Asszíria

BY admin

| december 25, 2021

Aszíria (mât Aššur): a mai Irak északkeleti, a Tigris keleti partján fekvő részének ókori neve. Az ókor egyik legnagyobb birodalmának neve is. Asszíriát i. e. 612-ben a babilóniaiak buktatták meg.

Az Asszíria szó a mât Aššur szóból származik, ami “Aššur országát” jelenti, Aššur a Tigris és a Kis-Zab folyók közötti királyság istenített fővárosa volt. Asszíria nyugati része alluviális síkságból áll, ahol az öntözés lehetővé teszi a földművelést; a keleti részen, a Zagrosz lábánál elegendő csapadék van.

Régi asszír időszak
Középasszír korszak
A neoasszír birodalom
Hanyatlás és bukás
Irodalom

Régi asszír időszak

A harmadik évezred második felében már ismert Aššur városa. Az elámi Szúszától nem eltérően független városállam volt, amely szoros kapcsolatban állt a déli, hatalmas sumér államokkal, és később beépült Sargon agádi király és a Harmadik Ur-dinasztia uralkodóinak birodalmába. Az amoriták inváziói az i. e. harmadik/második évezred fordulóján megteremtették a feltételeket egy független és erős asszír királyság létrejöttéhez.

Aszúr kevesebb mint egy évszázad alatt fontos kereskedelmi központtá vált. Anatóliai kereskedőinek tevékenységét több ezer kaneši táblából ismerjük, amelyek gyakran említik a rézkereskedelmet, de a mindennapi élet számos aspektusát is dokumentálják.

I. Szamszi-Adad (r. 1813-1781?) egy kis birodalom királya volt, amely magában foglalta a nyugati Zagrosz, az Eufrátesz és a Tigris közötti terület egy részét. Elég erős volt ahhoz, hogy “a világmindenség királyának” nevezze magát, de fia, Išme-Dagan elvesztette függetlenségét, és az óbabiloni birodalom Hammurabi királyának vazallusa lett. Közben a kereskedelmi tevékenység folytatódott.

A második évezred közepéről kevesebbet tudunk Asszíria történetéről, bár tudjuk, hogy a hatalmas Mitanni birodalom vazallusa lett, és tudjuk (az asszír királylistából), hogy harmincöt uralkodója volt I. Aššur-Uballitig (r.k.1364-kor).c.1328). Az ő uralkodása alatt Asszíria ismét “láthatóvá” válik. Ő és a hettita király, Šuppililiuma megtámadják Mitannit, és Asszíria visszanyeri függetlenségét. Ekkor kezdődik a középasszír korszak.

Középasszír korszak

Aššur-Uballit utódai, különösen I. Adad-Nirari (r.k.1305-c.1274), I. Salmaneszer (r.k.1273-c.1244) és Tikulti-Ninurta (r.k.1243-c.1207) folytatták az asszír terjeszkedést. Nyugaton a birodalom a hettiták birodalmával osztozott a határon, délen pedig Babilont támadták meg. A hadviselés kíméletlen volt: az első bizonyítékok a tömeges deportálásokra ebből az időszakból származnak. A birodalmak uralkodóinak hasznos eszközévé vált, Babilónia és Perzsia királyai, valamint Nagy Sándor is alkalmazta.

A tizenkettedik század az asszírok számára viszonylag nyugodtan kezdődött. Az ókori Közel-Kelet a tengeri népek inváziói miatt instabillá vált, és más népek is elhagyták hazájukat termékenyebb földet keresve, mint például az arámiak. A hettitákat megdöntötték. Úgy tűnik, hogy az asszíroknak sikerült megszilárdítaniuk hódításaikat, bár nyugaton az erődöket kiürítették.

asszír katonák (Ninive, Senacherib palotája)

A század végén az asszír uralkodó, I. Tiglath-Pileser (r.k.1114-kor.1076 k.1076) folytatta az agresszív politikát. Aššur isten tiszteletére szekértolói nyugaton vívtak háborút, ahol a hettita birodalom bukása óta nem akadhatott komoly ellenség az asszírok útjába, akik a Földközi-tengerben moshatták fegyvereiket. Északon a Van-tó melletti törzsek, délen pedig a babilóniaiak szenvedtek az asszír támadásoktól. Tiglath-Pilészer halála után azonban az ő birodalma is kivette a részét azokból a problémákból, amelyekkel az egész Közel-Kelet szembesült. Az arámiak nyugaton asszír városokban telepedtek le, és később függetlenné váltak. Másfél évszázadon át Asszíria hanyatlásnak indult.

A neoasszír birodalom

A X. század végére Asszíria sorsa helyreállt, és II Aszúrnaszirpal király alatt (r.883-859.) alatt Aššur katonái, akik most már gyakran lóháton harcoltak, a Zagrosz-hegységbe vonultak, elérték az Urmia-tavat, és háborút vívtak az északi Urartu királyság ellen. Más hadjáratok a szíriai arámiak és a kelet-kilíciai síkságok városai ellen irányultak. Új fővárost építettek, Kalhu-t.

