Asszimiláció:

Asszimiláció: Természet, szint, típusok és egyéb részletek!

Természet:

Az asszimiláció lassan, és jelentős mértékben tudatos erőfeszítés és irányítás nélkül megy végbe. Az asszimilációs folyamat sebessége a kapcsolatok természetétől függ. Ha a kapcsolatok elsődlegesek, az asszimiláció természetes módon és gyorsan történik, ha azonban másodlagosak, azaz közvetettek és felszínesek, akkor az eredmény az alkalmazkodás és nem az asszimiláció.

Elég sok időbe telik, amíg az egymástól eltérő egyének vagy csoportok hasonlóvá válnak, azaz érdekeikben és szemléletükben azonosulnak. A gyermekek fokozatosan asszimilálódnak a felnőttek társadalmába, ahogy felnőnek és megtanulják, hogyan kell viselkedni. Az asszimiláció az utánzás és a szuggesztió mechanizmusain keresztül történik.

Az asszimiláció fokozat kérdése. Az egyén teljes asszimilációja egy kultúrába jelentős időt vesz igénybe, és ritkán, vagy egyáltalán nem valósul meg életében. Az ilyen személy olyan viselkedést mutat, amely mindkét kultúra elemeit tükrözi. Az ilyen embert “marginális embernek” nevezik. A nagy társadalmakban a teljes asszimiláció talán hipotetikus.

Az asszimiláció kétirányú folyamat, amikor két kulturális csoport között zajlik, mindkét csoport különböző arányban járul hozzá a végső keveredéshez. Az idegen csoport nemcsak hozzájárul a befogadó kultúrához, hanem sok saját szokását is megtartja. Ennek eredményeképpen kulturális pluralizmus alakul ki, amely tükrözheti a nem teljes asszimilációt. Az, hogy a kisebbségi csoportot a többségi csoport kultúrájának asszimilálására kell-e kényszeríteni, igen ellentmondásos kérdés.

Szintek:

Az asszimiláció folyamata elsősorban három szinten zajlik:

(i) egyén,

(ii) csoport és

(iii) kultúra.

i. Egyéni szint:

A szocializált egyénnek, amikor belép vagy csatlakozik egy új, eltérő kulturális mintákkal rendelkező csoporthoz, át kell vennie a másik csoport új értékrendjét, szokásait, szokásait és hiedelmeit, hogy az új csoport teljes mértékben elfogadja.

Az idő múlásával asszimilálódik a másik csoportba. Például, mint fentebb említettük, egy indiai nő a házasságkötés után eltérő háttérrel indul, és meglepő érdekegységet alakít ki, és azonosul a férje családjával. A tendencia az, hogy alkalmazkodik a másik viselkedési mintájához, és a különbségek idővel nagyrészt eltűnhetnek.

ii. Csoportszint:

Amikor két eltérő viselkedésmintával rendelkező csoport szoros kapcsolatba kerül egymással, elkerülhetetlenül hatással vannak egymásra. Ebben a folyamatban általában azt látjuk, hogy a gyengébb csoport többet kölcsönözne az erősebb csoporttól, és nagyon keveset adna az erősebb csoportnak.

Például amikor mi kapcsolatba kerültünk a britekkel, gyengébb csoport lévén, sok kulturális elemet vettünk át tőlük, de ők csak nagyon kevés ilyen elemet vettek át az indiai társadalomból.

A domináns kultúra elemeinek átvétele megnyitja az utat az új kulturális csoportnak az uralkodó kultúrával való teljes felszívódása előtt, ha nem ellenőrzik. Hasonlóképpen, az Amerikában vagy Nagy-Britanniában élő bevándorlók általában könnyen átveszik az anyagi vonásokat (öltözködési szokások, étkezési szokások stb.), hogy beilleszkedjenek az új kulturális környezetbe.

iii. Kulturális szint:

Amikor két kultúra összeolvad, hogy egy harmadik kultúra jöjjön létre, amely bár némileg különbözik, de mindkét összeolvadó kultúra jellemzőit hordozza. Főleg a nyugati országokban, de bizonyos mértékig a fejlődő országokban is, a vidéki és a városi kultúrák, amelyek radikálisan különböztek egymástól, a gyorsan növekvő kommunikációval összeolvadnak, mivel a különbségek egyre inkább eltűnnek, bár még mindig léteznek.

Típusok:

Az asszimilációnak két típusát azonosították: a kulturális asszimilációt és a strukturális asszimilációt.

Kulturális asszimiláció:

Az asszimiláció, mint fentebb említettük, kétirányú folyamat: a személyeknek (például a bevándorlóknak) akarniuk kell, hogy asszimilálódjanak, és a befogadó társadalomnak hajlandónak kell lennie arra, hogy asszimilálódjanak.

A bevándorlónak kulturális asszimiláción kell átesnie, meg kell tanulnia az uralkodó kultúra mindennapi normáit az öltözködés, a nyelv, az étkezés, a szórakozás, a játék és a sport tekintetében. Ez a folyamat magában foglalja a kultúra kritikusabb aspektusainak, például az értékeknek, eszméknek, hiedelmeknek és attitűdöknek az internalizálását is.

Strukturális asszimiláció:

Ez magában foglalja a “vendég” és a “fogadó” csoportok közötti bensőséges kapcsolati minták kialakulását a fogadó társadalom klubjaiban, szervezeteiben és intézményeiben. A kulturális asszimiláció általában megelőzi a strukturális asszimilációt, bár a kettő néha egyszerre történik.

Konduktív tényezők:

Az asszimilációt elősegítő vagy segítő tényezők a következők:

1. Tolerancia:

A tolerancia hozzáállása nélkül az asszimiláció nem lehetséges. A tolerancia megköveteli az áldozatvállalás érzését és az erős előítéletek felszámolását. Ez egy demokratikus erény, amely elősegíti a szimpátiát.

