Az indiai banki tevékenységet szabályozó rendeletek

A bankrendszert Indiában az Indiai Központi Bank (RBI) szabályozza az 1949-es bankszabályozási törvény rendelkezései alapján. Az alábbiakban az országban a banki tevékenységet szabályozó szabályozás néhány fontos aspektusát, valamint az indiai banki tevékenységgel kapcsolatos RBI körleveleket vizsgáljuk meg.

Kockázati korlátok

A bank egyetlen hitelfelvevőnek történő hitelnyújtása a bank tőkealapjának (1-es és 2-es szintű tőke) 15%-ára korlátozódik, ami infrastrukturális projektek esetében 20%-ra bővíthető. Csoportos hitelfelvevők esetében a hitelnyújtás a bank tőkéjének 30%-ára korlátozódik, amely infrastrukturális projektek esetében 40%-ra is kiterjeszthető. A hitelezési korlátok a bank igazgatótanácsának jóváhagyásával további 5%-kal bővíthetők. A hitelezés magában foglalja mind az alapalapú, mind a nem alapalapú kitettséget.

Készpénztartalékráta (CRR) és kötelező likviditási ráta (SLR)

A bankoknak Indiában a nettó látra szóló és esedékes kötelezettségeik (NDTL) legalább 4%-át készpénz formájában kell tartaniuk az Indiai Központi Banknál. Ezek jelenleg nem kamatoznak. A CRR-t kéthetente kell fenntartani, míg a napi fenntartás a kötelező tartalékok legalább 95%-át kell, hogy elérje. A napi fenntartás elmulasztása esetén a büntetés a mulasztás napjainak száma után alkalmazott banki kamatláb 3%-a, szorozva azzal az összeggel, amellyel az összeg elmarad az előírt szinttől.

A CRR-en felül az NDTL legalább 22%-át és legfeljebb 40%-át, az úgynevezett SLR-t arany, készpénz vagy bizonyos jóváhagyott értékpapírok formájában kell fenntartani. A többlet SLR-állomány felhasználható az RBI-tól egynapos hitelfelvételre a marginális rendelkezésre állási hitelkeret (MSF) keretében. Az MSF keretében felszámított kamat 100 bázisponttal magasabb, mint a repókamatláb, és a felvehető összeg az NDTL 2%-ára korlátozódik. (Ha többet szeretne megtudni arról, hogyan határozzák meg a kamatlábakat, különösen az Egyesült Államokban, olvasson többet arról, hogy ki határozza meg a kamatlábakat.)

Céltartalékképzés

A nem teljesítő eszközöket (NPA) 3 kategóriába sorolják: nem megfelelő, kétséges és veszteséges. Egy eszköz akkor válik nemteljesítővé, ha a lejáratú hitelek esetében 90 napnál hosszabb ideig nem történt kamat- vagy tőketörlesztés. A nem szabványos eszközök azok az eszközök, amelyek 12 hónapnál rövidebb ideje nemteljesítő eszköz státuszban vannak, és ennek lejárta után a kétes eszközök kategóriájába kerülnek. A veszteséges eszköz olyan eszköz, amelynél a bank vagy a könyvvizsgáló nem számít visszafizetésre vagy megtérülésre, és általában a könyvekből kerül leírásra.

A nem megfelelő eszközökre a fedezett hitelek esetében a fennálló hitelösszeg 15%-ának, a fedezetlen hitelek esetében a fennálló hitelösszeg 25%-ának megfelelő céltartalékot kell képezni. A kétes eszközök esetében a fedezett hitelrészre képzett céltartalék az egy évnél rövidebb ideje fennálló NPA-k esetében a fennálló hitelösszeg 25%-a, az egy és három év között fennálló NPA-k esetében 40%-a, a három évnél régebben fennálló NPA-k esetében 100%-a, míg a fedezetlen hitelrész esetében 100%-a.

