AW ARE

Angliai művészettörténeti tanulmányai után Ann Veronica Janssens a brüsszeli La Cambre Nemzeti Képzőművészeti Iskolába járt. A nyolcvanas évek közepe óta a kísérletezés égisze alá helyezett, egyszerre vizuális és érzékszervi műveket fejlesztett ki, amelyek célja, hogy destabilizálják a térérzékelésünket, és a fényt többé ne eszközzé, hanem tényleges témává tegyék. Korai művei, a “szuperterek”, amelyek a meglévő építészet kiterjesztései, mint például a lyoni Villa Gillet (1989), azt a vágyát illusztrálják, hogy megszüntesse a belső és külső tér közötti szakadékot, és az építészetről alkotott képünket folyékonyabbá tegye a fény keringése révén, amelyet a művész végtelenül sokféle formai lehetőséggel, átlátszó elemek (üveg) és tükröző elemek (tükrök) használatával használna; ez a diffúz anyag lehetővé tette számára, hogy a fényt a színekkel, a füsttel és a térrel szembesítse.

A 2000-es évek elején egy olyan műsort indított útjára, amely számos variációt eredményezett: A Blue, Red and Yellow és a Light Games (2001) átlátszatlan környezetként jelent meg, amelybe a nézők beléphettek, és így színes ködbe merülve találták magukat. Ezt követte a ködök újabb sorozata, mint például a Jamaican Color + 1 for Mlle Justine (2003) és a Mukha d’Anvers (2007). Ettől kezdve a fény, a színek és a köd keveredéséből új, instabil anyagminőségű művek születtek, köztük a Bluette (2006), egy füstből és fényfoltokból álló kék csillag. A fény felhasználásával különböző jelenségekkel kísérletezett: dazzlements (Présentationd’un corps rond 2, 2001), fénybombázások, retinális perzisztencia, szédülés, telítettség, sebesség, villogó fények; a Donut (2003), egy világító trombinoszkóp kiváló példa erre. Janssens művei azonban nem kötődnek semmilyen monumentalitáshoz, ellenkezőleg, az eszközök és a formák minimálisak, egy költői életmű szolgálatában állnak, a látható és a láthatatlan határán játszanak.