Aporia

Aporia definíciója

Aporia olyan beszédmód, amelyben a beszélő a kétségek kifejezéseként kérdést tesz fel, általában azzal kapcsolatban, hogy hogyan kell eljárni egy adott helyzetben. Az aporia tehát olyan retorikai kérdés, amelyben a kétséget általában azért színlelik, hogy a hallgatóban vagy az olvasóban gondolkodást váltsanak ki arról, hogy a beszélő vagy az elbeszélő hogyan fog cselekedni. A kijelentés azt is lehetővé teszi, hogy a beszélő megvizsgálja a különböző lehetőségeket, és hangosan mérlegelje az előnyöket és hátrányokat.

Az aporia szó az ógörög ἀπορία (aporia) szóból származik, amelynek jelentése “átmenet nélkül”. Az aporia definíciója az idők során változott, és olyan jelentéseket tartalmaz, mint “zsákutca”, “tanácstalanság” és “tanácstalanság”. Ma már a retorikában és a filozófiában is van meghatározása; a retorikában ezt a technikát dubitatio néven is ismerik. A filozófiában az aporia lehet bármilyen rejtély, amely hihető, de ellentmondásos premisszákból ered.

Aporia gyakori példái

Aporia gyakori retorikai technika, amelyet a szónokok beszédükben alkalmaznak. Íme néhány példa az aporiára híres szónokoktól:

Nem vagyok tanácstalan az Ön és családja körül; de tanácstalan vagyok, hol kezdjem. Elmeséljem-e, hogy apád, Tromes, rabszolga volt Elpias házában, aki elemi iskolát tartott a Thészeusz-templom közelében, és hogyan viselt bilincset a lábán és fából készült nyakörvet a nyakán? Vagy hogy anyád hogyan gyakorolta a nappali házasságkötést egy melléképületben, a csontkovácsoló Hérosz szomszédságában, és így nevelt fel téged arra, hogy tableaux vivants-ban játssz, és kisebb szerepekben jeleskedj a színpadon?

-Demoszthenész, “A koronáról” című beszéd

Vannak, akik azt kérdezik a polgári jogok híveitől: “Mikor lesztek már elégedettek?”. Soha nem lehetünk elégedettek, amíg a néger a rendőri brutalitás kimondhatatlan borzalmainak áldozata.”

-Martin Luther King, Jr. “Van egy álmom” beszéd

A világűrben még nincs viszály, nincs előítélet, nincs nemzeti konfliktus. Veszélyei mindannyiunk számára ellenségesek. Meghódítása az egész emberiség legjobbját érdemli, és a békés együttműködés lehetősége sokszor soha többé nem jön el. De miért, mondják egyesek, a Hold? Miért ezt választottuk célul?

-John F. Kennedy, “Úgy döntöttünk, hogy a Holdra megyünk” beszéd

A hivatalba lépésem napjától kezdve azt mondták nekem, hogy nagyobb kihívásaink kezelése túl ambiciózus. Egy ilyen erőfeszítés túlságosan vitatható lenne. Azt mondták nekem, hogy a politikai rendszerünk túlságosan megrekedt, és hogy egy időre el kellene halasztanunk a dolgokat. Egy egyszerű kérdésem van azokhoz, akik ezeket állítják: Meddig kellene várnunk? Meddig kellene Amerikának várakoztatnia a jövőjét?

-Barack Obama, State of the Union 2010

Aporia jelentősége az irodalomban

A görög filozófusok, Platón és Arisztotelész műveiben számtalan aporia példát találunk, valamint Jacques Derrida és Luce Irigaray posztstrukturalista szövegeiben. Derrida úgy vélte, hogy az aporiák a filozófiában az emberi lét fontos paradoxonjait vetik fel. Az irodalomban néhány aporia-példa valóban hasonló paradoxonokat mérlegel. Az aporiának azonban számos olyan retorikai példája van, amelyben a beszélő szereplő egy adott helyzetben különböző lehetőségeket akar feltárni.

Példák az aporiára az irodalomban

Példa #1

HAMLET: Lenni vagy nem lenni – ez a kérdés:
Hogy nemesebb-e a lélekben elszenvedni
A felháborító szerencse nyilait,
vagy fegyvert fogni a bajok tengere ellen,
és ellenállással véget vetni nekik. Meghalni, aludni-
Nem többé-és alvással azt mondani, hogy véget vetünk
A szívfájdalomnak és az ezer természetes megrázkódtatásnak
Melynek a hús örököse-ez a beteljesülés
Az, amit szívből kívánunk. Meghalni, aludni-
Aludni, talán álmodni. Igen, ez a bökkenő,
Mert a halál álmában milyen álmok jöhetnek,
Ha már lecsoszogtunk e halandó tekercsről,
Meg kell állnunk. Ott van a tisztelet
Mely oly hosszú életből szerencsétlenséget csinál.

(Hamlet William Shakespeare-től)

Az aporia talán leghíresebb példája az egész irodalomban Hamlet híres “lenni vagy nem lenni” monológjából származik William Shakespeare tragédiájából. Hamlet a beszédét azzal kezdi, hogy két lehetőség közül melyiket kövesse – folytassa a létezést, vagy vegye el az életét. Ezt a kérdést önmagának – és a közönségnek – teszi fel, hogy alaposan megvizsgálja az egyes lehetőségek előnyeit és hátrányait.

