Az asszertív viselkedés receptje | Psychology Today – Dél-Afrika

Az asszertivitás létfontosságú szociális készség és az érzelmi intelligencia alapvető összetevője. Mivel az interperszonális konfliktusok gyakoriak az életben, szükségünk van egy hatékony módszerre az ilyen helyzetek kezelésére, és az asszertív viselkedés ez a módszer.

Az ok a következő: Amikor két ember szükségletei konfliktusba kerülnek, semmilyen megoldás nem lehet megfelelő, hacsak nem foglalkoznak mindkét szükségletcsoporttal, legalábbis bizonyos mértékig – és ez az, amiről az asszertivitás szól. Nem jelenti azt, hogy mindkét ember megkapja, amit akar, de azt jelenti, hogy megpróbálják elismerni, tiszteletben tartani és megpróbálják kielégíteni mindkét ember szükségleteit, miközben ügyelnek arra, hogy ne rontsák a helyzetet.”

A konfliktusra adott Goldilocks-válasz

A konfliktusra adott lehetséges válaszok egy spektrumon helyezkednek el. Az egyik véglet az agresszív viselkedés, amelyben a személy úgy viselkedik, mintha csak az ő érzései és céljai lennének fontosak, és a másik ember igényei nem számítanak. (Ez mind a fizikai, mind a verbális agresszióra igaz.)

A másik véglet az alárendelt vagy passzív viselkedés, amelyben az egyén úgy viselkedik, mintha csak a másik személy érzései és céljai lennének fontosak, és a saját igényei nem számítanának. Az alárendelt személy lehet, hogy nem hisz ebben, de úgy viselkedik, mintha így lenne, mivel nem tesz semmit a saját céljainak előmozdítása érdekében. Az alárendelt viselkedés lehet megfélemlítés és félelem eredménye, de gyakran a bántalmazás veszélye kevésbé a külső valóságban, mint inkább a személy elméjében rejlik.

A spektrum közepe – a Goldilocks-zóna – az asszertív viselkedésből áll. Az asszertivitás során a személy úgy viselkedik, mintha mind a saját, mind a másik személy igényei érvényesek és fontosak lennének, ezért törekedni kell a dolgok megoldására. A kiegyenlítettség e tulajdonsága miatt a fair szó gyakorlatilag az asszertivitás szinonimája, mert ez a fajta viselkedés egyszerre igazságos másokkal és önmagával szemben is.

Itt egy ábra a konfliktusra adott lehetséges válaszok spektrumáról:

Az agresszió problémájának megoldása ugyanaz, mint a passzivitás problémájának megoldása: asszertív viselkedés. Ezért az asszertivitás tréning mindkét klienstípus esetében a terápia központi eleme. Mindkét csoportnak ugyanannak a spektrumnak a közepe felé kell haladnia, bár ellentétes végekről indulnak.

Terapeutaként azt tapasztaltam, hogy a spektrum mindkét végén lévő kliensek félnek az ellenkező oldaltól. Azok az emberek, akiknek problémáik vannak az agresszióval, általában attól félnek, hogy gyengének tartják őket, ami szerintük azt eredményezi, hogy megtapossák őket. Azok az emberek, akiknek a passzivitással vannak problémáik, általában attól félnek, hogy tolakodónak, önzőnek és bunkónak tartják őket, amiről azt hiszik, hogy mások haragudni fognak rájuk.”

Egyik félelem sem őrültség – mindkettőnek van némi létjogosultsága. Ha a konfliktusra adott lehetséges válaszok valóban csak kétféleképpen léteznének, akkor ez a dilemma megoldhatatlan lenne. Szerencsére, ha túllépünk a fekete-fehér gondolkodáson, vannak olyan lehetőségek, amelyek a különböző összetevők kiegyensúlyozott keverékét foglalják magukban. A konfliktusokkal kapcsolatos viselkedés területén a szürke az asszertivitást jelenti.”

A méltányosság kétoldalúsága azt jelenti, hogy az asszertivitás definícióinak ötvözniük kell az önmagunk és mások tiszteletét. Két jó definíció a következő: “kiállni magunkért anélkül, hogy a másikat lökdösnénk”, és “kimondani, amit mondani akarunk anélkül, hogy a másikat fenyegetnénk vagy megsértenénk” (Shapiro, 2015; 2020).

Nonverbális viselkedés

Az önérvényesítés nonverbális aspektusa legalább olyan fontos, mint a szavaink. Az asszertivitás testbeszéde a nyugalom és az erő kombinációját fejezi ki. A mély, lassú lélegzetvétel segít abban, hogy a középpontban maradjunk. Íme a recept nonverbális összetevői:

• Álljunk egyenesen és magasan, hátrahúzott vállakkal, vagy üljünk jó testtartással.
• Ha állunk, a lábunkat tegyük a földre egymástól körülbelül 15 centire.
• Ha gesztikulálunk, tartsuk nyitva a kezünket – ne mutogassunk vagy szorítsuk ökölbe a kezünket.
• Nézzünk közvetlenül a szemünkbe (a legtöbb kulturális csoportban; vannak kivételek).
• Viseljen őszinte, komoly arckifejezést, nem feltétlenül mosolyogva, de nem is mogorván.
• Beszéljen olyan hangon, amely nem túl hangos és nem túl halk.
• Ne támadja meg és ne engedje át a személyes teret (lásd alább).

