Az antitest izotípusok
Az antitestek immunglobulin (Ig) molekulák, amelyek 2 nagy nehéz láncból (egyenként ~55 kDa) és 2 kis könnyű láncból (egyenként ~25 kDa) állnak. A nehéz láncok szulfhidrilkötésekkel kapcsolódnak a könnyű láncokhoz, Y alakú szerkezetet alkotva. Az Y szára tartalmazza az állandó régiót (Fc), az Y két tüskéje pedig a változó régiót (Fab). A Fab kölcsönhatásba lép az antigénnel, és ezért minden egyes antitesthez egyedi, míg az Fc minden antitesthez közös, és kölcsönhatásba lép az immunrendszerrel. A nehézláncok Fc-része határozza meg az antitestek osztályát, amelyekből az emlősökben öt létezik: IgG, IgA, IgM, IgD és IgE. Az osztályok biológiai tulajdonságaikban, más néven effektor funkcióikban és funkcionális lokalizációjukban különböznek, hogy biztosítsák az adott antigénre adott megfelelő immunválaszt.
Az immunglobulinok izotípusai
Az IgG a legnagyobb mennyiségben keringő antitest, az összes antitest 80%-át és a szérumban található antitestek 75%-át teszi ki. Az IgG biztosítja a kórokozókkal szembeni antitest alapú immunitás többségét. Az IgG 4 al-izotípusra osztható, mindegyiknek saját effektor funkciója van.
Az IgA egy dimer antitest, amely jelen van a légúti, gyomor-bélrendszeri és urogenitális traktus nyálkahártyájának váladékában, a nyálban, könnyben, verejtékben, tejben, valamint a szérumban. Az IgA védi a nyálkahártya felszínét azáltal, hogy semlegesíti a bakteriális toxinokat és gátolja a hámsejtekhez való tapadást. Az IgA 2 al-izotípusra osztható.
Az IgM a legnagyobb antitest, öt Y szerkezetű, melyeket az Fc régióik körkörös elrendezésben kötnek össze. Az IgM a B-sejtek felszínén fejeződik ki és jelen van a szérumban, a vérben lévő antitestek kb. 10 %-át teszi ki.
Az IgD monovalens, a B-limfociták felszínén található, és a monomer IgM-mel együtt antigénreceptorként szolgál a B-sejtek aktiválásához.
Az IgE monomer antitest, amely az összes szérumantitestnek mindössze 0,002 %-át teszi ki. Az IgE a szöveti sejtekhez, különösen a hízósejtekhez kötődik, és allergiás reakciókhoz társul.
| Név | Típusok | leírás |
| IgG | 4 | Főbb Ig a szérumban, placental transfer CDC (hIgG3>hIgG1>hIgG2>hIgG4; mIgG2a>mIgG1) ADCC (hIgG1≥hIgG3>hIgG2≥IgG4; mIgG2a>mIgG1) |
| IgM | 1 | Harmadik leggyakoribb szérum Ig, az első Ig, ami létrejön Jó CDC, gyenge ADCC |
| IgA | 2 | Fő osztály a váladékban, második leggyakoribb szérum Ig monomer a szérumban, dimer a váladékban Nincs CDC, gyenge ADCC |
| IgE | 1 | A legkevésbé gyakori szérum Ig, részt vesz az allergiás reakcióban Erős kötődés a bazofilok Fc receptoraihoz, nincs CDC |
Izotípusváltás
Az antitestváltás során az antitest nehézláncának Fc része egyik izotípusról vagy osztályról a másikra változik. Mivel a Fab-régió, és így az antigénspecificitás változatlan marad, az izotípusváltás lehetővé teszi az antitest azon képességének megváltozását, hogy kölcsönhatásba lépjen az immunrendszer különböző effektor molekuláival. Az osztályváltó rekombináció egy biológiai mechanizmus, amely az aktivált B-sejtekben zajlik, és amelyet a citokinek váltanak ki.A keletkező izotípus attól függ, hogy milyen citokinek vannak jelen a B-sejtek környezetében. Az osztályváltás csökkentheti vagy erősítheti az effektor funkciókat, amelyek közé tartozik a komplementfüggő citotoxicitás (CDC), az antitestfüggő celluláris citotoxicitás (ADCC) és az antitestfüggő sejtfagocitózis (ADCP).