Példa #2

Hol most? Ki most? Mikor most? Megkérdőjelezhetetlenül. Én, mondom én. Hitetlenül. Kérdések, hipotézisek, nevezzük így őket. Folytassa, folytassa, nevezze ezt folytatásnak, nevezze ezt tovább. Lehet, hogy egy nap, tovább megy, hogy egy nap egyszerűen bent maradtam, bent, ahol, ahelyett, hogy kimentem volna, a régi módon, kimentem volna, hogy minél messzebb töltsem a napot és az éjszakát, nem volt messze. Talán így kezdődött. Azt hiszed, hogy egyszerűen csak pihensz, hogy jobban tudj cselekedni, ha eljön az idő, vagy ok nélkül, és hamarosan azon kapod magad, hogy erőtlen vagy, hogy soha többé ne tudj semmit tenni. Nem számít, hogyan történt. Azt, mondjuk, nem tudni mit. Talán egyszerűen csak beleegyeztem végre egy régi dologba. De nem tettem semmit. Mintha beszélnék, ez nem én vagyok, rólam, nem rólam szól. Ezzel a néhány általános megjegyzéssel kezdeném. Mit tegyek, mit tegyek, mit tegyek, mit tegyek, az én helyzetemben, hogyan tovább? Tiszta és egyszerű aporiával? Vagy kimondottan vagy előbb-utóbb érvénytelenített igenlésekkel és tagadásokkal? Általánosságban szólva. Biztosan vannak más eltolódások is. Különben egészen reménytelen lenne. De ez eléggé reménytelen. Meg kell említenem, mielőtt továbbmennék, továbbmennék, hogy úgy mondok aporiát, hogy nem tudom, mit jelent. Lehet valaki másképp epikus, mint tudtán kívül? Nem tudom.”

(The Unnameable by Samuel Beckett)

Samuel Beckett The Unnameable című regényének nyitó bekezdése olyan jó példája az aporiának, hogy Beckett még név szerint is elismeri ezt. A főhős egyenesen azt kérdezi az olvasótól, hogyan tovább, és azon tűnődik, vajon az aporia önmagában elég-e ahhoz, hogy segítsen neki dilemmájában.

Példa #3

És ahogyan léteznek fizikai szörnyek, nem születhetnek-e mentális vagy pszichikai szörnyek? Lehet, hogy az arc és a test tökéletes, de ha egy elferdült gén vagy egy rosszul alakult tojás fizikai szörnyetegeket hozhat létre, nem hozhat-e létre ugyanez a folyamat egy rosszul alakult lelket?

A szörnyek kisebb-nagyobb mértékben eltérnek az elfogadott normálistól. Ahogy egy gyermek születhet kar nélkül, úgy születhet valaki kedvesség vagy a lelkiismeret lehetősége nélkül.”

(East of Eden by John Steinbeck)

A fenti példa az aporiára annyiban érdekes, hogy nem a történet egyik szereplője, hanem a narrátor teszi fel (akinek olyan kiterjedt véleménye van a könyvben zajló eseményekről, hogy ő is szereplővé válik). Sok tudós úgy véli, hogy az East of Eden névtelen elbeszélője maga a szerző, John Steinbeck. Ebben a részletben a szörnyek természetét vizsgálja, és hangosan elgondolkodik azon, hogy vajon a szörnyeknek csak a fizikailag deformáltakra kell-e korlátozódniuk, vagy az erkölcsi deformációk is minősülhetnek. Az elbeszélő felteszi ezeket a kérdéseket, hogy aztán azt állítsa, hogy Cathy karaktere szörnyeteg, ha elfogadjuk azt az elképzelést, hogy a szörnyek lehetnek “mentálisak vagy pszichikaiak.”

Tesztelje tudását az aporiáról

1. Az alábbi állítások közül melyik a legjobb aporia definíció?
A. Olyan rejtvény, amelyre egynél több válasz van.
B. Olyan szófordulat, amely a beszélő felsőbbrendű intellektusát hivatott bizonyítani.
C. Egy retorikai kérdés, amelyet arra használnak, hogy kétséget színleljenek a továbblépéssel kapcsolatban.

2. Az alábbi állítások közül melyik igaz?
A. Aporia mind a filozófiában, mind a retorikában megtalálható.
B. Az aporiát a szerzők már nem használják.
C. Az aporia csak akkor működik, ha a hallgatóság nem tud megoldást találni egy problémára.

3. A következő idézet Joseph Heller Catch-22 című művéből példa az aporiára?

Yossarian azért vett részt az oktatási foglalkozásokon, mert szerette volna megtudni, miért dolgoznak olyan sokan azon, hogy megöljék. Egy maroknyi más férfi is érdeklődött, és a kérdések sokan és jók voltak, amikor Clevinger és a felforgató tizedes befejezte, és elkövette azt a hibát, hogy megkérdezte, van-e.
“Ki az a Spanyolország?”
“Miért Hitler?”
“Mikor van igaza?”

A. Igen; mindhárom kérdés retorikai kérdés, tehát aporiapélda.
B. Nem; mindegyik kérdés abszurd, és nincs rá válasz.
C. Nem; a beszélők komolyan teszik fel a kérdéseket, és nem színlelik kétségüket.