A birodalom mostanra elérte azt a méretet, mint I. Tiglath-Pilészer uralkodása idején. A terjeszkedés Aszurnaszirpal fia, III. szalmaneszer (r. 858-824) alatt folytatódott, aki nyugaton megszilárdította az asszír hatalmat, megtörte Damaszkusz hatalmát, és akinek tervei még Izraelt is átfogták. (Annak királya, Aháb egy Asszíria-ellenes koalíció tagja volt, amelynek egy ideig sikerült visszavernie a betolakodókat, de végül Šalmanézer győzött, és Jehu királytól kapott adót.) Ninivében új asszír fővárost alapítottak. Šalmaneser uralkodása után azonban már kevesebbet hallunk katonai sikerekről. Kelet felől nomád médek kezdtek portyázni az Asszír Birodalomban, míg nyugaton Damaszkusz megőrizte függetlenségének egy részét. Ennek ellenére fennmaradt, megszilárdult, és továbbra is nagy politikai befolyást gyakorolt (példa). III Adad-Nirari végül elfoglalta Damaszkuszt (forrás).

Jehu Izraelből adózik III Szalmanézer asszír királynak

Lassan, de biztosan minden adót fizető vazalluskirályt tartományi helytartók váltottak fel. Az olyan távoli régiókat, mint Kilícia, közvetlenül asszír tisztviselők irányították, és királyi ellenőrök látogatták őket. Több helyen voltak helyőrségek, és királyi út kötötte össze az asszír fővárost az elámi Szúszával és az anatóliai Gordiummal. III. Tiglath-pilészer király (r. 744-727) fejezte be a birodalom átalakítását. A tartományok, kormányzók és felügyelők, utak és helyőrségek e rendszere az asszír birodalom fennmaradásáig fennmaradt. Később a babilóniaiak, a perzsák és a szeleukidák ugyanezekkel az eszközökkel uralkodtak az ókori Közel-Keleten.

Most újra megindult a terjeszkedés. III. Tiglath-Pilézer meghódította Damaszkuszt és Gázát. Az egyik nagy kihívás a déli Babilónia megszervezése volt, amely Asszíria testvérkultúrája volt, és túlságosan nagyra becsülték ahhoz, hogy tartományi rangra csökkentsék. III. Tiglath-pilészer a “kettős monarchiában” kereste a megoldást: a két országot személyi unióban egyesítette. Fia, V. Szalmaneszer (uralk. 726-722) folytatta ezt a politikát. Nyugaton megpróbálta Izraelt az asszír birodalomhoz csatolni, de Szamaria ostromakor meggyilkolták.

Az ő utóda volt II. Sargón (r.721-705), aki nem tartozott a királyi dinasztiához. Képes hadvezér volt azonban, meghódította Izraelt, Gáza közelében legyőzte az egyiptomiakat, nyugaton elfoglalta Karchemiszt, harcolt a médek ellen, támogatta Mit-ta-a múszki királyt (= a phrygiai Midasz?) a kimmeriaiak inváziója ellen, és legyőzte Rusa urartui királyt. Kalhu fővárosát is felváltotta egy új várossal, Dur-Šarukkinnal.

Sargon fia, Szennacherib (r. 704-681) elfoglalta Lachist, Júda legfontosabb városát, és adót kapott Jeruzsálemtől. A Marduk-apla-iddin alatt fellázadt Babilont 703-ban kifosztották, és teljes lakosságát deportálták – ez még keleti mércével mérve is kemény intézkedés volt. A babiloniakat egy másik új fővárosba, Ninivébe kényszerítették, amelyet kettős, talán 25 méter magas fal vett körül, és a vizet egy 50 kilométer hosszú csatornából kapta.

Sennacherib fiának és utódjának, Eszarhaddonnak (r.680-669) idején az asszír seregek legyőzték az Anatóliát fenyegető kimmereket, és Egyiptomig nyomultak előre, ahol a kusita dinasztia utolsó fáraója, Taharqo kiürítette a fővárost, Memphiszt. Ebben az időszakban kezdenek forrásaink belső viszályokról említést tenni. Ez lehet optikai csalódás – több forrásunk is van -, de valószínűbb, hogy a sikeres hódítások zsákmányát egyenlőtlenül osztották el. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a birodalom túlterhelésben szenvedett, mert Egyiptom túl nagy terhet jelentett. Bár Eszarhaddon utódja, Aszurbanipál (r. 668-631) kifosztotta Thébát, végül feladta a Nílus menti országot. Az egyik asszír vazallus, Psammetichus görög és kariai zsoldosokat bérelt, újraegyesítette Egyiptomot, és új dinasztiát alapított.

