Bell-sziget (Új-Fundland és Labrador)
A Bell-szigetet valószínűleg tengerparti archaikus és/vagy dorseti népek telepítették be, az európai felfedezés idején a Bell-szigetet – Új-Fundland szigetének többi részéhez hasonlóan – valószínűleg a beothuk nemzetség lakta.
Az első európai lakosok a 18. században telepedtek le, és megpróbáltak gazdálkodni és halászni, a sziget a 19. század nagy részében önellátó gazdaságot folytatott. Az első feljegyzett telepes egy angol, Gregory Normore volt 1740-ben.
A gazdaság óriási mértékben bővült az 1890-es években, amikor Wabana település közelében megkezdődött a vasércbányászat.
Wabana a sziget legnagyobb közösségévé nőtte ki magát, a bánya pedig Észak-Amerika északkeleti részének egyik legnagyobb vasérctermelőjévé vált. A bánya munkagödrei a Conception-öböl tengerfenék alá nyúltak, létrehozva a világ egyik legkiterjedtebb tenger alatti vasbányáját.
A Bell-sziget ércének nagy részét a rakodó létesítményekből az új-skóciai Sydneybe szállították, ahol egy acélműben olvasztották. A sydney-i acélmű és a Bell-szigeti vasbánya a Dominion Steel and Coal Company (DOSCO) tulajdonában volt, amely egy időben Kanada egyik legnagyobb magánmunkáltatója volt.
Második világháború Szerkesztés
A második világháború elején két QF 4,7 hüvelykes B Mark IV* löveget helyeztek el a Bell-szigeten. Ezek még ma is láthatók szerelvényeiken.
A második világháború alatt a vasércet szállító ömlesztettáru-szállító hajók horgonyzóhelyét 1942. szeptember 5-én és november 2-án két támadás során német tengeralattjárók támadták meg, az U-513 és az U-518 hajók. Négy hajó elsüllyedt és 70 kereskedelmi tengerész vesztette életét:
- SS Saganaga
- SS Lord Strathcona
- SS P.L.M 27
- SS Rose Castle
A négy teherhajón kívül egy eltévedt német torpedó a parton lévő DOSCO vasércrakodó dokkot is eltalálta. A Lance Cove-nál, ahol a roncsok mindössze néhány száz méterre fekszenek a parttól, egy emlékmű tekint a víz fölé. A Bell-sziget egyike volt annak a nagyon kevés észak-amerikai helyszínnek, amely a háború alatt ellenséges akciót látott, és az egyetlen olyan észak-amerikai helyszín, amelyet a második világháború alatt a német erők közvetlenül megtámadtak (a partot ért tévedt torpedó miatt).
A vasércbánya bezárásaSzerkesztés
A Bell-szigeti vasércbánya föld alatti üzem lévén rendkívül költséges volt az üzemeltetése. Az 1950-es években Quebec északkeleti részén és Labrador nyugati részén a világ néhány legnagyobb felszíni vasérclelőhelyét fedezték fel. Miután az évtized második felében megépült a Quebec North Shore and Labrador Railway, a Bell-szigeti vasérc nem vált versenyképessé.
Az 1960-as évek elején a Cape Breton-sziget acél- és szénipara a külföldi konkurencia miatt kezdett megtorpanni. 1966-ban a sydney-i acélművet és a közeli szénbányákat bezárásra ítélték. Ezzel egy időben a vasércbányászat is leállt Wabanában.
A bezárás súlyosan érintette a Bell-sziget erőforrás-alapú gazdaságát, ami a lakosok nagyarányú elvándorlását eredményezte. Néhányan a közeli, növekvő nagyvárosi központba, St. John’s-ba költöztek. Az utóbbi évtizedekben fordított irányú költözés történt, ahol a Bell-szigeten lakásokat építenek azon lakosok számára, akik kompjárattal (20 perc mindkét irányba) szeretnének ingázni Portugal Cove-ba, és a városba utazni dolgozni.
A Conception-öböl festői és védett vizeire a közeli Conception Bay South körül növekvő külvárosi közösségek növekedésével a kedvtelési célú csónakázás is megnőtt.
2015 szeptemberében aggodalmak merültek fel a Bell-szigeti bánya részét képező elhagyott alagutak lehetséges összeomlása miatt. Egy nyugdíjas bányász, Peter Young a CBC rádió On The Go című műsorában elmondta, hogy az elhagyott bányák alatt húzódó, akár két kilométer mélyre is lehatoló alagutak nagyszabású katasztrófa lehetőségét hordozzák magukban. Úgy vélte, hogy egy összeomlás helyi földrengést indítana el, ami másodlagos hatásként a Conception-öböl vízszintjének csökkenését idézné elő a bánya körül, ami viszont cunamit idézhetne elő a környező óceánból.