Aril

Az aril (ejtsd: /ˈærɪl/), más néven arillus, a magból származó speciális kinövés, amely részben vagy teljesen befedi a magot. Néha megkülönböztetünk arillodiumot vagy álarillodiumot: míg az arillodium a magnak a petefészekhez való kapcsolódási pontjából (a funiculusból vagy hilumból) nő ki, addig az arillodium a maghéj egy másik pontján alakul ki. Az “aril” kifejezést néha a virágos növények magjának bármely húsos függelékére alkalmazzák, mint például a szerecsendió magjának muskátlijára. Az arilák és arillódák gyakran ehető csábítók, amelyek arra ösztönzik az állatokat, hogy szállítsák a magot, ezáltal segítve a magok elterjedését. A pszeudarillák a Burseraceae fajok pirénáin gyakran megtalálható arilszerű struktúrák, amelyek a petefészek mezokarpiumából fejlődnek ki. A húsos, ehető perikarpium szépen kettéválik, majd leesik vagy megeszik, és a fekete mag körül egy élénk színű pszeudaril láthatóvá válik.

A szerecsendiómagot körülvevő arilát fűszerként, muskátliként használják.

A Litchi chinensis ehető fehér ariláját néha arillódának vagy álarilának nevezik. Részben a funiculusból, részben pedig a mag héjából nő ki.

Az aril gyümölcsszerű szerkezetet hozhat létre, amelyet (többek között) álgyümölcsnek neveznek. Az áltermés számos Angiospermák taxonban megtalálható. A longan, a licsi és az ackee ehető álgyümölcse a magot körülvevő, magasan fejlett aril, nem pedig perikarpikus réteg. Ilyen terméshüvelyek a gymnospermák néhány fajánál is előfordulnak, nevezetesen a tiszafaféléknél és a velük rokon tűlevelűeknél, mint például a lleuque és a kahikatea. A legtöbb gymnospermiumra jellemző fás kúp helyett a tiszafa szaporodási szerkezete egyetlen magból áll, amelyet húsos, csészeszerű burkolat vesz körül. Ez a borítás egy erősen módosított tobozpikkelyből származik.