2. Intimitás:

A gyakori szoros társas kapcsolatok és a kommunikáció előfeltétele az asszimilációs folyamat elindításának. Az intimitás feloldja az ultraindividualizmus falait, amelyek elválasztják az embert az embertől.

3. Kulturális homogenitás:

A kulturálisan homogén csoportok könnyen asszimilálják egymás értékeit és céljait. A kölcsönös hasonlóság kölcsönös rokonságot teremt, amely két egyént vagy csoportot közelebb hoz egymáshoz.

4. Egyenlő gazdasági lehetőségek:

Egyenlő gazdasági lehetőségekre van szükség ahhoz, hogy a vagyoni egyenlőtlenségek hiányát pótolni lehessen. Ez azt jelenti, hogy a lehetőségek elérhetőségének bármilyen növekedése vagy az elosztásukban való egyenlőség megteremti az asszimilációs folyamat növekedésének kedvező feltételeket.

5. Társulás:

A különböző egyesületek, klubok és más nyilvános találkozóhelyek segítik az asszimilációs folyamatot. Ha az emberek ugyanazon a környéken élnek, találkoznak és összejönnek, minden esély megvan arra, hogy az asszimilációs folyamat elinduljon.

6. Összeolvadás vagy vegyes házasság:

Az összeolvadás, bár a kereszteződés biológiai folyamata, segíti a kulturális asszimilációt. A vegyesházasságok révén különböző faji törzsek tagjai összejönnek, és átveszik a másik csoport kulturális vonásait.

Hátrányok:

Vannak olyan tényezők is, amelyek hátráltatják vagy akadályozzák az asszimiláció folyamatát. Ezek közül néhány a következő:

1. Kulturális különbözőség:

A kulturális háttér szélsőséges különbségei a legerősebb akadályként hatnak az asszimiláció útjában. A nyelvet és a vallást általában a kultúra fő alkotóelemeinek tekintik. Az azonos vallás és nyelv gyakran segíti a korai és gyors asszimilációs folyamatot.

A szokások és a hiedelmek további kulturális jellemzők, amelyek segíthetik vagy akadályozhatják az asszimilációt. Ha két kultúrának (vagy csoportnak) sok közös eleme van, az asszimiláció felgyorsul; az ilyen tényezők hiánya akadályozza a folyamatot.

2. Fizikai különbségek:

A fizikai tulajdonságokban és a bőrszínben mutatkozó különbségek félelmetes akadályt jelentenek az asszimilációnak. Ezt láthatjuk a fehér és a néger (fekete) faj között, ahol a világon szinte mindenütt diszkriminációt gyakorolnak. A fizikai különbségek rendkívül szembetűnőek, és csak az érintett kulturális csoportok közötti, több generáción átívelő házasodással küszöbölhetők ki.

3. A felsőbbrendűség és az alsóbbrendűség érzése:

Ez az érzés, valamint a lakosság gyengébb részének (kisebbségi csoport) erősebb általi kizsákmányolása ellentétes az asszimilációs folyamattal.

4. Előítéletek:

A sztereotípiák és az etnocentrizmus egyaránt az asszimiláció akadályaként működhetnek. Az előítéletek (előítéletek) társadalmi távolságot teremthetnek az idegen és a domináns kultúra között.

5. Elszigetelődés:

A kommunikatív interakció hiánya az izoláció. Ez a társadalmi kapcsolatoktól megfosztott helyzet. Az izoláció az elszigetelt helyzetet vagy az elszigetelt helyzet elérésének aktusát vagy folyamatát jelenti. Ez lehet térbeli elkülönülés vagy szerves elkülönülés.

Izoláció:

Az asszimiláció tehát a kultúra kölcsönös cseréjének vagy elterjedésének folyamata, amelynek révén személyek és csoportok közös kultúrához jutnak. Ez az emberek közötti differenciálódás csökkenésének és az egyesülés fokozódásának folyamata.

A csoportkonfliktusokat csökkenti azáltal, hogy az eltérő csoportokat nagyobb, kulturálisan homogén csoportokba olvasztja. Bármi, ami az embereket egy nagyobb csoportba köti, általában csökkenti az emberek közötti rivalizálást és konfliktust. Sherif és Sherif (1953) tanulmánya azt mutatja, hogy még ha nincsenek is valódi különbségek vagy problémák, amelyek miatt harcolni kellene, a konfliktus akkor is hajlamos kialakulni ott, ahol különálló csoportidentitást ismernek el. Az asszimiláció megszüntet néhány, de nem minden lehetséges konfliktusra irányuló nyomást.

Az asszimiláció jelentősége elsősorban abban rejlik, hogy megszünteti a határvonalakat, mivel két, korábban különálló csoport közös identitást vállal. A határvonalak segítik a “bent” és “kint” csoportérzések vagy az etnocentrizmus érzésének kialakulását (az a hozzáállás, hogy a saját kultúra felsőbbrendű másoknál, hogy a saját hiedelmek, értékek és viselkedésmódok helyesebbek másoknál).

A határmeghatározás különböző eszközökkel valósul meg, például külön egyesülésekkel, bizonyos megkülönböztető jelek használatával (tilak a homlokon a hindu férfiaknál és vörös bindi és cérna a hindu nőknél), öltözködési mintával, különleges haj- és szakálltípussal, beavatási szertartásokkal stb. A határok hatásának csökkentésére szisztematikus összekapcsolást javasolnak. A szisztematikus összekapcsolódás egy olyan folyamat, amelynek révén a csoportok elkerülik az elszigetelődést, miközben megőrzik különálló identitásukat.