Anthony Bourdain más megvilágításba helyezte a Közel-Keletet

Tévés karrierje során – a CNN “Ismeretlen részek” című műsorában és korábban a Travel Channel számára – Bourdain sokszor visszatért a Közel-Keletre. De úgy tűnik, a libanoni főváros, Bejrút különösen megragadta, egyszer azt írta, hogy fontolgatta, hogy újszülött lányát a városról nevezi el.

Bejrút

Bourdain beleszeretett Bejrútba, miután 2006-ban visszatért egyik korábbi műsora, a “No Reservations” egyik epizódjának forgatásáról. Ő és stábja 24 órát töltött a városban, amikor csapdába estek a libanoni-izraeli konfliktus kezdeteiben. Kimentették és Ciprusra vitték őket, majd hazarepültek.

A “Ismeretlen részek” című sorozatban Bourdain 2015-ben újra ellátogatott Bejrútba, és helyszíni feljegyzéseiben visszatekintett első útjára, és arra, hogy az hogyan inspirálta őt arra, hogy másképp csináljon televíziózást.

“Egy nap épp az evésről és ivásról készítettem televíziót. A következő nap azt néztem, ahogy a szállodám ablakából a víz túloldalán felrobbantják a repülőteret, ahol néhány nappal korábban landoltam.”

“Mélyen megkeseredve, összezavarodva jöttem el az élményből – és elhatároztam, hogy másképp fogok tévézni, mint eddig. Nem tudtam, hogyan fogom csinálni, vagy hogy az akkori csatornám meg fogja-e engedni, de a vidám lószar napjai — a felemelő összegzés minden műsor végén, az ételjelenet reflexszerű beillesztése minden felvonásba — itt véget értek.”

Hozzátette: “A bejrúti élményünk nem keltett bennem újságírói téveszméket. Csak azt láttam, hogy vannak valóságok azon túl, ami a tányéromon van, és ezek a valóságok szinte elkerülhetetlenül befolyásolták, hogy mi volt — vagy nem volt — a vacsora. Ezek figyelmen kívül hagyása szörnyűségnek tűnt.”

“És mégis beleszerettem Bejrútba. Mindannyian beleszerettünk… mindenki a legénységemből. Amint leszálltunk, és elindultunk a városba, volt egy reakció, amit csak feromonikusnak tudok leírni: A helynek egyszerűen jó illata volt. Mintha egy olyan hely lett volna, amit szeretni fogunk.”

Anthony Bourdain annyira szerette Bejrútot, hogy fontolóra vette, hogy a lányát a városról nevezze el.

Ramsay Short, aki Bourdain fixerként dolgozott, és három bejrúti műsorában is szerepelt, Bourdain-t hidegvérűnek jellemezte, amikor híre ment, hogy Izrael lebombázta a bejrúti repülőtér kifutópályáját. Nem ez volt a háború kezdete, de ez jelentette az első nagyobb eszkalációt, amely csetepatéból teljes konfrontációvá változtatta azt.

“Elképesztő módon nem volt túlságosan kiakadva. Tudta kezelni a helyzetet. A program hátralévő része arról szólt, hogy megvárta, amíg az amerikai tengerészgyalogosok kihozzák onnan” – mondta Short a CNN-nek.

Short beszélt arról is, hogy Bourdain milyen szeretetet érzett a libanoniak iránt, és hogy ezt viszonozták.

“A libanoniak megölelték, és ők is megölelték őt, és ez akkoriban nagyon megfogta őt. Amikor látta, hogy mi történt az izraeli bombázás során, megdöbbent, és rendkívül fájdalmasnak találta, és ez elég volt ahhoz, hogy vissza akarjon jönni – nem csak egyszer, hanem még kétszer.”

Az, amit Short leginkább csodált Bourdainben, részben az volt, hogy olyan helyeket tudott megmutatni, amelyekkel mindenki azonosulni tudott.

“Eljött és példaként látta ezt a virágzó országot, hogy mi lehetne belőle, ha nem lenne a káosz, a háború és a bizonytalanság. Annyira lenyűgözte.”

Azt mondta, hogy szerinte az emberek azért kötődtek Bourdainhez, mert őszinte és őszinte volt, és mindig azt mondta, amit gondolt.

“Ezen nem lehet vitatkozni. Ez az, ami igazán vonzza az embereket” – mondta Short.

“Úgy érzed, mintha kapcsolatod lenne ezzel az emberrel, mintha a legjobb barátod lenne. A szellemessége és a humora, és az a képessége, hogy hirtelen, egy kínos helyzetben mondjon egy olyan dolgot, ami megnyugtatja a szobát. Mindenki szeret valakit, aki meg tud nevettetni.”

Irán

Amikor Bourdain 2014-ben Iránban járt, azt mondta, hogy zavaros képpel tért vissza az országról, mivel amit tapasztalt, annyira ellentmondott annak, amit az országról az amerikai kormány által bemutatott képből megértett.

