Ayacucho
Az Ayacuchótól mintegy 25 km-re északra fekvő Pikimachay településen több mint 15 000 éves emberi települések nyomait találták. A régiót 500 és 900 között a Wari-kultúra szállta meg, amely az inka birodalom előtt az Andokban székelő első expanziós birodalomként vált ismertté.
Az Ayacucho vidékét évezredeken át különböző őslakos kultúrák lakták. A korai középkorban (Kr. e. 200 – Kr. u. 600) a Nazca-kultúra délnyugaton telepedett le, és a Warpa-kultúra az Ayacucho régió közepén alakult ki, a Wari-birodalom pedig a Huarpa-kultúrák és a közeli Nasca-kultúra kölcsönhatásaként jött létre a régiók közötti intenzív cserék és a meglévő kulturális hagyományok széles körű felbomlása idején. A középhorizont időszakában (Kr. u. 600-1000), fénykorában a Wari állam uralkodott Peru felföldjének és partvidékének nagy részén, központja a mai Ayacucho (Huamanga) város közelében volt, a Wari lett a legnagyobb uralkodó kultúra az Andok térségében, még az inkák megjelenése előtt. A wari civilizáció Kr. u. 1000 körül összeomlott, a fővárost, Warit elhagyták. A Wari-kultúra végével a késő középkor (Kr. u. 1000 – Kr. u. 1476) kezdetét mondják, míg néhány Wari utáni kultúra tovább fejlődött ebben a korszakban, különösen a tengerparti Peru kultúrái, a késő középkort a népesség csökkenése és jelentős kulturális visszafejlődés jellemzi a perui felföld nagy területein, az Ayacucho régió az egyik leginkább érintett terület lett, a városi tervezés megszűnt, az emberek gyakorlatilag minden várost elhagytak, ha nem is az összeset, és vidéki falvakba szóródtak. Az Ayacucho régióban új törzsi kultúrák alakultak ki – jól elkülönülve a régi waritól -, ezek idővel viszonylag erős, harcias törzsfőnökségek sorává váltak, amelyek a régiót irányították, a gyarmati krónikások szerint ezek a törzsek az inka terjeszkedés kezdetére konföderációvá egyesültek, amelyet a spanyol beszámolók “Chanca konföderációként” emlegetnek, egy szövetség, amelyet a Chanca, Parinacocha, Vilca, Sora és Rucana (Lucana) kultúrák alkottak, más aylu klánok mellett. Heves csaták sorozata után az inkáknak sikerült legyőzniük és meghódítaniuk a chanca konföderációt, és a területet az Inka Birodalomba integrálták, az inkák a Vilcas kultúra területén belül megalapították Vilcashuamant, az Inka Birodalom egyik legnépesebb ismert városát, Vilcas inka tartomány (wamani) fővárosát. Huamanga a régió másik közigazgatási központja volt, amelyet egy Pocra nevű helyen alapítottak.
A spanyol gyarmati alapítást Francisco Pizarro hódító vezette 1540. április 25-én, aki San Juan de la Frontera de Huamanga néven nevezte el. Mivel az övezetben Manco Inca Yupanqui vezette inka lázadók folyamatosan fellázadtak a spanyolok ellen, Pizarro gyorsan benépesítette a települést a Limából és Cuscóból hozott kisszámú spanyolokkal. 1544. május 17-én királyi rendelettel Ayacucho a La Muy Noble y Leal Ciudad de Huamanga (Huamanga legnemesebb és leghűségesebb városa) címet kapta, amely a legmagasabb elnevezés volt a spanyol városelnevezési hierarchiában. A város fő egyetemét 1677. július 3-án alapították San Cristóbal of Huamanga Egyetem néven. Ayacucho a gyarmati korszakban jelentős volt, mivel közigazgatási központ volt, megállóhely Lima és Cuzco között, és a Huancavelicából származó higanybányászok, valamint helyi földbirtokosok lakhelye. 1825. február 15-én Simón Bolívar Ayacuchóra változtatta a város nevét, átnevezve azt a történelmi ayacuchói csata után.
1825. február 15-én Simón Bolívar megváltoztatta a város nevét Ayacuchóra. A csatatéren látott sok áldozat láttán a polgárok a területet Ayakuchunak nevezték el, az aya jelentése “halott”, a kuchu pedig “sarok” Ayacucho quechua nyelven. Az ayacuchói csata volt az utolsó fegyveres összecsapás a spanyol hadsereg (amelyet főként perui meszticek és őslakosok alkottak) és a függetlenek között a perui függetlenségi háború alatt, és a függetlenek győzelme biztosította a függetlenséget. A csata a közeli La Quinua pampákon alakult ki 1824. december 9-én. A függetlenségpárti erőket Antonio José de Sucre, Simón Bolívar hadnagya vezette. José de la Serna e Hinojosa alkirály megsebesült, és a csata után José de Canterac második főparancsnok aláírta a rojalista hadsereg végső kapitulációját. A független győzelem megpecsételte Peru és Dél-Amerika függetlenségét. La Paz, amely ma Bolívia kormányának székhelye, e csata után hasonlóan átnevezték La Paz de Ayacuchóra.
A város ugyan új nevet és némi hírnevet szerzett, de a függetlenséget követően a gazdaság hanyatlott. Voltak kísérletek a város szerencséjének felvirágoztatására, egy tervezett vasúti összeköttetéssel a perui hálózathoz, de a vonal Huancavelicában ért véget. Ezt követően 1968-ban autópályát építettek. A város gazdasága a mezőgazdaságon és a könnyűiparon alapul, beleértve a textil-, fazekas-, bőr- és filigránárut. Regionális turisztikai célpont, amely a gyarmati korban épült 33 templomáról és a közeli La Quinua csatatérről ismert, ahol 1824-ben az ayacuchói csatát vívták. A San Cristóbal Egyetemet 1959-ben nyitották meg újra. A város lakossága növekedni kezdett, de a régiót destabilizáló erőszakos politikai zavargások sokakat elvándorlásra kényszerítettek.
1980-ban a Fényes Ösvény (Sendero Luminoso) nevű szélsőbaloldali terrorszervezet Ayachuchót használta bázisként a perui kormány elleni kampányához, 1982-ben még az ayacuchói börtön elleni támadást is megrendezték. A kampány elhalványult, miután a vezető Abimael Guzmán Reynosót 1992-ben elfogták és börtönbe zárták. Az Ayacucho által vezetett régió vidéki és az egyik legszegényebb az egész országban. Az elmúlt 15 év békéjével a lakosok keményen dolgoznak az életkörülmények javításán és a munkahelyek vonzásában.