Anthony Crawford meglincselése

Dél-Karolina kormányzója, Richard Irvine Manning III gyorsan elítélte a gyilkosságot. A bűncselekmény teljes körű kivizsgálását rendelte el mind Burts seriff, mind Robert Archer Cooper államügyész részéről, és arra buzdította őket, hogy emeljenek vádat a maffia résztvevői ellen. Számos abbeville-i lakost őrizetbe vettek és kihallgattak, köztük Cann három testvérét is, de egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy egyetlen abbeville-i lakos sem fog tanúskodni a maffia egyetlen tagja ellen sem; ráadásul gyakorlatilag lehetetlen lenne pártatlan esküdtszéket választani a város soraiból. Manning kérte, hogy a tárgyalás helyszínét helyezzék át egy másik megyébe, bár ebből nem lett semmi.

Eközben az Abbeville Scimitarban megjelent egy dokumentum, amelyet állítólag maguk a lincselő csőcselék tagjai írtak:

Mindannyian felelősek vagyunk a Crawford halálát okozó körülményekért. Az érintettek talán túl messzire mentek, de ők fehérek voltak, Crawford pedig fekete volt. A feketének alá kell vetnie magát a fehérnek, különben a fehér elpusztítja. Több százan vettek részt ebben a lincselésben, és szinte MINDENKI jóakaró volt, ezért néhányat kiemelni, hogy kielégítsünk egy újonnan behozott érzelgős érzést, szánalmas és gyáva dolog. Abbeville-i emberek, minden fehér ember szeme rátok szegeződik. Vádoljátok magatokat, mint fehér emberek. A feltételek, amelyeket MINDENKI általunk teremtett, mindannyiunkat felelőssé tesznek, ezért ne csak nyolc embertől kérjük, hogy viselje a teljes terhet. Válaszoljatok a képmutatás és a gyáva félelem által keltett érzelgősségre a hangzatos ítélettel: Nem bűnös.

Az, hogy ez a dokumentum valódi volt-e, megkérdőjelezhető. A Scimitar kiadója, William P. “Bull Moose” Beard fehér fajvédő volt. Beard és a Scimitarban megjelent vezércikkei nyíltan kigúnyolták Manning kormányzó azon kísérleteit, hogy a csőcselék bármelyik tagját bíróság elé állítsa, és azt írta, hogy Crawford meggyilkolása “elkerülhetetlen és fajilag igazolható” volt. A térség más újságjai más hangot ütöttek meg, például a Press and Banner, amely rámutatott, hogy az olcsó afroamerikai munkaerő elüldözésével a lincselő csőcselék csődbe viszi a dél-karolinai farmereket. A vitának ez a két oldala jelezte a Délen egyre növekvő megosztottságot: a közép- és felsőosztálybeli fehérek kezdték helyteleníteni a lincseléseket, és kezdett gyökeret verni az a meggyőződés, hogy a lincselés olyan “expanzív luxus”, amelyet Dél már nem engedhet meg magának.

1917. október 23-án az abbeville-i bírósági épületben tartott polgári gyűlésen Abbeville fehér polgárai, köztük a lincselő csőcselék számos tagja, megszavazták, hogy Crawford családjának maradék tagjait kiutasítják Dél-Karolinából, és jelentős vagyonukat lefoglalják. Arra is szavaztak, hogy bezárják az összes fekete tulajdonú üzletet Abbeville-ben. Fehér üzletemberek konzorciuma, aggódva egy ilyen döntés gazdasági hatása miatt, ellenezte ezeket a határozatokat. A gyűlés után személyesen beszéltek Crawford családjával, és részletezték nekik a helyzetet; Crawfordék beleegyeztek, hogy november közepéig távoznak.

Ez enyhítette a bíróságon szavazó fehérek sürgősségét, de ez csak halogató taktika volt. A fehér üzletemberek a köztes időt azzal töltötték, hogy konszenzust építsenek a tömeghangulattal szemben, és 1917. november 6-án bejelentették, hogy “hadat üzentek” azoknak, akik a Crawfordok elűzésére szavaztak. Határozatokat fogadtak el, amelyekben egyenlő védelmet ígértek mind a fekete, mind a fehér állampolgároknak, elítélték a bíróságon kívüli fellépést, felvetették egy helyi milícia létrehozásának lehetőségét, vagy a szövetségi beavatkozás felkérését, hogy a jövőben megakadályozzák az ilyen tevékenységeket.

Végeredményben azonban, bár a gyilkosság fényes nappal, több órán keresztül, több száz szemtanú jelenlétében történt, egyetlen résztvevőt sem vontak felelősségre, sőt, még csak vádat sem emeltek ellene.