A standard eszközökre is céltartalékot kell képezni. A mezőgazdaság és a kis- és középvállalkozások esetében a céltartalékképzés 0,25%, a kereskedelmi ingatlanok esetében 1% (lakáscélú ingatlanok esetében 0,75%), míg a többi szektor esetében 0,4%. A standard eszközökre képzett céltartalékok nem vonhatók le a bruttó NPA-kból a nettó NPA-k kiszámításához. A fedezetlen devizakitettséggel rendelkező vállalatoknak nyújtott hitelek esetében a standard céltartalékon felüli további céltartalékképzésre van szükség.

Kiemelt szektorbeli hitelezés

A kiemelt szektor nagyjából a mikro- és kisvállalkozásokat, valamint a mezőgazdasággal, az oktatással, a lakásépítéssel és az alacsony jövedelmű vagy kevésbé kiváltságos csoportoknak (a “gyengébb rétegeknek” minősülő csoportoknak) nyújtott hitelezéssel kapcsolatos kezdeményezéseket foglalja magában. A belföldi kereskedelmi bankok és a 20-nál több fiókkal rendelkező külföldi bankok számára a korrigált nettó bankhitel (ANBC) (fennálló bankhitel mínusz bizonyos váltók és nem-SLR kötvények) 40%-ának – vagy a mérlegen kívüli kitettség hitelegyenértékének (a jelenlegi hitelkitettség + a hitelátváltási tényezővel kiszámított potenciális jövőbeli hitelkitettség összege), attól függően, hogy melyik a magasabb -, míg a 20-nál kevesebb fiókkal rendelkező külföldi bankok számára 32%-os célt határoztak meg.

A mezőgazdasági szektornak hitelként folyósított összegnek vagy a mérlegen kívüli kitettség hitelegyenértékének, vagy az ANBC 18%-ának kell lennie – attól függően, hogy a két érték közül melyik a magasabb. A mikrovállalkozásoknak és kisvállalkozásoknak nyújtott hitelek 40%-át olyan vállalkozásoknak kell megelőlegezni, amelyek legfeljebb 200 000 rúpia értékű berendezésekkel, valamint legfeljebb félmillió rúpia értékű üzemekkel és gépekkel rendelkeznek, míg a teljes kölcsönösszeg 20%-át olyan mikrovállalkozásoknak kell megelőlegezni, amelyek valamivel 500 000 rúpia feletti és legfeljebb egymillió rúpia értékű üzemekkel és gépekkel, valamint 200 000 rúpia feletti, de legfeljebb 250 000 rúpia értékű berendezésekkel rendelkeznek.

A gyengébb rétegeknek nyújtott hitelek összértéke vagy az ANBC 10%-a vagy a mérlegen kívüli kitettség hitelegyenértékének kell lennie, attól függően, hogy melyik a magasabb. A gyengébb rétegek közé tartoznak az adott kasztok és törzsek, amelyeknek ezt a besorolást adták, beleértve a kistermelőket is. A 20-nál kevesebb fiókkal rendelkező külföldi bankok számára nincsenek konkrét célok.

Az indiai magánbankok eddig vonakodtak közvetlenül hitelezni a mezőgazdasági termelőknek és más gyengébb rétegeknek. Ennek egyik fő oka a kiemelt ágazati hitelekből származó nemteljesítő hitelek aránytalanul magasabb összege, amely egyes becslések szerint az összes nemteljesítő hitel 60%-át teszi ki. Céljaikat úgy érik el, hogy más nem banki pénzügyi társaságoktól (NBFC) vásárolnak fel hiteleket és értékpapírosított portfóliókat, valamint a Vidéki Infrastruktúra Fejlesztési Alapba (RIDF) fektetnek be a kvótájuk teljesítése érdekében.