Egyiptom asszír megszállásának vége valószínűleg részben annak volt köszönhető, hogy a babilóniai alkirály, Aszurbanipál idősebb testvére, Šamaš-šuma-ukin fellázadt (ABC 15). Amikor az asszírok legyőzték ezt a lázadást, megtámadták a babilóniai szövetségest, Elámot, és lerombolták fővárosát, Szúszát. Az arabok is szenvedtek. Ismét sokakat deportáltak Ninivébe.

Aššurbanipal király békésebb tevékenységei közül meg kell említeni egy nagy könyvtár létrehozását. A 22 000 ékírásos tábla az ókori asszír kultúra megértése szempontjából a legfontosabb források közé tartozik. A leghíresebb szövegek közé tartozik a Gilgameš eposz, amely a nagy özönvízről is beszámol.

Hanyatlás és bukás

Bár az asszírok kiürítették Egyiptomot, fegyveres erőik még mindig fölényben voltak. A kevés komolyabb probléma egyike Babilon helyzete volt. Többféle megoldást is megkíséreltek: a perszonáluniót, a pusztulást és az alkirály kinevezését. Egyik megoldás sem volt igazán sikeres, de az asszíroknak mindig sikerült keresztülvinniük az elképzeléseiket. A másik ellenség a keleten élő médek koalíciója volt, de őket rendszerint legyőzték. Hogy miért mentek rosszul a dolgok, az máig megoldatlan rejtély, már csak azért is, mert Aššurbanipal utolsó uralkodási éveiről kevés forrásunk van.

A 631-ben bekövetkezett halála után a helyzet zavaros volt, és a babiloniak fellázadtak két asszír helytartójuk, Sin-šumlišir és Sin-šar-iškun ellen. A babiloni nép legyőzött egy asszír sereget, és az ABC 2 néven ismert babiloni krónika szerint 626. november 23-án Nabopolasszár babiloni hadvezért ismerték el királynak. Úgy tűnik, ez volt az asszírok elleni felkelések sorozatának kezdete, amelyben a médek is szerepet játszottak. Az asszír király egyetlen szövetségese Psammetichus fáraó volt, aki megértette, hogy ha a babilóniaiak megdöntik Asszíria hatalmát, az új nagyhatalom megtámadja Egyiptomot.

A Ninive bukásának krónikájában olvashatunk az ezekben az években történt eseményekről. Megtaláljuk, hogy Nabopolasszár 616-ban Harran közelében legyőzte az asszírokat, ami merész stratégiáról árulkodik: a babilóniaiak megpróbálták elzárni az Asszíria és a nyugat közötti főutat. Ezúttal azonban az egyiptomiak időben érkeztek, hogy megakadályozzák a katasztrófát. A következő évben Nabopolasszár megkezdte Asszúr ostromát, amely továbbra is Asszíria vallási fővárosa volt. Az asszírok ismét elhárították a katasztrófát, de most a médek jelentek meg a színen. Ők 614-ben elfoglalták a várost. Ez volt a vég kezdete.

Harci jelenet Assurnasirpal II. palotájából Nimrudban

A mediai vezető, Cyaxares most szövetséget kötött a babilóniaiakkal, amelyet Berossus babilóniai történetíró (Kr. e. III. század) szerint egy királyi esküvővel betonoztak be: Nabukodonozor babiloni trónörökös feleségül vett egy Amytis nevű mediai hercegnőt, aki lehet, hogy Asztyages mediai trónörökös lánya volt.

Egy évnyi eredménytelen hadjárat után az egyesült médek és babilóniaiak 612 májusában megostromolták Ninivét, és júliusban a város elesett. (A régészek a védők közül negyven ember maradványait fedezték fel.) Sin-šar-iškun király, aki egykor Babilon élén állt, úgy tűnik, öngyilkos lett.

Az utódja a középasszír birodalom alapítója után az ironikus Aššur-Uballit nevet viselő férfi lett. Rövid időre újjászervezte erőit Harranban, de kiűzték, és amikor II. Necho fáraó megjelent a színen, vereséget szenvedett. A babilóniaiak és az egyiptomiak Szíriában és Palesztinában folytatták a harcot.

Ez volt az asszír birodalom vége, de az “Asszíria” szó továbbra is használatban maradt, és a babilóniai birodalom nem babilóniai részeire vonatkozott. Az Achaemenida királyi feliratokban az Athurâ egyaránt jelölheti a “valódi” Asszíriát és az Eufrátesz túlsó partján lévő egykori asszíriai birtokokat, amelyeket mi Szíriának nevezünk.

Az Achaemenida Birodalom Nagy Sándor általi meghódítása után, Aszíria, fővárosával, Arbelával, különböző neveken Hdayab (szír), Adiabene (görög és latin), Nôd-Šîragân (parthus) és Ardaxširagân (szaszáni perzsa) volt ismert. Az eredeti szó azonban soha nem merült feledésbe. Amikor Traján római császár meghódította Örményországot és Mezopotámiát, a Tigris túlpartján fekvő tartományt Asszíria néven emlegették, és még ma is asszírnak nevezi magát a nagyon régi Adiabene keresztény egyháza.