Az alkotmány 4. cikke Összefoglaló –

Az Egyesült Államok alkotmánya a világ legrégebbi, még mindig aktívan használt alkotmánya, amelyet 1787-ben írtak, és 1788-ban ratifikáltak hivatalosan. A valaha írt egyik legsikeresebb alkotmánynak tartják, amely 7 különböző, cikkelyeknek nevezett fő részt tartalmaz, és hosszú fennállása alatt 27 módosítást halmozott fel. Az amerikai alkotmány 4. cikke az országon belül a különböző államok szerepével és felelősségével foglalkozik, ami a megírás idején fokozott jelentőséggel bírt, tekintettel az államok megnövekedett hatalmára a polgárháború előtti korszakban. A 4. cikk 4 különböző szakaszt tartalmaz, amelyek az államok és kötelességeik különböző aspektusait részletezik, némelyik tovább van osztva külön bekezdésekre vagy záradékokra. 1. szakasz

1. szakasz

Az 1. szakasz előírja, hogy minden állam tiszteletben tartja és elfogadja egymás közjogi aktusait, feljegyzéseit és bírósági eljárásait. Továbbá felhatalmazza a Kongresszust arra, hogy általános, széles körű jogszabályokat hozzon annak biztosítására, hogy a közokiratokat, nyilvántartásokat és bírósági eljárásokat az államhatárok között hogyan tiszteljék. Ez létfontosságú rendelkezés volt, mivel addig az eredeti Szövetségi Cikkelyek alatt, és különösen a függetlenségi háború korai szakaszában sok volt a viszály és a széthúzás az államok között. Az egyes államok pénzt nyomtattak, egymással ellentétes kormányzati formák szerint működtek, és nagyon eltérő kultúrával és gazdasággal rendelkeztek. Az államok uniója csak akkor működhetett volna, ha az együttműködés és a tisztelet szellemét egy központi kormányzat, ebben az esetben konkrétan a törvényhozás irányító keze alatt tartják fenn.

2. szakasz

1. szakasz

Az 1. szakasz garantálta, hogy minden állampolgár minden államban ugyanazokkal a kiváltságokkal és mentességekkel rendelkezik. Ez az egyes állampolgároknak ugyanazokat az alapvető jogokat és szabadságokat ígérte, amikor más államokba utaztak, és megtiltotta, hogy más államok diszkriminálják őket.

2. szakasz

A 2. szakasz egy kiadatási rendelkezés az államok számára, amely előírja, hogy a bűnözőt abból az államból, ahová menekült, vissza kell szolgáltatni abba az államba, ahol a bűncselekményét elkövette. Az állam, ahová a bűnöző menekült, nem tagadhatta meg a bűnöző átadását, ami szükséges rendelkezés a törvény és a rend fenntartásához egy egyébként szabad társadalomban.

3. klauzula

A 3. klauzula a szökevény rabszolga klauzula néven ismert, és megtiltja a rabszolgáknak, hogy szolgaságukból úgy szökjenek ki, hogy államukból egy másik államba menekülnek, még akkor is, ha az az állam, ahová menekültek, tiltotta a rabszolgaságot. Annak az államnak a hatóságai, ahonnan a rabszolga elmenekült, kötelesek voltak visszaadni őt eredeti tulajdonosának. Az 1865-ben elfogadott 13. módosítás azóta elavulttá tette ezt a záradékot, mivel eltörölte a rabszolgaságot és a kényszerszolgaság minden formáját, kivéve az elítélt bűnöző büntetésének esetét.

