Bantusztán
Bantusztán, más néven bantu haza, dél-afrikai haza vagy fekete állam, a Dél-Afrika fehér dominanciájú kormánya által a 20. század közepén és végén az ország fekete-afrikai (a kormány által bantunak minősített) lakosságának álnemzeti hazájaként kijelölt 10 korábbi terület bármelyike. A bantusztánok a feketéknek a dél-afrikai politikai rendszerből való kizárásának egyik fő adminisztratív eszköze voltak az apartheid, vagyis a faji szegregáció politikája keretében. A bantusztánokat a fehér etnográfusok által meghatározott etnikai és nyelvi csoportok alapján szervezték; például KwaZulu a zulu nép kijelölt hazája volt, Transkei és Ciskei pedig a xhosa népé. További önkényesen meghatározott, bantusztánokkal ellátott csoportok voltak az északi szotó, a déli szotó (lásd szotó), a venda, a tsonga (vagy szangai) és a szvázi. Annak ellenére, hogy a dél-afrikai kormány erőfeszítéseket tett a bantusztaanok független államként való előmozdítására, egyetlen külföldi kormány sem adta diplomáciai elismerését egyik bantusztánnak sem.
Encyclopædia Britannica, Inc.
A bantusztánok az 1913-ban és 1936-ban kihirdetett földtörvényekben gyökereztek, amelyek számos szétszórt területet határoztak meg a feketék számára “őshonos rezervátumként”. E területek némi bővítésére, összevonására és áthelyezésére a következő évtizedekben került sor. Az 1950-es évekre a rezervátumok összterülete Dél-Afrika teljes területének 13 százalékát tette ki, miközben a feketék az összlakosság legalább 75 százalékát tették ki. Az 1959-es Bantu-önkormányzat előmozdításáról szóló törvény a rezervátumokat “hazaföldekké” vagy bantusztánokká nevezte át, ahol csak meghatározott etnikai csoportok rendelkezhettek tartózkodási joggal. Később az 1970-es Bantu Homelands állampolgársági törvény a Dél-Afrika egész területén élő feketéket az adott etnikai csoportjuk számára kijelölt homelands törvényes állampolgáraiként határozta meg – ezzel megfosztva őket dél-afrikai állampolgárságuktól és kevés megmaradt polgári és politikai joguktól. Az 1960-as és 1980-as évek között a fehér dominanciájú dél-afrikai kormány folyamatosan eltávolította a még mindig a “fehér területeken” élő feketéket – még azokat is, akik olyan birtokon telepedtek le, amelyek generációk óta a családjuk tulajdonában voltak -, és erőszakkal áttelepítette őket a bantusztánokba.
A dél-afrikai kormány később négy bantusztánt “függetlennek” nyilvánított: Transkei 1976-ban, Bophuthatswana 1977-ben, Venda 1979-ben és Ciskei 1981-ben. Hat másik bantusztán továbbra is önkormányzati, de nem független maradt: Gazankulu, KwaZulu, Lebowa, KwaNdebele, KaNgwane és Qwaqwa. A bantusztánok közül csak kettő (Ciskei és Qwaqwa) rendelkezett teljesen egybefüggő földterülettel; a többiek mindegyike 2-30 elszórtan elhelyezkedő földtömbből állt, némelyikük szétszórtan. A dél-afrikai kormánnyal együttműködő fekete elit által irányított bantusztánok bizonyos önkormányzati funkciókat láthattak el – például az oktatás, az egészségügy és a bűnüldözés területén. A bantusztai végrehajtó szervek névlegesen a részben választott törvényhozó gyűléseknek voltak felelősek, de a belső puccsok egyes esetekben katonai rezsimeket juttattak hatalomra.
A bantusztaiak vidéki, elszegényedett, aluliparosodott és a dél-afrikai kormány támogatásaira támaszkodtak. Dél-Afrika teljes fekete lakosságának csak körülbelül egyharmada élt a hat önkormányzati Bantusztánban, és körülbelül egynegyede a négy független Bantusztánban, mégis, mivel nem osztottak elég földet, a Bantusztánok sűrűn lakottak voltak. A fekete lakosság többi része a “fehér Dél-Afrikában” élt – néha legálisan, de gyakran illegálisan -, mivel a fiatalabbak nagy százaléka kénytelen volt oda vándorolni, hogy munkát találjon. Amint azonban a munkaszerződésük lejárt, vagy túl idősek lettek a munkához, visszatoloncolták őket a Bantusztánokba. Az apartheid hátborzongatóan eufemisztikus nyelvezetén a Bantustánok a “felesleges emberek” lerakóhelyeivé váltak.”
Bár a bantusztai határokhoz közeli fehér farmerek naponta szállítottak fekete munkásokat a farmjaikra és vissza, érdemi gazdasági fejlődés a bantusztai területeken és azok környékén soha nem valósult meg. A bantusztai rendszer tervezőinek eredeti reménye az volt, hogy a bantusztai határok mentén iparágak jönnek létre, hogy kihasználják a közelben rendelkezésre álló olcsó munkaerőt, de ezek a remények többnyire nem valósultak meg. A bantusztai területek életképes gazdaságának illúzióját keltő egyéb kezdeményezések szintén kudarcot vallottak. A végsőkig nagymértékben függtek a dél-afrikai kormány által nyújtott pénzügyi támogatástól. A szegénység továbbra is akut maradt a Bantusz-tartományokban, és a gyermekhalandóság aránya rendkívül magas volt. Annak ellenére, hogy drákói szigorral ellenőrizték, hogy az emberek hol gazdálkodhatnak, és hány szarvasmarhát tarthatnak, a bantusztai földeket túltelepítették, túllegeltették, és ezért súlyos talajerózióval sújtották őket.
Az apartheidrendszer 1980-as években felgyorsuló összeomlása oda vezetett, hogy a fehér dominanciájú kormány lemondott arról a szándékáról, hogy a megmaradt bantusztaiakat függetlenné tegye. Dél-Afrika ezt követően olyan alkotmányt fogadott el, amely eltörölte az apartheidet, és 1994-ben mind a 10 bantusztánt visszacsatolták Dél-Afrikához, teljes állampolgársági jogokat biztosítva lakóiknak. A korábbi bantusztáni és tartományi szervezeti struktúrát feloszlatták, és helyükön kilenc új dél-afrikai tartományt hoztak létre. Bár a bantusztánok megszűntek, nyugtalanító örökségük megmaradt; az olyan problémák, mint a környezetpusztulás és a földek újraelosztásának vitatott kérdése az apartheid korszakban erőszakkal áttelepítettek számára, ijesztő kihívások elé állították az 1994 utáni kormányokat.
A bantusztánok megszűntek, de nyugtalanító örökségük megmaradt.