Az alma történetének feltárása a vad eredetétől

Az Európa- és Nyugat-Ázsia-szerte talált ősi, tartósított almamagvak legújabb régészeti leletei a történelmi, paleontológiai és a közelmúltban közzétett genetikai adatokkal együtt egy lenyűgöző új narratívát mutatnak be az egyik legismertebb gyümölcsünkről. Ebben a tanulmányban Robert Spengler, a Max Planck Institute for the Science of the Human History munkatársa végigköveti az alma történetét vad eredetétől kezdve, és megállapítja, hogy eredetileg az ősi megafauna terjesztette el, majd később a Selyemút mentén folytatott kereskedelem során terjedt el. Ezek a folyamatok tették lehetővé a ma ismert fajták kialakulását.

Az alma vitathatatlanul a világ legismertebb gyümölcse. Világszerte termesztik mérsékelt égövi környezetben, és története mélyen összefonódott az emberiséggel. A nagy piros gyümölcsök ábrázolásai a klasszikus művészetben bizonyítják, hogy a háziasított alma már több mint két évezreddel ezelőtt is jelen volt Dél-Európában, és a régészeti lelőhelyekről származó ősi magvak arról tanúskodnak, hogy az emberek több mint tízezer éve gyűjtik a vadon termő almát Európa-szerte és Nyugat-Ázsiában. Bár egyértelmű, hogy az emberek évezredeken át szorosan fenntartották a vad almapopulációkat, a háziasítás folyamata, vagyis az emberi művelés alatti evolúciós változás e fák esetében nem világos.

Más genetikai vizsgálatok a közelmúltban kimutatták, hogy a modern alma legalább négy vad almapopuláció hibridje, és a kutatók feltételezik, hogy a Selyemút kereskedelmi útvonalai voltak felelősek e gyümölcsök összehozásáért és hibridizációjukért. Az alma régészeti maradványait tartósított magvak formájában találták meg Eurázsia-szerte, és ezek a felfedezések alátámasztják azt az elképzelést, hogy a gyümölcs- és diófák egyike voltak azoknak az áruknak, amelyek ezeken a korai kereskedelmi útvonalakon közlekedtek. Spengler a közelmúltban a University of California Press gondozásában megjelent, Fruit from the Sands című könyvében foglalta össze a Selyemúton termesztett növényekre vonatkozó archeobotanikai és történelmi bizonyítékokat. Az alma mélyen kötődik a Selyemúthoz – a modern alma genetikai anyagának nagy része az ősi kereskedelmi útvonalak szívében, a kazahsztáni Tien Shan-hegységben keletkezett. Továbbá a cserefolyamat okozta azokat a hibridizációs eseményeket, amelyekből a terménypiacainkon kapható nagy, piros, édes gyümölcsök keletkeztek.

A kutatók számára fontos kérdés annak megértése, hogyan és mikor fejlődtek ki az almafák a nagyobb gyümölcsök előállítására, mivel úgy tűnik, hogy a gyümölcsfák nem ugyanazon az úton haladtak a háziasítás felé, mint más, jobban megismert növények, például a gabonafélék vagy a hüvelyesek. Számos különböző vadon élő és antropogén erő gyakorol szelekciós nyomást a szántóföldjeinken termesztett növényekre, és nem mindig könnyű rekonstruálni, hogy milyen nyomás milyen evolúciós változásokat okozott. Ezért a modern és fosszilis növények evolúciós feldolgozásának vizsgálata segíthet a tudósoknak a háziasítás folyamatának értelmezésében. A húsos, édes gyümölcsök azért fejlődnek, hogy vonzzák az állatokat, hogy aztán megegyék és elterjesszék magjaikat; a nagy gyümölcsök kifejezetten azért fejlődnek, hogy vonzzák a nagytestű állatokat, hogy szétszórják őket.

A nagy gyümölcsök az ősi megafauna vonzására fejlődtek ki

Míg a háziasítással foglalkozó legtöbb tudós arra az időszakra összpontosít, amikor az ember először kezd el termeszteni egy növényt, ebben a tanulmányban Spengler a vadonban zajló folyamatokat vizsgálja, amelyek előkészítették a háziasítást. Spengler azt sugallja, hogy a nagy gyümölcsök vadonban zajló evolúciós folyamatának megértése segít megérteni a háziasításuk folyamatát. “Látva, hogy a gyümölcsök evolúciós alkalmazkodást jelentenek a magok szétszóródásához, a gyümölcsök evolúciójának megértéséhez a kulcs annak megértésében rejlik, hogy a múltban milyen állatok ették a gyümölcsöket” – magyarázza.”

