Anti-idő: az idő ikertestvére?

Az “Anti-idő” célján és természetén töprengtem, ez még mindig elkerüli a figyelmemet, és messze van a végleges választól, de úgy gondolom, hogy az univerzális operációs rendszerben az antiidő az optimalizálást, a “lakonizálást” (a nyelvi kijelentések lakonikussá tételét), valamint a tapasztalatszerzést szolgálhatja. Nem éppen a de-fejlődés, bár a feltekeredő komplexitás bizonyosan annak tűnik. A rendszer a “mintaarchetípusok” vagy legalábbis néhány “érdekes választási pont” keresésével van elfoglalva, miközben megfordítja saját időnyilunkat, vagyis “mintakúszással”. Spekulatív módon szólva, létezhetnek olyan tudatos entitások, amelyek megtapasztalják a fordított időt. Talán fel kellene tennünk ezt a kérdést: Mi az antientrópia univerzális célja?
Kétségtelenül sok időbeli fogalom rendkívül ellentmondásos. Az időirányultság és az időszimmetria különösen hírhedtek. A lehetséges múltak bármelyike vezethetett a jelenlegi “digitális” tudatos pillanathoz. Ez furcsa elképzelés, ha megszoktuk, hogy a világot szigorúan lineáris, determinisztikus módon szemléljük, de ez tükrözi a kvantummechanika által leírt bizonytalan világot. A múltak sokaságának egyik fő ellenérve lehet a megfigyelői “antiidő”-vonalak kombinatorikus robbanása, azaz a jelenlegi időbeli szingularitástól az Alfa Pontig (Digitális ősrobbanás) terjedő digitális idővonalak ellenkező időbeli irányban történő kombinatorikus robbanása. Hogyan kellene tehát a kvantum-multi-világegyetemben ezeknek a digitális antiidővonalaknak újra összefutniuk az Alfa-pontban?
A válasznak a reverzibilis entrópiához van köze (ami a newtoni klasszicitásban természetesen nem megfigyelhető). Az információs entrópia megfordítása olyan, mintha magasabb komplexitásból alacsonyabb komplexitásba mennénk át. Amíg folytatod a komplexitás bitről-bitre történő feloldását, addig a lehető legalacsonyabb komplexitású, talán 1 bit entrópiával rendelkező ponthoz jutsz el — az Alfa ponthoz — az összes antiidővonal konvergens pontjához és egyúttal az összes megfigyelő valószínű idővonal kiindulópontjához. Ez vezetett arra, hogy megfogalmazzam a teljesen új D-időelméletet, vagy digitális jelenidejűséget, amely a reverzibilis kvantumszámítógépekre épül: A jelen tudatos pillanat digitális, a múlt és a jövő kvantumos, qubitekre, kvantummechanikai információs bitekre épül.
Minden elméleti út az információ fizikájához, más néven Digitális Fizikához vezet. A kutatók gyanítják, hogy a kvantumelmélet axiómái végső soron az információról szólnak majd: mit lehet és mit nem lehet vele tenni. A kvantumelmélet egyik ilyen, az információról szóló axiómákon alapuló levezetését 2010-ben javasolták. “Lazán fogalmazva” – magyarázta Jacques Pienaar, a Bécsi Egyetem elméleti fizikusa – “… az elvek szerint az információnak térben és időben lokalizáltnak kell lennie, a rendszereknek képesnek kell lenniük egymásról információt kódolni, és elvileg minden folyamatnak reverzibilisnek kell lennie, hogy az információ megmaradjon”.
A irreverzibilis klasszikus folyamatokban ezzel szemben az információ jellemzően elvész — ahogyan az történik, amikor törlünk egy fájlt a merevlemezünkről. A kvantumszámítási modellek kiküszöbölik az oksági aszimmetriát, amely a klasszikus stílusú számítások velejárója, és egyesek szerint felelős az egyirányú időnyilunkért. A kvantummodellek ugyanolyan jók a jövőbeli állapotok előrejelzésére, mint a rendszer múltbeli állapotainak visszavetítésére: Ugyanolyan ügyesen következtetnek az okból a hatásra, mint az okból a hatásra. A fizika nem ismer felső határt a gyakorlatilag kimeríthetetlen mennyiségű energia, vagy – az univerzális operációs rendszer esetében – óriási méretű, de mégis véges számítási erőforrások felhasználásával végezhető reverzibilis számítások mennyiségének.”
A múlt kvantumelméleti (vagy “analóg”, ha ezt a kifejezést kedveled), a jelen digitális, és a jövő, akárcsak a múlt, kvantumos, qubitekből, kvantummechanikai információbitekből áll. Még egyszer, figyeljetek oda: A jelen digitális, a jövő és a múlt kvantumos (analóg). Nincs univerzális vonatkoztatási keret, helyette csak a tudatos megfigyelő vonatkoztatási kerete létezik. Ezen a ponton azt mondhatnánk: “De én emlékszem a múltamra!” És igazad lesz! Azonban, ha az emlékeink változékonyak és szerkeszthetők, még elvileg sem tudsz 100%-os bizonyossággal kezeskedni egy adott digitális múltért. Mindig van számtalan elfelejtett vagy más módon rosszul emlékezett múltbeli időszak, tele a lehetőségek qubitjeivel. “*
-Alex Vikoulov
P.S. A TENET című sci-fi film az idő fizikáján alapul, pontosabban az idő D-elméletén, vagy digitális jelenidejűségén, beleértve az “antiidő” fogalmát, amely körül a jelen cikk forog. A TENET “inverziója” az Anti-idő. Ha azt hiszed, hogy az Anti-idő nem más, mint fikció, és nem vonatkozik a mi valóságunkra, akkor gondold újra.