Antonio Vivaldi

BY admin
|

Antonio Vivaldi az olasz barokk egyik úttörő zeneszerzője volt.

Velencében született, hegedűművésznek és papnak is képezte magát. Vivaldit 25 éves korában a Pio Ospedale della Pietà nevű árvaház “hegedűmesterévé” nevezték ki. Hosszú éveken át különböző szerepkörökben szolgált az árvaházban, és ott töltötte be legkedveltebb műveinek egy részét.

Vivaldi sikerei ellenére utolsó éveiben zenéjének népszerűsége csökkent, és 63 éves korában szegénységben halt meg.

Best of Vivaldi

  • A Négy évszak

    Skip YouTube Playlist

    FireFox NVDA felhasználók – A következő tartalom eléréséhez nyomja meg az ‘M’ billentyűt az iFrame belépéséhez.

  • Gloria D-dúr, RV 589
  • Concerto két mandolinra G-dúr, RV 532
  • Stabat Mater, RV 621
  • Concerto lantra D-dúr, RV 93

Miért Vivaldi?

  • A Négy évszak című műve a programzene egyik első példája volt: olyan zene, amely egy történetet mesél el.
  • A barokk zeneszerzők közül neki van az egyik legnagyobb termése: több mint 500 versenymű, mintegy 46 opera, 90 szonáta és számos más szinfónia, kantáta és egyházzenei mű.
  • Vivaldi művei fantáziájukról, túláradó szellemükről és innovációjukról ismertek.

Miért nevezték Vivaldit Vörös Papnak?

Vivaldi 15 éves korában kezdett papnak tanulni, és 10 évvel később szentelték pappá. Élénkvörös haja is volt, amit az apjától örökölt. Ez a két tulajdonság együttesen hozta Vivaldinak az il Prete Rosso, “A vörös pap” becenevet.”

Miről szól Vivaldi Négy évszak című műve?

Vivaldi Négy évszak vagy Le quattro stagioni című műve egy négy hegedűversenyből álló csoport, amelyet a zeneszerző 1725-ben adott ki. Mindegyik versenymű úgy íródott, hogy az évszakok – tavasz, nyár, ősz és tél – egyikének szellemét ábrázolja. A Tél lassú tétele például azt a képet festi, hogy ülünk a tűz mellett, miközben odakint zuhog az eső. Az évszakokat egy-egy hozzájuk illő szonett kíséri, amelyet valószínűleg maga Vivaldi írt.

Ki fedezte fel újra Vivaldit?

Bár életében híres volt, halála után Vivaldi népszerűsége visszaesett, és sok művét elveszettnek hitték. Csak a 20. században fedezték fel újra műveit. Egy olasz kolostor 1926-ban archívumában felfedezte műveinek ládáit, amelyeket elküldött a Torinói Egyetemnek. Az ottani kutatók azonnal felismerték a művek fontosságát, és sok időt töltöttek a hiányzó darabok felkutatásával, míg végül több mint 400 Vivaldi-kompozíciót tartalmazó gyűjteményt állítottak össze. Ezek közül sok művet aztán 1939-ben, a Vivaldi-héten adtak elő először, aminek nagyrészt a zenéjének újjáéledését köszönheti.