Azt írta: “Amit láttunk, amivel visszajöttünk, az egy mélyen zavaros történet. Mert az az Irán, amit belülről látsz, amint Teherán utcáin sétálsz, amint találkozol irániakkal, egészen más, mint az az Irán, amit a hírekből ismersz. Sehol máshol, ahol jártam, nem volt ilyen szélsőséges a különbség aközött, amit az emberek látnak és éreznek, és amit a kormánytól hallanak és látnak.”

Azzal folytatta: Teheránban, annak ellenére, hogy az ember egy hatalmas, vicsorgó falfestmény előtt áll, amelyen az áll: “DEATH TO AMERICA!”,’ azt tapasztaltuk, hogy az idegenek általában jobban bánnak veled – vagyis mosolyognak, segítséget ajánlanak, kíváncsi próbálkozásokat tesznek arra, hogy korlátozottan beszéljenek angolul, köszönnek és kifejezik általános jóindulatukat -, mint bárhol Nyugat-Európában.”

Anthony Bourdain szerint Irán volt a legamerikabarátabb hely, ahol valaha forgatott.

Hozzátette: “Ez nem egy fekete-fehér világ – bármennyire is szeretnék az emberek annak beállítani. Ez nem bocsánatkérés semmiért. Csak azt mondom, hogy az a rövid, szűk szelet Iránból, amit az Ismeretlen részek ebben az epizódjában adunk, csak egy része egy sokkal mélyebb, sokszínű, nagyon régi és nagyon bonyolult történetnek. Mint minden olyan ősi és gyönyörű dolog, mint a Perzsa Birodalom, szerintem érdemes tovább nézni. De ez egy olyan hely is, amely egyik nap megmelengeti a szívedet, másnap pedig összetörheti.”

Az irániak, köztük a világ más részein élők is, a Twitteren dicsérték Bourdain-t, amiért a szokásos nyugati médiajelentésekhez és a kormány retorikájához képest más fényben örökítette meg az országukat.

Jeruzsálem, Ciszjordánia és Gáza

Bourdain 2013-as jeruzsálemi, ciszjordániai és gázai utazása volt talán a legvitatottabb. És tudta, hogy az lesz.

Ezt az epizódot egy nyilatkozatával nyitotta: “Ennek az órának a végére sokan terrorista szimpatizánsnak, cionista eszköznek, öngyűlölő zsidónak, az amerikai imperializmus apologétájának, orientalistának, szocialistának, fasisztának, CIA-ügynöknek és még rosszabbnak fognak tartani.”

A terület leírásában azt mondta: “Könnyen lehet, hogy ez a legvitatottabb ingatlan a világon, és nincs remény – semmi – arra, hogy valaha is beszéljünk róla anélkül, hogy valakit, ha nem mindenkit, felbosszantsunk.”

Anthony Bourdain sétál Gáza város halpiacán.

Mindezek ellenére Bourdain elindult, hogy kiderítse, honnan származik a felafel és ki készíti a legjobb humuszt. Miközben ez volt a kulináris küldetése, az epizód az izraeli-palesztin konfliktus elgondolkodtató feltárásaként bontakozott ki.

“Mindannyian viszünk magunkkal dolgokat, amikor utazunk – az előítéleteinket, a személyes hitrendszerünket, az élettapasztalatunk teljes súlyát” – mondta. “Mindez kihatással lesz arra, ahogyan megtapasztalsz egy helyet. De bármit is gondolsz, és bármilyen csomagot is hozol magaddal erre a helyre, ezt látnod kell.”

Sok dicséretet kapott Bourdain a palesztinokra fordított figyelme miatt ebben az epizódban, valamint a palesztin népet támogató szavai miatt.

Diana Buttu, egy palesztin-kanadai emberi jogi ügyvéd, aki a békefolyamatban dolgozott, pénteken a halálhíre után tweetelt egy Bourdain-idézetet: “A világ sok szörnyűséggel sújtotta a palesztin népet, de semmi sem szégyenletesebb, mint megfosztani őket alapvető emberségüktől”. Ez egy köszönőbeszéd része volt, amelyet Bourdain a Muszlim Közügyek Tanácsának 2014-es díjára mondott.

Buttu a CNN-nek elmondta, hogy nagyra értékelte, ahogyan Bourdain a palesztinokat embereknek tekintette, nem pedig puszta számoknak egy konfliktusban.

“Nagyon üdítő volt, amikor Bourdain idejött. Nagyon árulkodó volt, hogy a szegmens sugárzása után, amikor a palesztinokról beszélt, mindenképpen megemlítette a dehumanizáció kérdését, hogy a palesztinokat megfosztották emberi mivoltuktól” – mondta Buttu a CNN-nek.

“Emberi lényeknek látta a palesztinokat – szomorú, hogy ezt kell mondanunk manapság, hogy valaki emberi lényeknek lát minket, de ő igen, és ez számomra nagyon erős volt.”

“Nemcsak az ételt szerette, hanem mindazt, ami az ételt körülveszi – a szeretetet, az emberi kultúrát, a hagyományt. Erőteljes volt, mert az ételek iránti szeretetét és szenvedélyét hozta, és ezt párosította a palesztin nélkülözésről szóló történettel.”