Antifibrinolitikus gyógyszerek akut traumás sérüléseknél

Háttér: A kontrollálatlan vérzés a trauma áldozatainak egyik fontos halálozási oka. Az antifibrinolitikus kezelés bizonyítottan csökkenti a műtét utáni vérveszteséget, és hatékony lehet a traumát követő vérveszteség csökkentésében is.

Célok: Az antifibrinolitikus gyógyszerek hatásának számszerűsítése a mortalitásra, az érelzáródási eseményekre, a sebészeti beavatkozásra és a vérátömlesztés igénybevételére akut traumás sérülést követően.

Keresési módszerek: A PubMed, Science Citation Index, National Research Register, Zetoc, SIGLE, Global Health, LILACS és Current Controlled Trials adatbázisokban kerestünk 2004 márciusáig, valamint a Cochrane Injuries Group Specialised Register, CENTRAL, MEDLINE és EMBASE adatbázisokban 2010 júliusáig.

Kiválasztási kritériumok: Az akut traumás sérülést követően alkalmazott antifibrinolitikus szerekkel (aprotinin, tranexaminsav és epsilon-aminokapronsav) végzett valamennyi randomizált, kontrollált vizsgálatot bevontuk.

Adatgyűjtés és elemzés: Az elektronikus keresés során azonosított címeket és összefoglalókat két független szerző szűrte át, hogy azonosítsa azokat a tanulmányokat, amelyek potenciálisan megfeleltek a befogadási kritériumoknak. Minden ilyen tanulmány teljes jelentését beszerezték. Az átvizsgált elektronikus keresések, a bibliográfiai keresések és a szakértőkkel való kapcsolatfelvétel eredményei alapján két szerző egymástól függetlenül választotta ki a befogadási kritériumoknak megfelelő vizsgálatokat.

Főbb eredmények: Négy vizsgálat felelt meg a befogadási kritériumoknak, amelyek 20 548 randomizált beteget tartalmaztak. Két vizsgálat összesen 20 451 beteggel értékelte a TXA halálozásra gyakorolt hatását; a TXA 10%-kal csökkentette a halálozás kockázatát (RR=0,90, 95% CI 0,85-0,97; P=0,0035). Egy 20 211 beteg bevonásával végzett vizsgálat adatai szerint a TXA 15%-kal csökkentette a vérzés miatti halálozás kockázatát (RR=0,85, 95% CI 0,76-0,96; P=0,0077). Bizonyított volt, hogy a korai kezelés (≤ 3 óra) hatékonyabb volt, mint a késői kezelés (>3 óra). Nem volt bizonyíték arra, hogy a TXA növelte volna az érelzáródási események vagy a sebészeti beavatkozás szükségességének kockázatát. Nem volt lényeges különbség a vérátömlesztés igénybevételében a TXA- és a placebocsoportok között. Az aprotininnel végzett két vizsgálat nem szolgáltatott megbízható adatokat.

A szerzők következtetései: A transzoxaminsav biztonságosan csökkenti a vérző traumás betegek mortalitását anélkül, hogy növelné a nemkívánatos események kockázatát. A TXA-t a lehető legkorábban, a sérülést követő három órán belül kell adni, mivel az ennél későbbi kezelés valószínűleg nem hatékony. További vizsgálatokra van szükség a TXA hatásának meghatározására izolált traumás agysérülésben szenvedő betegeknél.