Autoinokuláció

Az autoinokuláció a latin “autos” és “inoculate” gyökszavakból származik, amelyek jelentése “önbeültetés” vagy “önfertőzés” vagy “valaminek önmagunkból való beültetése”. Az autoinokuláció utalhat mind hasznos orvosi eljárásokra (pl. oltás), mind pedig nem hasznos vagy káros természeti folyamatokra (pl. fertőzés vagy betegség). Az egyik hasznos autoinokulációs orvosi eljárás az, amikor egy személy szervezetéből sejteket távolítanak el, orvosilag megváltoztatják, majd újra beültetik (“beültetik” vagy “megfertőzik”) ugyanabba a szervezetbe vagy személybe, hogy valamilyen diagnosztikai vagy kezelési célt érjenek el. Például az őssejtkezelések során az őssejteket az egyén saját csontvelőjéből nyerik ki, és egy későbbi időpontban újra beültetik (autoinokuláció) ezeket a sejteket, néha az őssejtek megváltoztatása után. Az autoinokuláció alkalmazható a beteg saját egészséges csontvelőjének átültetésére is, miután a beteg felépült a szövetet érintő betegségből. Az autoinokuláció utalhat arra a folyamatra is, amelynek során a vírusok úgy szaporodnak egy szervezeten belül, hogy beültetik magukat a szervezet sejtjeibe, megváltoztatják e sejtek anyagcseréjét, DNS-javítási és replikációs folyamatait, és ezeket a folyamatokat felhasználva szaporodnak és továbbítják magukat az egész szervezetben. Például a szemölcsök és a Molluscum contagiosum terjedhetnek ezzel a módszerrel, ha a szemölcsszöveti sejtek (papillomavírus által megváltoztatott bőrsejtek) mechanikusan a test egy másik részébe kerülnek. A szemölcsnek ez az átvitele vagy autoinokulációja történhet a szervezet egyik részének mechanikus érintésével a másikhoz, súrlódással, amely a fertőzött sejtek egy részét egy külső felületre (vagy egy másik szervezetre) távolítja el, majd a testtel való érintkezéskor ezeket a sejteket máshol újra behurcolja, vagy amikor a szemölcssejtek vagy szövetek a szervezet véráramán keresztül szállítják.