Anxious mood and memory

Bower (Am. Psychol.36, 129-148, 1981) és Lang (Anxiety and the Anxiety Disorders, Erlbaum, Hillsdale, N.J., 1985) hatására három hipotézist teszteltünk a szorongó hangulatra és az emlékezetre vonatkozóan: (1) a hangulati állapotfüggő hipotézist, amely azt állítja, hogy a memória előhívása nagyobb lesz, ha a hangulat a kódoláskor és a felidézéskor azonos, mint ha eltérő: (2) a kódolási hangulatkongruens hipotézis, amely azt állítja, hogy a kódoláskor a hangulattal szemantikailag összefüggő információt könnyebben hívjuk elő, mint a kódoláskor a hangulattal nem összefüggő információt; és (3) a felidézési hangulatkongruens hipotézis, amely azt állítja, hogy a felidézéskor a hangulattal szemantikailag összefüggő információt könnyebben hívjuk elő, mint a felidézéskor a hangulattal nem összefüggő információt. A beszédtől szorongó diákokban szorongást idéztünk elő azzal, hogy tájékoztattuk őket arról, hogy a kísérlet során beszédet fognak tartani. A hangulat lehetett szorongó vagy nem szorongó a kódoláskor, a felidézéskor, mindkettő vagy egyik sem. Ezért négy csoport volt: Szorongás-szorongás, szorongás-nem-szorongás, nem-szorongás-szorongás és nem-szorongás-nem-szorongás. A kísérleti személyeket arra kérték, hogy a kódolási fázisban értékeljék a szorongás (pl. SZORONGÁS) és a nem-szorongás jelző önleíró jellegét (pl. POLITE), és később emlékezzenek vissza rájuk. A szorongó hangulatot önbevallásos skálákkal és a szívfrekvenciával mértük. A három hipotézis egyikét sem sikerült alátámasztani. A post-hoc elemzések azonban azt mutatták, hogy a szorongásos szavakat azok az alanyok idézték fel a legkevésbé gyakran, akiknek a pulzusszáma a kódolás és a felidézés között emelkedett. Ez arra utal, hogy a fenyegető információkra irányuló figyelem csökkenhet az izgatott, nem klinikai alanyoknál.