3. szakasz

1. szakasz

Az 1. szakasz lehetővé teszi új államok felvételét az Egyesült Államokba, ami szükséges rendelkezés volt, tekintettel sok amerikai gyarmatosító gyors nyugati terjeszkedésére. Ha azonban egy új államot meglévő államok egyesüléséből akartak létrehozni, vagy ha egy államot egy másik állam határán belül akartak létrehozni, mind a Kongresszusnak, mind az adott állam törvényhozóinak jóvá kellett hagynia az intézkedést. Bár az e záradékban felvázolt eljárást az Egyesült Államok összes államának megalakulása során nagyrészt következetesen követték, 1863-ban, amikor Nyugat-Virginiát a meglévő Virginia államból alakították meg, csak gyengén alkalmazták. Ebben az időszakban, amikor az Egyesült Államok a polgárháború közepén állt, Virginia nyugati hegyvidéki régiójának lakói, akik határozottan ellenezték a rabszolgaságot, petícióban kérték Abraham Lincolnt, hogy alakítson külön államot Virginiától. Míg az intézkedés elnyerte a Kongresszus megmaradt részének jóváhagyását, miután a konföderációs államok elszakadtak, az éppen lázadásban lévő virginiai törvényhozásban esélye sem volt a jóváhagyásra. A Virginia állambeli Wheeling városában összeült egy sietve megalakított ideiglenes “Virginia” törvényhozás, és hivatalosan jóváhagyta az állam megalakulását, technikailag teljesítve az alkotmány azon követelményét, hogy mind az államnak, mind a Kongresszusnak jóvá kellett hagynia egy új állam megalakítására irányuló intézkedést a saját határain belül. Az, hogy ez teljesítette-e az ebben a záradékban megfogalmazott követelményeket, a mai napig vita tárgyát képezi.

2. záradék

A 2. záradék a Kongresszus hatáskörébe utal minden, az Egyesült Államok tulajdonában lévő területet vagy más tulajdont, azzal a joggal, hogy törvényeket és rendeleteket fogadjon el azok irányítására. A Kongresszus továbbá jogot kap arra is, hogy rendelkezzen az Egyesült Államok tulajdonában lévő bármely terület vagy vagyon felett. Ha például az Egyesült Államok el kívánta volna adni a francia Bonaparte Napóleontól a Louisiana-vásárlás során megvásárolt területet egy másik külföldi országnak, akkor ehhez minden joga meglenne.

4. szakasz

A 4. szakasz előírja a Kongresszus számára, hogy az ország minden államának köztársasági államformát garantáljon. Mind a meglévő, mind az újonnan alakult államokat megvédték egy potenciálisan zsarnoki kormány hatalomátvételétől, amely állami szinten elnyomná a jogaikat. Fontos megjegyezni, hogy ez egy átfogó rendelkezés, és nem ad konkrét iránymutatásokat arra vonatkozóan, hogy a Kongresszus hogyan valósítsa meg ezt, ami arra utal, hogy az egyes államok felelőssége, hogy kialakítsák kormányukat. A kongresszus ezzel szemben közvetettebb szerepet játszana: egyszerűen ellenőrizné, hogy az állam kormánya valóban köztársasági államforma-e, majd jóváhagyná és felvenné az államot az országba.

A 4. szakasz garantálja továbbá minden állam védelmét az invázióval szemben, ami szükséges rendelkezés volt, tekintettel a függetlenségi háború első napjait jellemző széttagolt háborús erőfeszítésekre. Miközben az új-angliai gyarmatok közül sokan, különösen Massachusetts, 1775-ben a lexingtoni, a concordi és a bunker hill-i csatával hadiállapotban találták magukat, a többi gyarmat közül sokan ragaszkodtak ahhoz, hogy nem álltak háborúban Angliával, és nem voltak hajlandók a massachusettsi konfliktust az összes gyarmat közös, legitim háborújaként elismerni. Ha a 13 gyarmat – most már államok – szövetsége fenn akart maradni háború idején, a szövetségi kormánynak egyesülnie kellett, és garantálnia kellett mindannyiuk biztonságát

Végezetül a 4. szakasz garantálja az egyes államok biztonságát a belső erőszakkal szemben a törvényhozás vagy a végrehajtó hatalom hatáskörében, ha a törvényhozás nem tudott időben összeülni a helyzet eloszlatására. A 4. szakasznak ez a része az alapja annak, hogy a szövetségi kormányzat beavatkozott a hatvanas évek polgárjogi korszakára jellemző polgári zavargásokba.

https://constitution.congress.gov/

http://totallyhistory.com/

https://www.thefacultylounge.org/