Awen

A szó első feljegyzett említése Nennius Historia Brittonum című 796 körüli latin szövegében található, amely részben a walesi szerzetes, Gildas korábbi írásai alapján készült. A kifejezés a “Tunc talhaern tat aguen in poemate claret” (Talhaern, a múzsa atyja akkoriban híres volt a költészetben) kifejezésben fordul elő, ahol az ó-walesi aguen (awen) szó a hatodik századi költőket leíró latin szövegben fordul elő.

A mai formájában a Canu Llywarch Hen-ben (9. vagy 10. század?) is fel van jegyezve, ahol Llywarch azt mondja: “I know by my awen”, ami az ösztönös tudás forrására utal.

Az awen mint költői ihlet és mint az isteni sugallat közötti összefüggésekre a The Book of Taliesin gyakran utal. Különösen szemléletes példát tartalmaznak a következő sorok:

ban pan doeth peir
ogyrwen awen teir

– szó szerint “az ihlet három eleme, amely pompásan jött ki az üstből”, de implicit módon “amely Istentől jött”, mivel a ‘peir’ (üst) jelenthet ‘uralkodót’ is, gyakran ‘Isten’ jelentéssel. A “három elem” itt ügyesen van beledolgozva, mivel az awen-t néha úgy jellemezték, hogy három alosztályból (“ogyrwen”) áll, tehát “a hármas inspiráció ogyrwen-je”, ami talán a Szentháromságra utal.

Giraldus Cambrensis Wales leírásában (1194) “awenyddion”-ként említette az awen által inspiráltakat:

“Vannak bizonyos személyek Cambriában, akiket sehol máshol nem találsz, akiket awenyddionnak, azaz ihletett embereknek neveznek; amikor bármilyen kétséges eseményről kérdezik őket, hevesen felüvöltenek, maguk mellé kerülnek, és mintegy megszállja őket egy szellem. Nem összefüggő módon adják meg a választ arra, amit kérnek; de aki ügyesen megfigyeli őket, sok előszó és sok semmitmondó és összefüggéstelen, bár díszes beszéd után egy-egy szófordulattal megkapja a kívánt magyarázatot: ekkor felriadnak eksztázisukból, mint mély álomból, és mintegy erőszakkal kényszerítik őket, hogy visszatérjenek a saját eszükhöz. Miután válaszoltak a kérdésekre, nem térnek magukhoz, amíg más emberek hevesen fel nem rázzák őket; és nem is emlékeznek az általuk adott válaszokra. Ha másodszor vagy harmadszor kérdezik őket ugyanarról a kérdésről, teljesen más kifejezéseket használnak; talán fanatikus és tudatlan szellemek segítségével beszélnek. Ezeket az ajándékokat általában álmokban adják át nekik: egyeseknek úgy tűnik, mintha édes tejet vagy mézet öntenének az ajkukra; mások azt képzelik, hogy egy írott menetrendet tesznek a szájukra, és ébredéskor nyilvánosan kijelentik, hogy megkapták ezt az ajándékot.

(XVI. fejezet: A nemzet jövendőmondóiról és a megszállott személyekről)

1694-ben a walesi költő, Henry Vaughan írt unokatestvérének, az antikvitáskutató John Aubrey-nak, válaszul arra a kérésre, hogy adjon némi információt a druidaság akkoriban Walesben létező maradványairól, és azt mondta

… az ókori bárdok … semmit sem közöltek a tudásukból, csak a hagyomány útján: Feltételezem, hogy ez az oka annak, hogy nem maradt fenn semmilyen beszámoló, vagy bármilyen maradvány, vagy más emlék az életmódjukról való tanulásukról. Ami a későbbi bárdokat illeti, igen különös beszámolót fogsz kapni róluk. a költészetnek ezt a költői vénáját Awen-nek nevezik, ami a nyelvükön elragadtatást vagy költői őrjöngést jelent & (az igazság az, hogy sokan közülük, akikkel beszélgettem, (ahogy mondhatom) tehetségesek vagy ihletettek vele. Egy nagyon józan, tudós ember (aki már meghalt) azt mondta nekem, hogy az ő idejében volt egy fiatal fiú, akinek apja & anyja nem volt, annyira szegény volt, hogy koldulni kényszerült; de utoljára egy gazdag ember vette fel, aki nagy juhállományt tartott a hegyekben, nem messze attól a helytől, ahol most lakom, aki felöltöztette & és elküldte a hegyekbe, hogy tartsa a juhait. Ott a nyári időben a juhokat követve & a bárányokat nézte, mély álomba zuhant, amelyben azt álmodta, hogy egy szép fiatalembert látott, akinek a fején zöld levelekből álló koszorú volt, & az öklén pedig egy sólyom: egy nyílvesszőkkel teli kosárral a hátán, feléje közeledve (több ütemet vagy dallamot fütyörészve egész úton) att utoljára hagyta a sólymot repülni, amely (azt álmodta) a szájába & belső részébe került, & hirtelen nagy félelemben & megdöbbenve ébredt fel: De olyan költői vénával, vagy költői tehetséggel rendelkezett, hogy otthagyta a juhokat & körbejárta a grófságot, és minden alkalomra dalokat írt, és a leghíresebb bárd lett az egész grófságban a maga idejében.

– Henry Vaughan, John Aubrey-nak írt levelében, 1694. október

.