Új banki engedélyezési normák

Az új irányelvek szerint az engedélyért folyamodó csoportoknak legalább 10 éves sikeres múlttal kell rendelkezniük, és a bankot egy nem operatív pénzügyi holding társaságon (NOFHC) keresztül kell működtetni, amely teljes egészében az alapítók tulajdonában van. A befizetett, szavazati jogot biztosító saját tőke minimum ötmilliárd rúpia kell, hogy legyen, és a NOFHC-nek legalább 40%-os részesedéssel kell rendelkeznie, amit 12 év alatt fokozatosan 15%-ra kell csökkenteni. A részvényeket a bank működésének megkezdésétől számított három éven belül be kell vezetni a tőzsdére.

A külföldi részesedés a működés első öt évében 49%-ra korlátozódik, ezt követően az RBI jóváhagyása szükséges a részesedés legfeljebb 74%-ra történő növeléséhez. A bank igazgatótanácsának többségében független igazgatókból kell állnia, és meg kell felelnie a korábban tárgyalt kiemelt ágazati hitelezési céloknak. A NOFHC és a bank nem birtokolhat a támogatói csoport által kibocsátott értékpapírokat, a bank pedig nem birtokolhat a NOFHC által birtokolt pénzügyi értékpapírokat. Az új szabályozás azt is előírja, hogy a fiókok 25%-át a korábban banki szolgáltatásokkal nem rendelkező vidéki területeken kell megnyitni.

Szándékos nemteljesítés

Szándékos nemteljesítésről akkor van szó, ha egy kölcsönt nem fizetnek vissza annak ellenére, hogy a források rendelkezésre állnak, vagy ha a kölcsönadott pénzt a kijelölt céltól eltérő célra használják fel, vagy ha a kölcsönhöz biztosított ingatlant a bank tudta vagy jóváhagyása nélkül értékesítik. Abban az esetben, ha egy csoporton belüli vállalat nem teljesít, és a csoport többi, garanciát vállaló vállalata nem tartja be garanciáját, az egész csoportot szándékos nemteljesítőnek lehet nevezni.

A szándékos nemteljesítő (beleértve az igazgatókat is) nem juthat finanszírozáshoz, és büntetőeljárás is indítható ellenük. Az RBI nemrégiben módosította a szabályozást, hogy a csoporton kívüli vállalatokat is bevonja a szándékos nemteljesítő címke alá, ha nem teljesítik a csoporton kívüli más vállalatnak adott garanciát.

A lényeg

Az, ahogyan egy ország szabályozza pénzügyi és bankszektorát, bizonyos értelemben pillanatképet ad prioritásairól, céljairól, valamint arról, hogy milyen pénzügyi tájat és társadalmat szeretne kialakítani. India esetében a tartalékbankja által elfogadott szabályozások bepillantást engednek a pénzügyi kormányzással kapcsolatos megközelítéseibe, és megmutatják, hogy milyen mértékben helyezi előtérbe a bankszektor stabilitását, valamint a gazdasági integrációt.

Az indiai bankrendszer szabályozási struktúrája ugyan kissé konzervatívnak tűnik, de ezt az ország viszonylag kevés bankot számláló jellegével összefüggésben kell vizsgálni. A megállapított túlzott tőkekövetelményekre a bankszektorba vetett bizalom kiépítése érdekében van szükség, míg a kiemelt hitelezési célokra azért van szükség, hogy pénzügyi integrációt biztosítsanak azoknak, akiknek a bankszektor általában nem nyújtana hitelt, tekintettel az NPA-k magas szintjére és a kis tranzakcióméretekre.

Mivel a magánbankok a valóságban nem nyújtanak közvetlenül hitelt a kiemelt szektoroknak, az állami bankokra maradt ez a teher. A prioritást élvező szektor meghatározásának kiigazítása is indokolt lehet, tekintettel arra, hogy a mezőgazdaságnak nagy prioritást tulajdonítanak, annak ellenére, hogy a GDP-hez viszonyított részesedése csökken. (Kapcsolódó olvasmány, lásd “Az indiai jegybank növekvő jelentősége”)