Bálint-szindróma
A Bálint-szindróma tünetei meglehetősen legyengítőek lehetnek, mivel hatással vannak a vizuospatialis képességekre, a vizuális szkennelésre és a figyelmi mechanizmusokra. Mivel mind a vizuális, mind a nyelvi funkciók károsodását jelenti, jelentős fogyatékosságot jelent, amely befolyásolhatja a beteg biztonságát – akár saját otthoni környezetében is -, és képtelenné teheti a személyt a munkahely megtartására. Sok esetben a tünetek teljes hármasa – a látómező egészének érzékelésére való képtelenség (szimultanagnózia), a szemek fixálásának nehézsége (okulomotoros apraxia) és a látás segítségével a kéz egy adott tárgyhoz való mozgatásának képtelensége (optikai ataxia) – esetleg csak a rehabilitáció során vehető észre. A Bálint-szindrómát nem ismerő terapeuták tévesen úgy diagnosztizálhatják, hogy a beteg képtelen megfelelni a fejlődési elvárásoknak e tüneti területek bármelyikén, mintha egyszerűen azt jelezné, hogy nem képes hasznot húzni a további hagyományos terápiából. Az egyes Bálint-tünetek természete önmagában is meghiúsítja a rehabilitációs fejlődést a többi tünet mindegyikében. Sokkal több kutatásra van szükség olyan terápiás protokollok kidolgozásához, amelyek a Bálint-tüneteket mint csoportot kezelik, mivel a fogyatékosságok annyira összefonódnak.
SimultanagnosiaSzerkesztés
A szimultanagnózia a látómezőben lévő egyidejű események vagy tárgyak érzékelésének képtelensége. A Bálint-szindróma áldozatai a világot rendszertelenül, egyes tárgyak sorozataként érzékelik, ahelyett, hogy a jelenet egészét látnák.
A vizuális figyelem e térbeli zavarát – a jelenet helyi elemeinek azonosítására való képességet, de a globális egészet nem – az egyén globális gestalt-ablakának – a figyelem vizuális “ablakának” – beszűküléseként emlegetik. Az emberek azért fixálják a tekintetüket a társas jelenetek meghatározott képeire, mert azok informatívak a jelenet jelentése szempontjából. A szimultanagnózia bármely közelgő gyógyulása összefüggésben állhat azzal, hogy valahogyan kitágítják azt a korlátozott figyelmi ablakot, amely ezt a rendellenességet jellemzi.
A szimultanagnózia mélyreható vizuális deficit. Csökkenti a vizuális megjelenítésben több tárgy észlelésének képességét, miközben megőrzi az egyes tárgyak felismerésének képességét. Egy tanulmány szerint a szimultanagnózia a tárgyak közötti verseny szélsőséges formájából eredhet, ami megnehezíti a figyelem leválását egy tárgyról, ha az egyszer már kiválasztásra került. A szimultanagnóziában szenvedő betegeknek korlátozott a vizuális figyelem térbeli ablaka, és egyszerre csak egy tárgyat látnak. Foltos, foltos módon látják a világukat. Ezért egyetlen tárgyat, vagy akár az egyes tárgyak összetevőit választják ki, anélkül, hogy képesek lennének a globális “nagy képet” látni.”
Egy vizsgálat, amely közvetlenül vizsgálta a szimultanagnóziában a figyelem ablakának korlátozottsága közötti összefüggést a normál látásfeldolgozási határral rendelkező egészséges résztvevők látásához képest, megerősítette a szimultanagnóziában szenvedő betegek nehézségeinek korlátozottságát.
Jelentős bizonyíték van arra, hogy az ember kéregállománya alapvetően két funkcionális áramlatra oszlik: egy occipitális-parietális-frontális pályára, amely a “hol” információt dolgozza fel, és egy occipitális-temporális-frontális pályára, amely a “mit” információt biztosítja az egyén számára.
Okulomotoros apraxiaSzerkesztés
Bálint ezt “a tekintet pszichés bénulásának” nevezte – a szemmozgások önkéntes irányításának képtelenségét, a vizuális fixáció új helyére való váltást. Az okulomotoros apraxia egyik fő tünete, hogy az illető nem tudja kontrollálni a szemmozgásait, a függőleges szemmozgások azonban jellemzően nem érintettek. Például gyakran nehezen mozgatják a szemüket a kívánt irányba. Más szóval a szakkádok (gyors szemmozgások) rendellenesek. Emiatt a legtöbb okulomotoros apraxiás betegnek el kell fordítania a fejét, hogy a perifériáról érkező tárgyakat követni tudja.
Optikai ataxiaSzerkesztés
Az optikai ataxia az a képtelenség, hogy a kezet vizuális információk segítségével egy tárgy felé irányítsák, amikor a képtelenség nem magyarázható motoros, szomatoszenzoros, látótér- vagy látásélesség-zavarral. Az optikai ataxia a Bálint-szindrómában figyelhető meg, ahol a vizuális célpont felé történő karnyújtás irányának csökkent vizuális kontrollja jellemzi, amelyet a kéz tájékozódási és fogásképzési hibája kísér. Specifikus vizuomotoros zavarnak tekintik, amely független a vizuális térérzékelési zavaroktól.
Az optikai ataxia más néven misreaching vagy dysmetria (magyarul: nehezen mérhető), másodlagos vizuális percepciós hiányosságok miatt. A Bálint-szindrómás betegnek valószínűleg hibás kézmozgása van vizuális irányítás alatt, a normál végtagerő ellenére. A beteg képtelen megragadni egy tárgyat, miközben a tárgyat nézi, a szem- és kézmozgás diszkoordinációja miatt. Ez különösen igaz a kontrális kezükre.
A diszmetria a mozgáskoordináció hiányára utal, amelyet a kéz, a kar, a láb vagy a szem tervezett helyzetének alul- vagy túllövése jellemez. Néha a távolság vagy a lépték megítélésének képtelenségeként írják le.
Mint Bálint megállapítja, az optikai ataxia akadályozta betege mindennapi tevékenységeit, mivel “miközben egy szelet húst vágott… amit a bal kezében lévő villával tartott, …a jobb kezében lévő késsel a tányéron kívül kereste”, vagy “…cigarettagyújtás közben gyakran a közepét gyújtotta meg és nem a végét”. Bálint rámutatott ennek a zavarnak a szisztematikus jellegére, amely a beteg viselkedésében a térben való keresésben mutatkozott meg. ‘Így amikor arra kérték, hogy jobb kezével ragadjon meg egy bemutatott tárgyat, rendszeresen elvétette azt, és csak akkor találta meg, amikor a keze nekicsapódott.’
A beteg nyúlási képessége is megváltozott. Hosszabb ideig tart nekik egy tárgy felé nyúlni. A tárgy megragadásának képessége is károsodik. A beteg teljesítménye még súlyosabban romlik, ha akár a kéz, akár a célpont látása akadályozva van.