Agresszív emberek jellemzően előrehajolnak és behatolnak a másik ember terébe. Az engedelmes emberek jellemzően visszahúzódnak és hagyják, hogy a másik behatoljon a terükbe. Az asszertív emberek egyenletes, mérsékelt távolságot tartanak a másik személytől, miközben azt közvetítik, hogy nem tolakodnak a másik terébe, és nem engedik, hogy a sajátjukba behatoljanak.”

Az asszertív hangnem őszinteséget és esetleg intenzitást közvetít, de nem fenyegetést vagy tiszteletlenséget. A hanghordozásunknak azt kell közvetítenie, hogy a kérdés fontos számunkra, és talán azt is, hogy idegesek vagyunk, de nem szabad ellenségességet vagy dominanciakísérletet kifejeznie. A félbeszakítás kizárt; hagyjuk a másikat beszélni. Az intenzitás hatékony típusa azt közvetíti, hogy valóban azt akarjuk, hogy a másik személy megértse az álláspontunkat, nem pedig azt, hogy megpróbáljuk őt félreállítani.

Az elmondandó szavak

Az asszertív beszéd információt ad a másik személynek a konfliktussal kapcsolatos tapasztalatainkról. Ez az információ négy fő típusba sorolható:

1. Megismerés: a helyzetről alkotott véleményünk. Például: “Nem tudtam, hogy ennyire fontos neked a velük való találkozás; amikor legutóbb beszéltünk, az volt a benyomásom, hogy eleged van belőlük.”

2. Érzelem: mit érzünk a helyzetről. Például: “Nem szeretem, ha egy érthető hiba miatt így kritizálnak; feldühít.”

3. Motiváció: mit szeretnénk elérni az eredménytől. Például: “A jövő hét rossz nekem, de ha a következő héten látni akarod őket, rendben – és kérlek, ne viselkedj úgy, mintha valami szörnyűséget csináltam volna.”

4. Javasolt terv: ötletek a konfliktus megoldására. Például: “Mivel lemondtam, visszahívom őket, hogy átütemezzük; és nagyra értékelném, ha bocsánatot kérnél, amiért így kritizáltál.”

Konfliktushelyzetekben az “Én-nyilatkozatok” általában jobban működnek, mint a “Te-nyilatkozatok”. Az Én-nyilatkozatok elmondják a másiknak, hogy honnan indulunk ki, ami fontos információ a számára. A Te- nyilatkozatok valamilyen – általában negatív – állítást tesznek a konfliktusban résztvevő másik személyről. Ezek a kijelentések általában még dühösebbé teszik a másik személyt, és rontják a helyzetet.

Az I-Statements általában pontosabbak, mint a You-Statements. A saját tapasztalataink szakértői vagyunk, de nem tudunk mindent arról, hogy a többi ember miért teszi azt, amit tesz, ezért a legjobb, ha kihagyjuk a jellemükre vonatkozó ítéleteket.

Nem kell konkrétnak és merevnek lennünk ebben a megkülönböztetésben: Az “én” szó szó szerint nem szükséges – “felzaklat, amikor ___________” egy én-állítás -, és a “te” szó sem tilos, amíg a másik személy egy konkrét cselekedetére utal, nem pedig arra, amit “mindig” vagy “soha” nem tesz. A lényeg az, hogy az asszertív kommunikáció azt jelenti, hogy a konfliktusban a másik személyre vonatkozó ítélkező kijelentések helyett a saját álláspontunkat kell verbalizálnunk.

Ezt az álláspontot nehéz lehet megfogalmazni egy bonyolult, érzelmi helyzet közepette. Íme egy hasznos tipp: Nem kell mindent kitalálnunk, elég, ha lépésről lépésre haladunk a dolgok felé, és I-kijelentéseket teszünk arról, amit tudunk. Például:

• “Fogalmam sincs, mi vezetett ehhez a jelenethez, de nagyon felzaklatott, ami történt.”
• “Lehet, hogy valamit nem értek, de nekem így néz ki a helyzet.”
• “Nem tudom, mi a megoldás, de nem lehet rendben, hogy ennyire lekicsinylőnek érzem magam.”
• “Lehet, hogy igazad van a __________, de szükségem van arra, hogy beleszólhassak az esemény terveibe.”

A passzív kommunikációs stílus nem működik, mert nem jut el az üzenetünk. Az agresszív stílus nem működik, mert félelmet és dühöt okoz, ami akadályozza a problémamegoldást. Az interperszonális konfliktusok nagyon nehezek lehetnek, de az asszertív kommunikációnak van a legnagyobb esélye arra, hogy jobbá tegye a dolgokat, és a legkisebb esélye arra, hogy rontja a helyzetet.