Bostrichidae. -Ezeket a bogarakat hamis puskaporos bogaraknak nevezik, és gyakran fordulnak elő számos keményfa haldokló gallyain és ágain. Jelentős kárt okoznak a keményfa fűrészáruban. Ezek a bogarak a keményfát támadják meg, felhasználva a sugársejtekben lévő keményítőt. Az e bogarak által károsított faanyagban számos apró alagút található, melyeket sűrűn tömött törmelék tölti ki.

Lyctidae: A Lyctidák, a valódi porrétegbogarak, a jelentések szerint a keményfák legfontosabb károsítói (Williams, 1985). A kifejlett bogarak a keményfa csemetefáját támadják meg, hogy a sugársejtekben lévő szabad cukrokat megszerezzék. A lyctidák 8 és 32% közötti nedvességtartalomnál fertőznek, a legnagyobb aktivitásuk 10 és 20% között van (Christian, 1941; Moore, 1979). Sajnos sok szezonális fatermék ebbe a nedvességtartományba esik. A Lyctidák által károsított faanyagot apró alagutak töltik ki, amelyek lazán tele vannak foszlányokkal. A kifejlett egyedek kimeneti furatai a régebbi fertőzéseknél nyilvánvalóak lehetnek, és a fát megrázva ezekből a furatokból hullik ki a törmelék. A Lyctida-fertőzés megelőzhető a felület lezárásával, hogy megakadályozzuk az edényelemekhez való hozzáférést, vagy bóroldatok alkalmazásával, de a lezárás nem befolyásolja a meglévő fertőzöttséget. A meglévő fertőzések ellen általában úgy lehet védekezni, hogy a fa magját legalább 30 percig 56 C fölé melegítjük.

Cerambycidae: A kerekfejű bogarak az egyik legnagyobb bogárcsaládot alkotják, és sokuk a fák vagy fatermékek károsításával hozható összefüggésbe. Ezeknek a bogaraknak hosszú csápjuk van, ami miatt hosszúszarvú bogaraknak is nevezik őket.

Ezek a bogarak általában a zöld vagy részben érlelt faanyagot fertőzik, amikor a kéreg még rögzítve van. A kifejlett nőstény a kéreg felszínére rakja petéit, a lárvák kikelnek és befelé haladnak, ahol általában a kéreg és a xiléma közötti területet bányásszák. Egy idő után általában tovább bányásznak befelé, ahol tovább támadják a fát, amíg elegendő táplálékhoz nem jutnak a bábozódáshoz és a fából való kibújáshoz. A hosszúszarvú bogár kártétele kerek vagy ovális alagutakból áll, amelyek sűrűn tömöttek a faanyagban található törmelékkel. Gyakran előfordul, hogy ezek a járatok a károsodás után a fűrészelt anyagban is láthatóvá válnak. A hosszúszarvú bogarak gyakoriak lehetnek a tűz által elpusztított rönkökben, amelyeket a tűz után nem dolgoznak fel gyorsan. Az új házi bogár (Arhopalus productus) például a frissen leölt puhafák kérgére rakja petéit. A lárvák befelé fúródnak és 1-2 évig alagutat ásnak, mielőtt kikelnek. A tűz által elpusztított fák gyors eltávolításának és feldolgozásának elmulasztása azt eredményezheti, hogy ezek a bogarak túlélhetik a feldolgozást és tovább fejlődhetnek a kész fűrészáruban, ha a fát nem szárítják kemencében. A kifejlett egyedek gyakran egy-két évvel később bújnak elő, és még a padlóburkolatot és a gipszkartont is képesek átfúrni.

Az ázsiai hosszúszárnyú bogár (Anoplophora glabripennis) véletlenül került be Ázsiából tömörfa csomagolóanyagokon. A keményfafajok széles skáláját támadja meg és képes elpusztítani, beleértve a juhart, a fűzfát és a szilfát. Ez a faj kiváló példa arra, hogy milyen károkat okozhat, ha egy fajt új élőhelyre visznek be, ahol kevés természetes ellensége van, és rengeteg fogékony gazdaszervezetet talál.

Míg a legtöbb hosszúszarvú bogár nem fertőz újra a faanyagban, több faj, köztük az öregházi fúróka (Hylotrupes bajulus) többször újra megfertőzheti ugyanazt a fát, és súlyos szerkezeti károkat okozhat. Ez a faj feltehetően behurcolt kártevő, amely elsősorban az érlelt tűlevelű faanyagot támadja meg, de az érleletlen faanyagot is megtámadhatja. Az öreg házfúró komoly problémát jelent a tengerparti régiók épületein. A lárvák általában gyorsabban fejlődnek a 15 és 25% közötti nedvességtartalmú faanyagban, de alacsonyabb nedvességtartalom mellett is hosszú ideig életben maradnak. A lárvastádiummal kapcsolatos károk mértéke néhány elszigetelt deszkában található, lazán tömött, korpával teli járatokra korlátozódik; azonban alkalmanként súlyosabb károk keletkeznek, amikor a nedvességproblémákkal küzdő területeken újrafertőzésre kerül sor.

A hosszúszarvú fúrók támadása gyakran a késedelmes feldolgozás jele, amely lehetővé tette a bogárlárvák számára, hogy a feldolgozás előtt mélyen beássák magukat a fába.

Buprestidae: A laposfejű fúróknak is nevezett buprestidák szintén megtalálhatók a fában és fatermékekben, ahol a kéreg alatt, a gallyakban és a frissen vágott rönkök szív- vagy hasábfájában ásnak járatokat. A hosszúszarvú fakopáncsokhoz hasonlóan a nőstények a kéreg felszínére rakják le petéiket, majd a lárvák a xilémába vájnak alagutat.

A buprestidák nagy része élő fákon tapad meg, és kártételük a késztermékeken válik nyilvánvalóvá. Ilyen például a nyugati vörösfenyőfúró (Trachykele blondeli), amely az élő nyugati vörösfenyőfák szívfáját támadja meg. Nem öli meg a fát, de a károsodás a fűrészáru fűrészelésekor láthatóvá válik. Ennél sokkal veszélyesebb buprestidafaj a smaragd kőrisfúró (Agrilus planipennis), amely egy Délkelet-Ázsiából származó invazív faj, amely megtámadja és elpusztítja a kőrisfákat. Az Egyesült Államok középnyugati részén nagy területeken terjedt el, és fenyegeti a kőris, mint erdei fa további jelenlétét.

A legtöbb buprestida nem támadja meg az érlelt fát, bár egyesek, mint például az arany buprestida (Buprestis aurulenta), hosszú ideig képesek túlélni a száraz fában. Sok buprestida fémes színű, és e csoport tagjait fémes fafúróknak is nevezik. E fajok lárváit a szájuk közelében lévő lapos megjelenésük különbözteti meg, és az általuk fúrt alagutak sűrűn tele vannak korpával. A bábozódást követően a kifejlett egyedek kirágják magukat a fából, jellegzetes D alakú kilépőnyílást hagyva a felszínen. Általában a buprestidák támadásával járó károk mértéke minimális; az arany buprestidák erős fertőzése azonban jelentős szerkezeti károkat okozhat a rönkszerkezetekben és a közműpóznákban. Bár újrafertőzésről nem számoltak be, az elszigetelt szerkezetek nagymértékű károsodása arra utal, hogy alkalmanként előfordul az újrafertőzés. A hosszúszarvú fúrókhoz hasonlóan a buprestidák is túlélhetik a fűrészelést, és tovább fejlődhetnek a késztermékben, ha a fát nem szárítják kemencében.