Az almafélék (Rosaceae) családjába tartozó sok gyümölcsös növénynek, például a cseresznyének, a málnának és a rózsának kicsi a termése. Ezeket az apró gyümölcsöket könnyen lenyelik a madarak, amelyek aztán szétszórják a magjaikat. A család egyes fái, például az alma, a körte, a birs és az őszibarack azonban a vadonban úgy fejlődtek ki, hogy túl nagyok lettek ahhoz, hogy a madarak szétszórják a magjaikat. Fosszilis és genetikai bizonyítékok bizonyítják, hogy ezek a nagy gyümölcsök több millió évvel azelőtt fejlődtek ki, hogy az ember elkezdte volna őket termeszteni. Kinek a vonzására fejlődtek ki ezek a nagy gyümölcsök?

A bizonyítékok arra utalnak, hogy a nagy gyümölcsök evolúciós alkalmazkodással vonzzák a nagytestű állatokat, amelyek meg tudják enni a gyümölcsöket és szét tudják szórni a magokat. Bizonyos nagytestű emlősök, például a medvék és a háziasított lovak ma is esznek almát és terjesztik a magokat. Az utolsó jégkorszak vége előtt azonban sokkal több nagytestű emlős volt az európai tájakon, például vadlovak és nagytestű szarvasok. A bizonyítékok arra utalnak, hogy az alma nagy termést hozó vadon élő rokonainak magterjedése az elmúlt tízezer évben gyenge volt, mivel ezen állatok közül sokan kihaltak. Az a tény, hogy a vadon élő almapopulációk a jelek szerint a jégkorszak jégkorszaki refugiális zónáit térképezik fel, arra utal, hogy ezek a növények eredeti magterjesztőik hiányában nem vándoroltak nagy távolságokra vagy nem telepedtek meg új területeken.

A Selyemút mentén folytatott kereskedelem valószínűleg lehetővé tette a ma ismert alma kialakulását

A vad almafa populációk az utolsó jégkorszak vége után elszigetelődtek, amíg az emberek el nem kezdték szállítani a gyümölcsöket Eurázsián keresztül, különösen a Selyemút mentén. Miután az emberek újra kapcsolatba hozták egymással ezeket a facsaládokat, a méhek és más beporzók végezték el a további munkát. Az így létrejött hibrid utódok nagyobb gyümölcsökkel rendelkeztek, ami a hibridizáció gyakori eredménye. Az emberek észrevették a nagyobb gyümölcsű fákat, és ezt a tulajdonságot oltással és a legkedveltebb fák dugványainak ültetésével rögzítették. Így a ma ismert alma elsősorban nem a legkedvezőbb fákból származó magok kiválasztásának és szaporításának hosszú folyamatával, hanem hibridizációval és oltással alakult ki. Ez a folyamat viszonylag gyors lehetett, és egy része valószínűleg nem volt szándékos. Az a tény, hogy az almafák hibridek és nem “megfelelően” háziasítottak, az oka annak, hogy gyakran kapásfát kapunk, amikor almamagot ültetünk.

Ez a tanulmány megkérdőjelezi a “háziasítás”‘ definícióját, és megmutatja, hogy nincs egy egy cipőben járó modell az emberi művelés alatti növényfejlődés magyarázatára. Egyes növények esetében a háziasításhoz évezredekig tartó termesztés és az ember okozta szelekciós nyomás kellett – más növények esetében a hibridizáció okozott gyors morfológiai változásokat. “A háziasítás folyamata nem minden növény esetében azonos, és még mindig nem sokat tudunk a folyamatról a hosszú generációs fák esetében” – jegyzi meg Spengler. “Fontos, hogy a növények domesztikációjának tanulmányozásakor az egynyári fűfélék, például a búza és a rizs fölé tekintsünk. Több száz más háziasított növény van a bolygón, amelyek közül sokan más utat jártak be a háziasítás felé”.” Végső soron úgy tűnik, hogy a konyhában lévő alma a kihalt megafaunáknak és a Selyemút kereskedőinek köszönheti létét.